Part 30

Fel sem fogtam, hogy mi történik, mikor a Aötétség Vámpírjainak vezetője megfordult.
Kizártak tartottam, hogy én, a kis senki, aki beleszeretett a varázslótanárjába legyen a huszonegyedik. Egyszerűen képzelenség!
Nem kellett több, hogy elkezdjek felé futni, majd egy jól megcélzott ruhgással pofántaláltam, ami olya erővel jött, hogy a földre esett. Gyakorlott mozdulattal levettem a dzsekim és lehajítottam a koszos kőre.
- Meg kellett volna halnod - mormolta, miközben próbált felállni.
- Nem tanították meg neked, hogy a huszonegyedik boszorkány halhatatlan? - álltam felé, és megismertettem az öklömmel az arcát. Fájdalmasan borult a földre, majd ismét ráolvastam egy varázsigét, melynek következtében a bőre lejött róla, és a húsa látszódott ki.
Pokolian ordított és el sem hittem, hogy ilyen kegyetlen voltam. Mindig Julie arca mozgott előttem és tudtam, hogy legalább érte meg kell tennem. Hátrafordultam és nem is törődve a boszorkánytanító family döbbent arcával - akik még mindig nem hittek a szemüknek - felvettem a hülye karót és az áldozatomhoz sétáltam.
Még vártam, hogy hadd fájjon neki, hálát adtam, hogy nincs több embere, mert ez a pár épp elég volt máról.
- Ezt kezdem unni - csaptam a kezem a combomra, majd a kínzását egy másodpercre abbahagytam, de hamar folytattam a bosszút. Megfagyasztottam. Jégtömb lett belőle, majd az ujjam segítségével tekergetni kezdtem. Hirtelen ötlött eszembe az ötlet, amint John mondott az első "történelem órán". Mivel a jég, amit ráküldtem még igencsak lágy volt, simán lehetett mozgatni. Arcát kihagytam a bosszúból, mert látni akartam minden arcmimikát, mikor életében utolsónak lát, hall és érez dolgokat. Teljes erőmmel beledöftem, majd teste minden része - beleértve a fejét is - millió darabra esett szét.
Vége. Vége van. Meghalt!
Lihegve dobtam le a karót, majd néztem körbe. Mindenhol megölt tetemek és kosz volt látható. Az üvegfalat leengedtem, így szabadon távozhattak, ha akartak.
Meglepetésemre, mikor pár perc múlva hátrafordultam, mind ott voltak. Felvettem a kabátom, és közelebbmentem. Épp szólni akartam, mikor Anne berontott.
- Hála a jó égnek! Csend lett és megijedtem. Nem tudtam mi történik, de látom felesleges volt - nézett a többiekre, majd elindult felém - Huszonegyedik? Komolyan? - mosolygott.
- A tökéletességre törekszem - hülyültem, mire válaszul magához ölelt.
- Menjünk hozzánk! - mondta.
- Én inkább hazamennék, ha nem baj - vettem fel a védelmet nyújtó dzsekit.
- Vele megyek! Ti menjetek csak - mondta Nick a családjának, akik elindultak az ajtó felé. Elfordultam tőlük, és egy pillantás alatt a terem legvégében tüzet élesztettem. Minél jobb elégetni ezeket a szemeteket. Nick felé mentem, majd egy apró mosoly következtében a házunk elé teleportáltam minket. Az, hogy megint a közelemben volt olyan szívritmuszavart idézett elő, hogy arra nincs is szó.
Benyitottam a házba, ahol a villanyok égtek.
- Sziasztok! - mosolygott a nagymamám. Fél másodpercen belül már úgy ölelgetett, mintha soha nem látott volna még.
- Tudtad, ugye? - gyanakvó kérdésemre, sejtelmes vigyort villantott.
- A nagyik mindet tudnak. Teljességel az én vérem vagy! Én is szöktem el a kedves Nick és a családjától, akikkel még ide nem költöztünk nem is találkoztam. Nem volt idejük arra, hogy rájöjjenek arra, hanyadik vagyok. De én megtudtam - kacsintott, majd Nick vállát megpaskolva eltűnt a folyosón.
- Mért nem mondtad el? - fordultam felé.
- Azt hittem tudod - rántotta meg a vállát, és ment fel a lépcsőn. Követtem, mert a szívem minden egyes porcikája ezt akarta, Követni őt, akár a végtelenségbe is.
A szobámba érve megállt, majd megvárta még odaérek hozzá. Mikor ez megtörtént szorosan magához húzott és megcsókolt.
Istenem, de milyen csók volt! Könnyek futottak végig az arcomon, mert rájöttem, hogy sokkal jobban hiányzott, mint gondoltam.
- Mért sírsz? - vette a kezébe az arcom.
- Mert annyira hiányzotál - suttogtam.
- Mondd, hogy maradsz! Hogy nem mész el soha! - kérlelt.
- Maradok! Itt van minden ami boldoggá tesz - válaszomra megölelt. Erőssen kapaszkodtam belé, és a vállába fúrtam a fejem.
- Szeretlek, Bri, mindennél jobban, és itt vagyok. Bármit elmondhatsz nekem. Olyan büszke vagyok rád, mint még soha - vallomása miatt még jobban öleltem, majd a számhoz húztam, hogy eszméletlenre csókolhassam.
- Esetleg, szeretne az Úr csatlakozni velem egy forró fürdőre? - incselkedtem, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Kapok meghívót? - felkacagtam és magam után húztam.
Az életem e pár óra alatt teljesen megváltozott. Kinyírtam egy halom vámpírt, akik anno megölték Juliet, közbe pedig kiderült, hogy én vagyok a huszonegyedik boszorka, aki halhatatlan.
Van egy csodálatos barátom, akit az örökkévalóságig szeretni fogok, mellé pedig kaptam egy új családot, amit Bearral ki fogunk élvezni. Most, hogy semmi Sötétség Vámpírjai nem léteznek az életem nyugodt, és kiegyensúlyozott.
Lehet, hogy nem a legjobb élet az enyém, de amire vágytam, kemény munka után itt van velem, és nagyra értékelem ezt!





Sziasztok!
Huhh, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ez...
Képtelen vagyok még most is felfogni, hogy befejeztem ezt a történetet. Másfél évembe telt, és meg kell, hogy mondjam ebből egy év és három hónap időpocséklás volt, hisz alig írtam valamit.
Visszanéztem a régi részeket, az idióta köszöntéseimet, kiírosgatásaimat és jót nevettem.
Élő példa, hogy egy ember sokat változik az egy év alatt: most tuti nem ömlengenék nektek a Pom-Bar-ről, mint tettem.
Mindegy!
Köszönetet nyílvánítok nektek a :
+5800 oldalmegjelenítésért
11 követőért (ebből 2 privátban) 
és a 81 kommentért.
Komolyan mondom ti vagytok a legjobbak!
Kiknek köszönöm személyesen? :
Imolának, aki mindig olyan kedves és a Face csoportban is nagyon aktív.
Boggy-nak, aki kisebb regényt ír nekem, hogy milyen jó volt az új feji.
Eszternek, aki szintén aktív, és rendszeresen komizik.
Krisztinek, aki ugyan nem mindig van köztünk, de ha mégis, akkor egy tündér!
Valamint köszönöm minden névtelen kommentelőnek, azoknak az embereknek akik csak egy-egy részhez rittyentettek egy megjegyzést, és mindnekienk aki olvasta.
Megszegve a szóismétlés szabályát elmondom még ezerszer, hogy köszönöm! MINDENÉRT!
Nem tűnök el! Ha elérjük a +6000-et, felbukkanok, hogy megköszönjem. 
Addig is megtaláltok a többi blogomon, valamint a Face csoportban!
Köszönöm mégegyszer, hogy vagytok nekem és támogattatok!
Annyira imádlak titeket, Kedves Olvasóim, hogy arra szó sincs!
Legyetek rosszak, és olvassatok!
Xoxo, Dodó
Ui: Köszönöm, hogy részese voltatok az egyik nagy tervemnek!