Part 26

Halihó!

Megérkeztem egy kicsit hosszabb résszel, ami még mindig a romantikus kategóriába sorolható.

Remélem tetszik majd neketek!

Nagyon köszönöm nektek, hogy az előző részt +200-an lestétek meg.
Ennek köszönhetően +5500 a látogatottság!!!! Ezer köszönet! :*

Remélem a lelkesedés ezután is megmarad!

Legyetek rosszak! ;)

Xoxo, Dodó

Éjfélig úszkáltunk a vízben, baromkodtunk, csókolóztunk. Nick unszolására kijöttem a vízből és varázslattal megszárítottam magam és elindultunk haza. Csak úgy tudott rávenni arra, hogy kiszálljak, hogy megígértettem vele, hogy jövünk még ide. Mosolyogva beleegyezett.
Rendkívül jól éreztem magam és az idő is csak úgy repült. Örültem, hogy vele lehetek, de féltem, hogy vége a napnak...

Halkan lépkedtünk a házunk környékén, majd egy fél pillanat alatt a teraszomon voltunk. Hála a varázserőnek, minden zaj hiányában kinyílt az ajtó. A benti meleg levegő jól esett a kiázott tagjaimnak. Ledobtam magam a székre és hallgatózni kezdtem. A ház valamely részéből hangok jöttek, így feltételeztem, hogy a nagymamám még fent van.
- Ugye nem mész el? - kérdeztem szomorúan. Arcán apró mosoly jelent meg.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - állt be elém. Bólintottam, mire megcsókolt, és biztosított róla, hogy marad.

- Lezuhanyozom, oké? – rendeztem egy csomóba a hajam, hogy összetudjam fogni.

- De az előbb másztál ki a vízből – nézett rám bambán. Meghúztam a hajgumit a copfomon.

- Akkor sem fekszem le koszosan – érintettem meg a mellkasát és a gardróbba siettem. Mire kijöttem egy halom ruhával a kezemben, Nick teljesen más ruhába volt.

- Mikor öltöztél át? – mosolyogtam, mert elképesztően jól nézett ki. Szürke nadrág és fekete póló. Egyszerű, de mégis nagyszerű!

- Most. Gyorsan hazaugrottam – vonta meg a vállát – Hol van Bear? – nézett körül.

- Valószínű lent nézik a főzőcsatornát Nagyival - csuktam be az ajtót magam mögött.

Lenézek, mire kész leszel; jövök! – fejembe a mondat csengett.

Megnyitottam a csapot, levettem magamról minden ruhát, és beálltam a meleg víz alá. Nem érdekelt, hogy a hajam is olyan lesz, mert a barátomnak hála megtudom fél másodperc alatt szárítani. Felnyitottam a tusfürdő kupakját és a fürdőszivacsra folyattam. Megmártottam a víz alatt és szétkentem a testemen. Hagytam egy fél percet magamon, addig az arcom megmostam, hogy ébredjek fel. Na, nem mintha tudnék aludni, ha ez az isten a szobámba van.

Megelégeltem a habokat, és bosszúból lemostam mindet magamról. Elzártam a csapot, és kiszálltam a száraz talajra. Magam köré csavartam egy törölközőt, hogy addig is legyen rajtam valami, még fogat mosok. Az arcom a tükörben ragyogott. Jobban belegondolva soha nem voltam még ilyen boldog.

Utólag rájőve talán mindig is oda voltam érte, de az utálat felé, eltakarta ezt az érzést. Az a múlt volt, és ez jelen. Jelen, amelyben egy olyan – elképesztő, okos, helyes, kedves, természetfeletti – srác a barátom, akiről álmodni sem mertem; nem számít a múlt, sem az, hogy mi lesz holnap, csak azok a dolgok, amik most történnek.

Megtöröltem magam és a ruháim felé nyúltam. Felvettem őket, majd a hajam kibontottam, megszárítottam és kifésültem.
Térdig érő pólómban és rövidnadrágba mentem ki a szobámba, ahol egyedül voltam. Ránéztem az órára, ami hajnali fél egyet mutatott, majd bebújtam a takaró alá, és az oldalamra fordultam.

Egy perc sem kellett, Nick bebújt mellém, és a karját átfonta a derekamon, és úgy ölelt.

Bear, aki időközben felfedezte, hogy még élek és itthon vagyok, felugrott az ágyra és a kezemnek dörgölőzött.

- Mi volt lent? – fogtam meg a kezét.

- Elég furcsa dolgok – válasza hallatán megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.

- Ez mit jelent? – húztam össze a homlokomon a bőrt.

- Elmondom, oké? – mutatóujjával a ráncokat eltűntette az arcomról, majd ismét összekulcsolta a kezünket – Lementem hozzá, és kérdezte, hogy jól éreztük-e magunkat, meg minden. Az arca olyan sejtelmes volt, mintha tudna rólunk. És szerintem tuti rá is jött. Aztán mikor jöttem fel megkérdezte, hogy van a bordád – szemeim kidülledtek és ijedten pillantottam rá – Egyáltalán nem tűnt mérgesnek, meg semmi – nyugtatott meg – És kérdeztem, hogy honnan tudja, és azt mondta, hogy majd reggel elmondja. Biztos volt benne, hogy itt töltöm az éjszakát, és mégsem ellenkezett.

- Akkor szerinted tudja? – kérdeztem halkan.

- Igen, de nem úgy tűnik, mint aki bánja – mosolygott, és megcsókolt. A levegő körülöttünk csak úgy vibrált, ahogy Nick a hátára feküdt, ezzel magára húzva engem. Halkan felkuncogtam, mikor a fenekem alá nyúlt, ezzel is felhúzva engem. Bear nem volt oda az eseményekért, mert minden másodpercben csinált valamit, ami miatt mi nem tudtunk semmit.

- Ahj, te kutya – ültem fel Nick csípőjére, mert Bear a mellkasára telepedett. Dühösen fújtattam egyet, majd visszafeküdtem mellé.

A fiúm – Istenem, de jó érzés kimondani – letette az ebet az ágyról és felém fordult.

- Orchidea? – furán néztem rá, mert most sem volt fogalmam, hogy miről beszél – A tusfürdő – segített.

- Jah, igen – esett le a tantusz.

- Imádom – nézett a szemembe. Bear pont jókor csatlakozott újra hozzánk, mert ha ő nem jön elpirulok és nem kicsit. Észrevettem, hogy egyre többször leszek vörös, ha a közelemben van.

Berni pásztorom nem sokáig maradt köztünk, mert rájött, hogy semmi érdekes nem folyik itt – szerinte – és továbbállt.

- A múltkor nagyon dühös voltam, mikor azt mesélted, hogy a szüleid egy világhírű gyereket akartak – rögtön tudtam, hogy mi a téma, így hegyeztem a fülem – Nem rád, hanem rájuk. Hisz láttam a gyerekkori képeidet, és lehet, hogy nem voltál Amerika leghíresebb babája, de eszméletlenül gyönyörű voltál, és vagy is – nem bírtam tovább: az arcom lángba borult. Soha nem mondta nekem ezeket a szavakat senki, így reagálni se nagyon tudtam rá – Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért nem veszik észre ami a szemük előtt van – szemei fogva tartották az enyémeket, így nem tudtam lesütni azokat.

- Ne törődj ezzel! Megszoktam, hogy nem felelek meg az elvárásunknak – hangom halk és erőtlen volt.

- Pont ez az! Milyen elvárásoknak? Hisz nem az a legfontosabb a szülőknek, hogy a gyerekük egészséges és boldog legyen?

- Mindkettő vagyok -  nyögtem be.

- Boldog vagy mellettem? – hitetlenkedett, mintha ez nem lett volna egyértelmű.

- Nagyon is – nyomtam az ajkaim az övére, de mielőtt visszacsókolt volna elhúzódtam.

- Ne törődj azzal amit mondanak, mert nekem tökéletes vagy – gyengéden ejtette ki a szavakat, és alig hittem el, hogy ezt mondja – Oké, beszéljünk másról! – váltott témát. Kérdően néztem rá, hogy mondjon valamit, hogy miről beszéljünk – Mért pirulsz el folyton? – a szemével valami eszméletlen dolgot csinált, mire a fejemre kaptam a kezem, hogy eltakarjam a szemem.

- Ne csináld ezt! – vinnyogtam.

- Mért nem? Nem jön be? – ült most ő az én csípőmre.

- De ez a baj, hogy nagyon is bejön! – suttogtam. Felkuncogott, és a kezeivel lehámozta a szememről a mancsaimat.

- Szeretem, mikor elpirulsz – megint azt csinálta a szemével, de most nem ellenkeztem ellene.

- Akkor figyelj, mert kb. minden egyes percben pirulok, ha a közelben vagy – vágtam egy grimaszt, mire csókokat kaptam.

- Aludnod kéne – finoman megérintette az arcomat.

- Nincs kedvem aludni – húztam el a számat.

- Akkor elmondok valamit, ami miatt megfogsz ölni, utána biztos jobban megy majd az alvás – szomorúságomra leszállt rólam, majd maga felé fordított. Lábaink összegabalyodtak kezeink összekulcsolva, és vártam, hogy mondjon valamit, ami miatt kinyírnom kellene.

- Szóval tudod van ez a biztonsági óvintézkedés, hogy semmi gonosz lélek ne jöjjön a közeledben. Én lettem az éjszakai őrszem, mivel átvettem mindenkitől. És lehet, hogy furcsán fog hangzani, de mindig néztelek. Mármint, nem mindig, csak mikor a szobába voltál, és sokszor azt, mikor alszol.

- Ohh, szóval leselkedtél? – húztam mosolyra a számat.

- Nem is haragszol? – döbbent le.

- Mért kéne? Csináltál mást is, ami miatt ki kellene nyírjalak? – incselkedtem, miközben a mellkasán végighúztam a kezem.

- Ohh, nem baby. Nem hiszem – szemei mosolyogtak, és örültem, hogy elmondta ezt és nem tartotta titokban. Ez magyarázatot adott arra is, hogy honnan tudta, hogy gyógyszerekkel akartam elaltatni magam, meg ilyenek.

- Alujd, gyönyörűm – suttogta és megfordultam, hogy át tudjon karolni. Csendben simogatta a hasam, de akármennyire is ki voltam merülve, kíváncsi voltam valamire.

- Nick! – szinte leheltem a szavakat.

- Hmm? – jött a hang a fülem mögül.

- A vámpírok tudnak aludni?

- Tudnak. Csak nem nagyon szoktunk. Ez amolyan különleges dolog nálunk. Megvagyunk nélküle is, de ha alszunk egy kicsit, akkor olyan frissek leszünk, mintha most lettünk volna vámpírok. És tudod, mi az érdekes?! Mégsem alszanak. Azt mondják, hogy különleges okok miatt alszanak a vámpírok – fejezte be az eszmecserét. Belepuszilt a hajamba, de a többire már nem emlékeztem, mert elnyelt az álom.