Part 23

Hali!

Köszönöm Imola Szunyognak és Eszter Nyemetznem a komikat. 

Sokat jelentettek nekem ezek a szavak.

Szóval köszönök mindent, és hálám jeléül itt az egyik legjobb rész!

Nem fogok ódákat zengeni, hogy komizzatok, pipáljatok, mert nem ezért írom, csupán mert szeretem ezt a történetet, és meg akartam valósítani azt ami a fejembe van.

Szóval komizzon aki akar, senkit nem fogok kényszeríteni.

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

A reggeli ébredés könnyen ment, mert az ébresztőóra pittyogása előtt felébredtem. Pihent voltam és nyugodt, szinte biztos voltam benne, hogy ez egy jó nap lesz. Bear is érzett valamit, mert őrült rohangálásba kezdett a szobába. Nevetve húztam el a függönyöket, és indultam a gardróbba. Laza öltözetet választottam és a hajam kifésülése után mást nem is csináltam vele. Alapos fogmosás és semmi smink. Az csak nem baj, ha cuki akartam lenni, ugye?

Mivel alkudoztam egy kicsit Nickkel tegnap délután, ma már a saját kocsimmal indulhattam útnak. Egész nap boldog voltam és nem törődtem a tegnap és az az előtt történtekkel. A Nagyival minden oké, és az ősök ajándéka meg bekerült a többi közé a dobozba.
A sulihoz menet énekeltem a rádióval, ami nagyon nem vallott rám. Borzalmas hangom berekesztettem az iskolához érve, ahol egész nap pörögtem és jó kedvemmel kiborítottam az embereket, főképp Samet; de még Nick is meglepődött a vigyorgásomon. Hamar otthagyott minket, mert közölte átragasztottam rá a mosolygást és körülnéz ő tud-e valakit kiborítani...
A suli utáni fürdő egyszerűen feltöltött - már ha ez egyáltalán lehetséges. Friss voltam és vagyok is, de a jövőben - kb. egy óra múlva mikor valakit vagy valamit püfölni fogok, nem vagyok benne biztos, hogy az leszek.
Mosolyt, próbáltam mikor egyedül vagyok hanyagolni, de akkor is fülig ért a szám, mikor a szűk szárú melegítőalsómat vettem fel. Fekete pántos top és egy melegítőfelső tette teljessé a szerelésem. Hajam felkötöttem, és a cipőm bekötése után indultam az autómhoz. Nem kockáztattam meg az egy héttel történteket, így még ha több idő is az utazás, megérte, mert biztonságban vagyok; nagyjából...
Lassan lépkedtem az autómhoz, majd kinyitottam az ajtót és beültem. Gázt adtam és már úton is voltam az első nagyon komoly edzésem felé. Tudom, hogy kicsit más lesz ez, mint a baleset előtt, mert azóta edzésrendszer van kiállítva, amit izgalommal várok.
Leparkoltam Anne nem kicsit autója mellett, majd a kezembe dobálgatva a kulcsot mentem be a házba. Még mindig ketten voltak itthon, mert a család többi része még mindig a Sötétség Vámpírjait üldözik, vagy vadásznak, vagy valami ilyesmi.
Anne az ajtóba várt, akit jól megölelgettem, mert már jó ideje nem láttam.
- Hiányoztál, Csajszi! - mosolygott - Nick a terembe vár! - intett egy nagy ajtó felé. Bólintottam, majd a kulcsot a zsebembe csúsztatva elindultam. Eléggé meglepett, mikor kinyitva azt egy kisebb tornatermet tekintettem meg, ahol pár boxzsák és szőnyegek álltak.
- Wow. Nem is mondtad, hogy tornatermetek is van - néztem elismerően rá, mikor kimászott a boxzsák mögül. A szokásos szerelés volt rajta fekete nadrág és fehér póló. Elképesztően festett.
- Nem szeretek dicsekedni - elnevettem magam, majd a pulcsimat ledobtam az egyetlen székre a teremben - Készen állsz az edzésre? - felálltam, majd bólintottam, mire folytatta - Akkor nyomás! Gyere ide, ehhez a zsákhoz! - a kezével egy előbb említett tárgyra mutatott, és követtem az utasításait.
- Oké, szerintem eleget tudsz kézzel harcolni, de a lábtechnikádon lehet mit javítani. Szóval próbáld meg a lábaddal rúgni, mintha az életed múlna rajta. Majd szólok ha befejezheted! - neki is fogtam én a feladatnak, de az első pár találkozás a boxzsákkal után fájni kezdett a bokám. Jött a főnök, és megmutatta, hogy mi módon fordítsam a bokámat, hogy az ütés nekem ne fájjon, de neki annál inkább.
- Kérlek, mondd, hogy abbahagyhatom! - kérleltem, de nem hatotta meg a kérlelésem, csak lazán állt tőlem nem messze.
- Jól van, fejezd be! - mondta végül egy órás kínlódás után. Hálám jeleként lerogytam a földre és szétterültem, mint egy béka. Addig a szőnyegeket kezdte el rendezgetni, és őszintén kezdtem félni, hogy mi lesz a következő feladat.
- Most pontosan mi is lesz a feladatom? - ültem fel. egy vizes palack repült felém. Vicces, mert még bele nem kortyoltam nem éreztem, hogy szomjas vagyok.
- Megmutatom, hogy hogy ess el úgy, hogy közben nem fáj. Ennek ha harcra kerül sor biztos hasznát veszed majd - cseppet sem tűnt vidámnak, nyoma sem volt a délelőtti önmagának.
- És pontosan honnan is fogok leesni? - sétáltam oda hozzá.
- Én feldoblak, vagy valami ilyesmi, te meg próbálsz élve leesni.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? - bizontalanodtam el. Nem azzal volt baj, hogy nem bízok benne, hanem inkább magamba. Hisz akárhányszor megérint eldobom az agyam, és ha ez megtörténik abból jó nem fog kisűlni.
- Segítek, ne parázz! Van egy tanácsom számodra! Mindig próbálj valamelyik oldaladra esni. Így ha tegyük fel eltörik a kezed, a másikkal még tudsz küzdeni.
- Dokikám, és mi van abban az esetben, ha az orsócsontom átszór valamilyen fontos szervet az oldalamban? - érdeklődtem. Megnevezésére átfutott az arcán a mosoly, de hamar el is tűnt.
- Max. a bordádat, de azt már túlélted. Ne félj, vigyázok! - sóhajtva csatlakoztam hozzá, és hagytam, hogy kedvére játszon velem kerek másfél óráig.
- Menjünk ki a levegőre! - kezébe fogott egy parafatábla méretű szivacsféle dolgot, felkaptam a felsőm, és mentünk ki. Az időjárásra tekintettel felvettem a pulcsim
- Ez könnyű feladat lesz, neked. Fogom ezt az izét, taddig te üsd, ahogy tudod. Fél óráig sima kézzel, majd felvehetsz egy boxkesztyűt is. Láss hozzá! - a hangneme furcsa volt, és nem tetszett. Nem tettem szóvá, csak csináltam amit mondott.
Az ujjaim vörösek lettek, a csuklóm meg pokolian fájt az ütések miatt. Egyszer sem tudtam elérni, hogy az ütésem nagyságtól lépjen egyet hátra, pedig nagyon is szerettem volna.
Ledobta a földre a cuccost, és segített felvenni a kesztyűt. Meglepő volt, hogy csak a jobb kezemre adta fel, a balra nem engedte.
- A balon mért nem lehet kesztyű? - csalódottságtól csöpögött a hangom.
- Az gyenge, erősíteni kell.
- Azzal nem lesz erős, ha eltöröm! - kontráztam.
- Talán mégis! - vonta meg a vállát és visszamet a helyére. A jó kedvemnek már lőttek, de csináltam amit kellett.
- Erősebben! - mondta. Bele adtam minden erőmet és püfölni kezdtem. Odaképzeltem a disznó vámpírnak a képét, aki megölte az egyik legjobb embert a Földön.
- Erősebben! - Második utasítására ugyanúgy reagáltam, mint az elsőre, jobban küzdöttem. Nagy levegőt vettem, közben pedig igyekeztem nem tudomást venni az oldalamba nyilaló levegőhiánnyal. Levegővétel után hármat-négyet ütöttem, de meg kellett utánnuk állnom, az oxigéncsere miatt. Csak akkor voltam képes ebben az állapotomban ütni, hogy nem vettem levegőt.
- Erősebben! - követelte.
- Nick, próbálom! - bosszankodtam.
- Az Isten szerelmére ne próbálkozz, hanem csináld élőben! - hangját kicsit feljebb emelte, mint amit megszoktam tőle a héten.
- Erősebben! - ordibálta. Nem csináltam tovább, abbahagytam. Felment bennem a pumpa és innestől nem volt menekvés.
- Én ezt befejeztem! - közöltem vele.
- Mi a frászról beszélsz? Nem mondtam, hogy hagyd abba! - bosszankodott.
- Tudod, mit?! Nem érdekel. Elegem van belőled meg ebből az egészből. Mióta csak betettem a lábam ebbe a városba, nem titkolod, hogy nem vagy oda a fejemért, és szívesebben látnál halva. Befejeztem! Mindent! - emeltem fel annyira a hangom, hogy komolyan vegyen. Reakcióm láttán felvonta a szemöldökét, és várta, hogy mi lesz az egészből - Kezdve a boszorkánysággal! Nem érdekel! Jöjjenek, öljenek meg! Hajrá! Minimum kétszer próbáltak kinyírni, és őszintén szólva, ha lehetne egy kívánságom, biztos az lenne, hogy bár elérték volna a céljukat. Hogy mért? Mert akkor nem kellene mindig azt hallgatom tőled, hogy erre sem vagyok jó, meg, hogy gyenge kis boszi vagyok, akit védeni kell! Közlöm veled, hogy nem! Köszönöm szépen, eddigi életem során is meg voltam a segítséged nélkül, és most is megleszek. Viszont a mindennapi lenézést, amit felém tanúsítassz, nem vagyok köteles elviselni! Lehet, hogy nem vagyok a bunyóban egy nagy ász, de próbálkozom. És sokszor azért adtam fel, mert cikiztél, és közelsem azért, mert nem bírtam. Iszonyat nagy barom voltál e hét kivételével. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy normális lettél, és nem csak egy idegbeteg, mert az a srác, aki a saját vérével itatott, nem te vagy! Szóval - megdöbbent arckifejezését figyelmen kívül hagytam, és kicsatoltam a kesztyűt - nem jövök többet, és te se gyere! El akarom ezt felejteni! További jó szórakozást! - ezzel ledobtam a földre a kesztyűt és a kocsimhoz sétáltam. Könnyek marták a szemem, mégsem ez volt az oka, hogy nem mertem hátranézni.
Dühösen csaptam be otthon az ajtót, és a fürdőszobámba rohantam, ahol az összes koszos ruhát ledobtam magamról és úgy gondoltam a forró zuhany jó lesz. Ha másra nem, még a víz jön a sírásom se hallatszik. Farmert vettem fel és egy fekete Linkin Parkos ujj nélküli felsőt. Összekócolódott hajam kifésültem, és elindultam ki a szobából. a fejemben már jó párszor elterveztem, hogy mit fogok mondani a Nagyinak, de valahogy egyik sem tűnt meggyőzőnek. Magamat ismerve rögtönözni fogok.
Az asztalomhoz mentem és a telefonomon néztem, hogy nem érkezett-e üzenetem vagy hívásom, de semmi nem várt. Sóhajtottam és igyekeztem minél hamarabb elhagyni a szobát, de egy apró köhintés épp az ajtóban megakadályozta. Bear már leszaladt a lépcsőn, és szívem szerint indultam volna utána, de mégsem tettem. Az ajtófélfába kapaszkodva lassan megfordultam.
Szemem egyből észrevette, hogy átöltözött és fekete felsőt vett fel a nadrágjához.
- Mondtam, hogy ne gyere ide! - hangom idegesen csengett.
- Beszélnünk kell! - az ő hangja teljesen más volt, mint eddig bármikor. Nem volt dühös, inkább szétesett és aggódó.
- Nem! - grimaszt vágtam és az asztalon csörgő mobilomhoz mentem - Elmondtam amit akartam - nem is foglalkozva a hívással lelöktem az ágyra a telefonomat, és kicsit távolabb húzódtam tőle - és, hogy őszinte legyek, nem érdekel a kioktatás.
- Én komolyan beszéltem - jött közelebb.
- Én is. Túl sokszor hallgattam végig, hogy minősíted a képességeimet és engem is. Belefáradtam ebbe - nyugodt hangnemben megfordultam és épp indultam volna el, mikor elkapta a kezem, visszarántott, majd az ajkait az enyémekhez tapaszotta.