Part 21

Sziasztok!
Eljött az augusztus is!
A blog részei lassan elfogynak, és mivel a héten elég rendszeresen jönnek majd az újjak, lehet, hogy már végzünk is vele egy másfél hét múlva.
Technikai okok miatt csúszik a vége ennyit, de remélem, hogy ha továbbra is velem tartatok, akkor együtt izguljuk végig!
Legyetek rosszak!
Xoxo, Dodó


- Ezt nagyon nem értem - szóltam közbe - Miről beszélsz? - a hangom követelőző és tárgyilagos volt.
- Észrevettem, hogy akár tesi órán, vagy edzésen, esetleg az olyan veszélyes helyzetekben mikor jobban kellene vernie a szívednek, akkor is egyenletes - mondta tökéletes higgadtsággal.
- Ezt nem hiszem el - hüledeztem.
- Oké. Bizonyítékot akarsz? - ott állt az ágyam előtt, a maga tudja a jó ég hány centijével, és rájöttem, hogy egy normális ember nem kérdőjelezné meg amit mond, főleg ha tudja, hogy egy vámpír. Egy elképesztően sexy, okos vámpír.
Bólintottam, majd kiadta a parancsot, hogy fussak le a lépcsőn, majd jöjjek fel. Azt hittem, hogy hülyéskedik, de miután nem mozdult rájöttem, hogy nagyon nem.
- Várj itt! - mutattam rá. Lefutottam a konyhába, és ha már arra jártam megnéztem a sütőt is, és hála a technikának el volt zárva. Felsiettem az emeletre, de a vesém majd ki ugrott. A hatás kedvéért, hogy lássa mennyire elfáradtam az este kilenc órai tesinek köszönhetően lefeküdtem az ágyra, ahol hagytam, hogy a dobogások a mellkasomban lecsillapodjanak, és újra normális tempójúak legyenek.
- Bri. Teljesen normális tempójú - hallottam az asztalom felől.
- Nem, figyeld! - felültem az ágyon, majd a bal oldalra raktam a kezem. Lehetett látni, hogy mily tempóban mozog.
- Akkor mégis mi a frász folyik itt? - kérdezte ingerülten.
A telefonom megcsörrent. Indulni kell.
- Gyere és megtudod! - fogva a mobilomat elindultam le. Bear a teremtője utasítására a szobámban maradt. Arra még bele sem gondoltam, hogy mit fog hozzá szólni a nagyi. Tuti, kiakad majd...
Idegállapotomnak megfelelően elvette tőlem a kulcsot, pedig hiába mondtam, hogy ő idegesebb, mint én vagyok, előjött a szokásos vámpír vagyok, tehát jobban is vezetek témával, mire én csak legyintettem és mondtam, hogy induljunk.
Rettentő gyorsan szelte az utat, ezért nem bírtam magam rávenni, hogy megnézzem mennyivel is megy. Csak becsuktam a szemem, és vártam a pillanatot, hogy meghaljak.
Mivel a múlt héten az volt megbeszélve, hogy kint megvárom a parkolóban, mert ha bemegyek, akkor elkerüljük egymást. Amilyen közel csak tudtunk a bejárat közelébe foglaltunk helyet.
- Mit fogsz most csinálni? - nézett rám a vámpír.
- Nem tudom. Rettentően örülök, hogy itthon van, de a nyakba borulós üdvözlésnek nem most van az ideje.
Mikor feltűnt Nagyi a színen, kiszálltunk az autóból és elindultunk felé.
Megpusziltam, Nick meg átvette a csomagjait, amit nem sokkal később be is raktunk a csomag tartóba.
Beültem hátra, mert ha még egy percet Nick mellett ülök, nem bírom ki, hogy hozzá ne érjek. Valami történt bennem az elmúlt hetek alatt, és még nem tudtam rájönni, hogy mi.
A kocsiba csend lett, ahogy lassan zötyögtünk haza. Senki nem szólt semmit, csak Nick a fejembe szólogatott, és kérdezgette, hogy minden rendben van-e. A visszapillantó tükörben a szemünk találkozott, majd kifejezéstelen arcot vágtam, és kinéztem a sötétségbe. Aggódó pillantását nem bírtam elviselni, így becsuktam a szemem és hátrahajtottam a fejem.
Mikor a ház elé értünk, nem hagytam, hogy Nick meglógjon, intettem, hogy jöjjön be.
- Szóval valaki elmondaná, hogy mi folyik itt? - lepattantam a kanapéra, még játszotta az értetlent.
- Ohh én is ezt akarom megtudni - álltam a sarkamra - Mit csináltál a szívemmel? - lesütötte a szemét, gondolom rájött, hogy tudjuk valami nincs rendben.
- Honnan jöttetek rá? - leült az egyszemélyes fotel karjára. Nick a hátam mögött állt meg.
- Voltak jelek. Szóval? - céltudatosan néztem a nagymamámra. Ő volt számomra az egyik ember ezen a Földön, akiért mindent megtennék, de ez a kis húzása, hogy nem mond el semmit, kicsit elkergette a jóindulataimat felőle.
- Mikor kicsit voltál megtámadtak a vámpírok. Ányádék szerencsére nem tudtak semmiről. Megvédted magad. Ne kérdezd, hogy, mert nem tudom. Féltek tőled, de aztán a szívverésed elmondta nekik, hogy félsz. Ekkor közbeavatkoztam, és a nagy részükkel végeztem. Rádolvastam egy varázsigét, aminek következtében egy természetfeletti sem hallhat mást csak az egyenletes dobogást. Az emberek, ők érzékelik normálisan.
- Szóval csupán védelem céljából van rajtam? - bólintott, de én közel sem fejeztem be a mondandóm - És mi van akkor, ha az erdőbe vagyok és egy jólelkű vámpír nem hallja meg a segélytkérő dobbanásokat, így nem tud megmenteni és meghalok? Ekkor mi van? Mért titkoltad ezt előlem 17 évig? Mért nem tudtad elmondani? Nem számít, hogy nekem mi a véleményem róla? Vagy ez már nem számít?  - dühösen felálltam és nem is törődve a szólítgatásokkal, felsiettem az emeletre. A lépcsőfokokat gyorsan vettem, majd a szobába érve erősen becsaptam az ajtót és ledőltem az ágyra.
Szeretem a nagyit, de mostanában kezd túllőni a célon. Először el sem mondta, hogy boszorka vagyok, és ennek következtében majdnem meg is öltek; most meg ez a szívizé...

Lecsuktam a szemem és vártam, hogy jöjjön az álom a szememre. Két perccel az alvás próbálgatása közben Nick jött be a szobába. Nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam ő az - megismertem az illatáról.
- Tudom, hogy nem alszol, de csak hallgass meg! Nem kell mondanod semmit!  - leült az ágyra, nem messze mellém, és belekezdett a mondandójába:
- Ez az egész helyzet nagyon bonyolult. Teljesen igazad volt, hiba volt előled eltitkolni. De néznünk kell a dolgok jó oldalát: azért csinálta, hogy megvédjen téged, még ha ezzel csak még jobban bajba is sodort. Utánnanéztem az előbb a varázslatnak, és kis híján lehetetlen visszacsinálni.
- Várj! - kaptam fel a fejem. Idegesség látszott a szemében - Azt mondod, hogy nem lehetetlen visszacsinálni? - idáig hallottam, hogy forognak a kerekek a fejében, hogy mit is mondjon most.
- Ööö..Bri én nem ezt mondtam. Ohh, Istenem. Téged soha nem lehet lebeszélni semmiről, igaz? - elismerő pillantással jutalmaztam, mert ily hamar kiismert - Ebben az esetben hazudtam. Egyáltalán nem lehetlen ez az egész, csak rendkívül fájdalmas. Belehalni ugyan nem lehet...
Kék szemeit az enyéimmel egy magasságba emelte.
- Kérlek mondd, hogy megcsinálod a varázsigét! - kiskutya szemeimet használtam, s reménykedtem, hogy hatással van rá.
- Megőrültél? Nem teszlek ki ennél több fájdalomnak - ám csak a hangjában találtam fájdalmat, sehol máshol; így nem értettem, hogy miről beszél.
- Mi a csodát hordassz itt össze? Milyen több fájdalom? - felálltam az ágyról, és felültem az asztalomra. Ő még mindig nem mozdult az ágyról, csak halványan felém mozdította a fejét.
- A vámpírtámadás estéje. Azon az estén, amikor nem ittad meg a vérem, amit küldtem, és így egész éjjel alig voltál tudatodnál a fájdalomtól. Erről beszélek. Túl sok lenne neked - hangja először kicsit bosszúsnak tűnt, de aztán lenyugodott az emlék hatása alól és csendes tempóba mondta el a végét.
- Több fájdalmat elviseltem már e 17 év alatt, Nick; mint amire gondolsz. Nem kérem többé, hogy varázsolj vissza, mert tudom nem tennéd, de van más boszi is a környéken- ezzel feugrottam, sebesen elviharoztam mögötte és lesiettem a lépcsőn.
- Hé, Nagyi! - felpillantott rám a varászkönyv alól - Visszavarázs... - a mondatot nem tudtam befejezni, mert Nick a szavamba vágott.
- Oké, megteszem! Visszaváltoztatlak! oké? De nem ma este! - elégedett vigyor ült ki az arcomra és úgy fordultam meg, hogy egyeztessük a részleteket.
- Holnap suli után? - kérdeztem reménykedve.
- Kicsim, az nem lesz jó! A szüleid itt vacsoráznak holnap - mondta a Nagyi.
- Mi? - kiáltottam - Mért jönnek? - széttárta karjait, miszerint nem tudja. Kezembe temettem a fejem, és egy sóhajtás után feltettem az újjab kérdést:
- Holnap este? - a pillantásukat elkaptam, miszerint beleegyeznek, majd nyugodt hangulatba átszellemülve felsétálltam a lépcsőn Nickkel a nyomomban.
- Igazi hisztériának tartasz, igaz? - csuktam be az ajtót magunk mögött.
- Csak egy kicsit, de ennyi kell! - mosolygott - Megyek, hagylak pihenni, hosszú este volt. Elindult a terasz felé. Nem is értettem, hogy mért ott közlekedik, mikor van ajtó, de ez is biztos valami vámpír kényelmi izé lehetett. Kinyitottam neki az ajtót, ő meg intett, majd elindult a sötétségbe. Igyekeztem hangot nem adni a csalódottságomnak, hogy elment, mert nem akartam, hogy meghalja, hogy sóhajtok, mert tuti levágná, hogy mit érzek...