Part 7

Hi!

Itt az új, bár ez nem lett, oly hosszú, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!
Ezt a rész küldöm Vikinek, és üzenem neki, hogy remélem eltűnt a szem fájása.
És Bellának! Csajszi a gólya táborba nem fogjuk magunkat megerőltetni!
Ui: Legyetek jók, olvassatok és egyetek Pom-Bart!
Ui2: Megőrültem!!
Xoxo, - Dorka

*Bridgit szemszöge*
Reggel kipattant a szemem, és tele voltam energiával. Persze az álom még mindig maradt, de közbe sikerült pihennem. Eléggé jó kedvem volt, mert a legjobb barátnőmmel tölthetem a napot.
Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőket, majd felöltöztem. A lépcsőn óvatosan mentem, nehogy kitörjem a cipőm sarkát.
Megettem egy szendvicset, és összepakoltam minden szükséges dolgot, majd egy fekete váll táskába dobáltam. Kopogtak az ajtón, én meg csak kiabáltam, hogy "Nyitva", és kivettem a hűtöböl egy szénsavmentes vizet.
Anne jött be.
- Hát te hova mész? - kérdezte.
- Shantanaba, egész napos programok lesznek, majd pedig megnézem a koncertet, de csak Sam kedvéért! Te nem akarsz jönni? - kérdeztem. Hisz elég jó lenne, ha hárman lennénk. Csak csajok.
- De, persze! Mért ne! Majd ott találkozunk! - mondta, majd intett és elment. Nem tudtam meg, hogy mért jött, de már mindegy volt.
Tíz órakkor nyílt az ajtó, és belépett Sam. Sima famer, póló és cipő volt, haja összefogva. Hát már láttam rajta, hogy nincs jó kedve.
- Minden rendben? - kérdeztem. Bólintott, de tudtam, hogy nem mond igazat. Hagytam, mert ismerem és előbb utóbb kiböki.
Hát a vallomásra nem is kellett sokat várni, mert az út felénél felmordult.
- De tudod, mit nem értek? - kérdezte, elég magas hangon. Megráztam a fejem, és szemem az útra vezettem, nehogy elüssek valakit...
- Mért hívott el randizni, ha nem is foglalkozott velem.
- Én, mint a dilidoki, azt mondom, hogy nem tudom! Nem igazán volt még ilyen esetem. De ha a srác leszar a haverjai előtt...hát... - húztam a számat. Nem akartam kimondani azt amit nem akart hallani.
A kisvárosba érve, kerestünk egy parkoló helyet, a színpad mögötti réten. Majd elkezdtünk a kapu felé menni. Kaptunk egy műsorfüzetet, és egy hatalmas mosolyt az őrtől.
Beljebb sétáltunk és megpillantottunk egy sor árust,  majd csomó asztalt hozzájuk való székkel. Leültünk az egyikhez, és körbe láttunk az egész teret. Csak most tűntek fel az ételt és italt szolgáló gépezetek. Mikor megpillantottam a jégkása gépet, felálltam, és odamentem. Sam nem is foglalkozott velem, meg a rendelése leadásval, hiszen tudtam előre, hogy mit kér.
A hölgy a gép mögött kedvesen mosolygott.
- Mit adhatok, kedveske? - kérdezte.
- Lesz egy epres és egy almásat - mondtam. Lassan elkezdte a gépből a rendelteket kicsapolni. Ránéztem a színpadra, ahol egy kisebb zenekar próbálta az embereket szórakoztatni.
Közönség ugyan nem nagyon volt mert mindenki inkább vásárolt és falatozott. Ettől még jobban a húrok közé csaptak, ám ezt senki nem értékelte. Az italaink kész lettek, így kifizem, és épp fordultam az asztalunkhoz, mikor észrevettem, hogy Sam nincs sehol. Körbenéztem, de őt sehol nem láttam. Elindultam az árusokhoz, és keresni kezdtem. Fejemet jobbra-balra kapkodtam, hátha megtalálom. egyre csak az járt a fejembe, hogy nehogy a gonosz vámpírokkal legyen, mert akk menten megőrülök...
Folyton imádkoztam, hogy ne essen baja, mert azt nem bocsájtanám meg magamnak.
Imáimat meghallgatták, mert Sam épp előttem volt könyékig egy akváriumba. Gyorsan odasiettem.
- Sam, te mit csinálsz?
- Őszintén? Nem tudom! Beleesett a kis gyűrű, amit az előbb nyeretem. Gondoltam kiszedem.
- És nem lehetett volna hálóval, vagy valamilyen más eszköz segítségével? - néztem rá felvont szemöldökkel. Kiszedte a kezét, majd elkezdte csapkodni a vizet, minek nagyja engem ért.
Zavartan lesütötte a fejét, és pedig egy nagy sóhajtást követően, odamentem, fogtam egy kis méretű hálót, és elkezdtem kipiszkálni az említett tárgyat.
Mikor másodpercek választottak el a sikertől, a kezem megcsúszott, így nemcsak a gyűrű, hanem a háló is beesett.
Fogadni mertem volna, hogy a közönség nagy része minket nézett, mert nem lehett volna figyelmen kívül hagyni egy lányt, aki körbejár az akvárium körül, hogy felmérje a terepet, hogyan is tudná kiszedni belőle a hálót mega gyűrűt; még a másik hisztizik. Igen, ezek az érett 17 évesek.
Miután beláttam, hogy soha az életbe nem szedjük ki belőle, amik áldozatul estek, rászoltam Sam-re, hogy hagyja abba a nyafogást, veszek neki egy másikat. Egyből kikapta a kezemből a jégkásáját, és piciket ugrálva a bizsushoz ment. A fejemet fogva mentem utánna, majd az árus asztalának dűlve, néztem körbe még a legjobb barátnőm válogatott.
A tömeg a fejét csóválva ült az asztaloknál, még a színpad előtt már gyerek rohangált. Tulajdon képen nem lett volna rossz, ha ezt a zenekart leváltanák. Semmit nem lehetett hallani csak értelmetlen hangokat.
- Bridgit, segíts már! Nem tudok dönteni! Melyik legyen, a virágos vagy a masnis? - mutatta mindkettőt. Nem akartam megbántani a bunkó megjegyzéseimmel, hogy nőjjön fel, minek neki virágos gyűrű; de helyette szóltam az árusnak, hogy mindkettőt kéjük, és odaadtam a pénzt.
- ÚÚÚÚ, te vagy a legszuperebb! - ugrott a nyakamba -Köszönöm, köszönöm! - vigyorgott. Ekkor a zene elhallgatott, és egy másik zenekar kezdett el pakkolni.
- Sziasztok lányok! Mi ez a nagy öröm? -érkezett egy hang a hátunk mögül. Sam abbahagyta az ölelgetésem, s a hang irányába fordult.
- Szia! Nézd mit kaptam! - mutatta Anne-nak a kezét. Anne próbált magára varázsolni ugyanolyan lelkesedést, amit a barátnőm is tanúsított. Nem sikerült neki. Felvont szemöldökkel nézett rám, de én csak intettem. Nem volt kedvem elmagyarázni a történetet, Sam hibbantságáról.
- WOW, ezek tényleg nagyon szépek! - mondta és vigyorogni kezdett.
Hagytam hadd örüljenek, így egy közeli szemetest meglátogattam és kidobtam a poharam.
Miután vége volt a nagy örömnek, letelepedtünk egy asztalhoz. Volt rajta három programfüzet, így lapozgatni kezdtem. Elég érdekesen és hosszan bemutattak minden zenekart és fellépőt. Rájöttem, hogy itt engem semmi nem érdekel, ezért ledobtam az asztalra, majd a többiek is követtek.
- Na mivel a program egy nagy nulla, ezért megyek körbenézek! Majd még találkozunk! - mondta, majd felállt melőlem és elment. A tömeg egyre nőtt, és a színpad felé szállíngóztak. Reméljük kapunk valami normális zenét. A színpadon megjelent négy férfi, akik már az öltözékük szerint sem tűntek szimpatikusnak. Beleszóltak a mikrofonba, hogy köszönik, hogy itt lehetnek, meg, hogy mi vagyunk a legkirályabbak...áhh csak a szokásos.
Majd belekezdtek valami eszeveszett hörgésbe, aminek semmi, de semmi értelme nem volt. A fejem a tenyereimbe temettem, és ott, magamba szidtam őket. Ám egy hang arra kényszerített, hogy felemeljem onnan a fejem.
- Sam, esetleg lenne kedved csatlakozni. Bár a zene nem nagy durranás, de gondoltam, hogy csatlakoznál hozzám, és pár jégkásához! - Tom két kezében jégkásák voltak, és megvillantott egy agyali mosolyt a barátnőm felé, aki rám nézett, hogy mehet-e, én pedig csak bólintottam.
- Foglalj asztalt, mindjárt megyek én is! - küldte el Tom-ot. Mikor az kellő távolságra haladt tőlünk,  rettentő közel hajolt hozzám.
- Kérlek ne hagyd, hogy megint leégessen! - könyörgött.
- De mégis mit kéne tennem? - érdeklődtem.
- Maradj észrevétlen, és ha helyzet van, lépj közbe! - motyogta a két foga között. Bólintott, majd elsietett a közeli asztalhoz. Immár egyedül maradtam és végig kellett szenvednem a két óra hosszás koncertet. A programfüzetett kinyitottam, és felállítottam az asztalra, majd keresgélni kezdtem, hogy mi annak az együttesnek a neve, aki épp fellép. Mint kiderült, a Rage Against The Machine riasztgatja a népet. A lap mögül sokszor kilestem Sam-re, de egyenlőre nem volt helyzet. Aztán újra és újra.
- Hogy fogok kibírni két órát ezzel a rettenettel? - jött egy hang mellőlem - Elég sok rossz zenét hallottam a hosszú életem során, és szinte biztos vagyok benne, hogy ők a legrosszabbak! - ránéztem Nick-re, aki böngészni kezdte a program lapot.
- Mit keresel itt? - kérdeztem. Felnézett a lapokból, majd mikor a szeme találkozott az értetlen arcommal, visszatemette az arcát.
- Elhoztam Anne-t, és kellett egy kis kikapcsolódás - magyrázta.
- Ez a hely mindent csinál, csak nem kapcsol ki! - mondtam. Halvány vigyor jelent meg az arcán, de mielőtt reagálhatott volna a testem, inkább visszarejtőztem a felállított "barikád" mögé. Sam és Tom nevetgéltek, és közel sem volt helyzet. Óvatosan ki-ki lestem, de hamar visszahúztam magam.
- Szerintem nem ezt értette az észrevétlen alatt! - mondta a vállam fölött. Vészesen közel volt hozzám, így próbáltam egyenletesen lélegezni, nehogy hülyének nézzen.
Nick talán egy "kicsit" indulatosabb volt az elmúlt hetekben, mint normális lett volna, de tagadni nem lehetett, helyes egy srác.
Nem tudom pontosan, hogy mit érzek, mert eddigi érzelmeimből eddig csak a harag, és a düh került előnyösen felszínre. Talán, érzek valamit iránta, de ebben a helyzetben, ahogy most vagyunk, tehát állandó ordítozzásba egymába; nehéz lenne megmondani. Az ösztönöm azt súgta, hogy a falat, amit eddig magam köré húztam, tarstam meg, és ne szeressek meg senkit, mert mindig az a vége, hogy elveszítem...
- Nem baj! Én vigyázok a barátnőmre! - mondtam. Kicsit odább állt, de még mindgi mögöttem volt.
- Hát a bébiszitter melónak lassan vége! - látszott rajta, hogy élvezi a helyzetett.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem. Válasz helyett csak egy idős házaspárra mutatott, akik leültek elénk, és ezzel elzárva a kilátást a barátnőm felé.
Erre egy kisebb káromkodást követően felpatantam a székből, és odébbmentem. egy lufiárus előtt megálltunk, és úgy már minden látható volt.
- Elnézést! De kérem vegyenek valamit, mert ez nem egy fal, hogy támasszák! - szólt a férfi a pult mögül. Mind a ketten odafordultunk.
- Tessék vegye el, és hallgasson! - mondta Nick és egy papírpént nyújtott a fickó felé. Hangján érezni lehetett, hogy még egy kicsi kell, és eldurran az agya.
- Fiam, az apád is lehetnék! - mondta. nick épp válaszolni készült, de nem hagytam, hogy belemenjen a "ki az idősebb" játékba.
Csak a szemébe néztem és megráztam a fejem.
Sóhajtott egyet, és közölte, hogy kér egy "Happy Birthday"-es lufit. Miután megkaptuk a kezembe nyomta.
- Nincs is szülinapom! - mondtam mosolyoga.
- Ez elő szülinap! - mondta, majd arrébb mentünk. Valahogy másnak tűnt a levegő, most, hogy nem ordibál velem, vagy én vele.
- Hát ez esetben, köszönöm!
- Igen! Szeretek az első lenni, ha köszöntésről van szó! - vigyorgott. Megforgattam a szemem. Végül kibokott belőlem egy kérdés, aminek nem szabadott volna.
- Mért vagy velem ilyen kedves? - összevonta a szemöldökét, és magamon éreztem a pillantását. Fejemet lehajtottam, és lábammal rugdostam a földet.
- Nem tudom! Magam is meglepődtem, hogy még nem ordítozok. Rend szerint eldurran az agyam tőled! - mondta. tudtam, hogy mosolyog, pedig nem is láttam az arcát.
- Észrevettem...- mondtam zavartan.
- Na jó, nézd! Először is sajnálom ami tegnap történt, nem lett volna szabad azokat mondanom...és ahogy viselkedtem, egyszerűen elfogadhatatlan. És megígérem, hogy nem fog többet előfordulni! Másodszor tényleg mindig mérges vagyok, ha a közelembe vagy!
- Akkor igyekszek elkerülni téged! - mondtam mosolyogva.
- Az nem lesz könnyű, mert rám csak úgy tapadnak a csajok! - mondta, és szemtelenül mosolygott. Ismét a szemem forgattam és nevettem egyszerre.
Gyorsan visszahúztam a lufit, nehogy valami kiszúrja, és ekkor megláttam Tom haverjait közeledni sam.ék asztalához. Nick kezébe nyomtam a lufit, hogy vigyázzon rá, Szélsebesen elindultam az asztalukhoz, még mielőtt a fiú banda ért volna előbb. Ám gyorsabbak voltak, és Tom-ék asztalához érte, lepacsiztak Tom-mal. Megfogtam Sam vállát, jelezve, hogy itt vagyok.
- Hé, tesó jössz velünk? - kérdezte egy nagyon lazának tűnő srác, de valójában csak szánalmas volt.
- Épp Sam-mel van, ha nem vettétek volna észre! - mondtam.
- Annak már úgyis vége! - mondta Tom, majd készült felállni. El sem tudtam hinni, hogy mit mondott. Hogy lehet valaki ennyire bunkó, idióta, szánalmas?? Hirtelen olyan ideges lettem, hogy fel sem tűnt, hogy az egyik italos hűtőjének üvege kitört, a tűz jobban égett, és kipukkadt a lufim...
Mielőtt jobban döhös lehettem volna, egy apró hangot hallottam a fejembe, de ezer százalék, hogy nem én voltam. " Ne tedd" Ismerős hang volt, de a jelenléte furcsa volt. Megfordultam, majd a rémült szemem találkozott Nick-ével. Óvatosan nemet intett a fejével, hogy ne csináljam. Lesütöttem a szemem, majd visszafordultam. Ő volt. De hogyan?? Épp készülte volna egy jó kiosztásra mikor, Samantha megszólalt.
- Igen, az biztos, hogy vége! - állt fel Sam, és egy pillantásával jelezte, hogy majd ő elintézi. Értettem, így bólintottam - Elegem van abból, hogy csak akkor kellek, ha a haverok nincsennek! Máskor észre sem veszel, vagy épp lenézel. Keress magadnak egy olyan lányt, aki kedved szerint ugrál körbe, és elfogadja azt, hogy csak akkor kell neked, ha egyedül vagy! És közlöm veled, az ilyen lányok létszáma veszélyesen csökken. Most pedig menj a szemem elől, mert soha többé nem akarlak látni. Kellemes menőzést! - majd megragadta a csuklóm Nick felé rángatott.
Döbbenten mentem utána, mert nem gondoltam volna, hogy megteszi. Visszaálltam Nick mellé, még Sam a másik oldalamon motyogott.
- Ezt, hogy? - kérdeztem és a hangomat csak ő hallhatta.
- Nem tudom! - mondta, majd elkezdte a fejét masszírozni.
Anne jött felénk és lelkesen ugrándozott.
- ÚÚ, Sam ezt megkell nézned! - majd megfogta a barátnőm kezét és ugrándozva odébb álltak. Esküszöm, mint két ovodás...
- Komolyan mondom neked, hogy Anne lehet, hogy megért már pár tized évet, de mindig olyan szinten lesz, mint Sam! Aranyosan gyerekes szinten! - mondta Nick és az arcán halvány vigyor volt, úgy néztük a két távolodó alakot.
- Nekem mondod? Régen Sam-met minden hétvégén kísérgetnem kellett az állatkertbe... - mondtam, majd elővettem a mobilom, hogy megnézzem az időt. A telefonom fényét érzékelve ösztönösen elrántottam a fejem. Mivel már kezdett sötét lenni, igen csak zavarta a szemem az éles fény.
Mielőtt még károsodna a szemem az erős fénytől, megvártam még elhalványodik, és utánna tudakoltam meg az időt.
8 óra múlt. Ez a nap is hamar eltelt. De még nem akartam hazamenni. Nem akartam aludni, nem akartam álmodni. Egyszerűen szerettem volna boldog lenni. Rémálmok, varázserő nélkül...
De ez szinte egyenlő volt a lehetetlennel.
Ekkor valamit éreztem. Olyan volt akár a vészjelző. Éreztem, hogy baj van...Sam-mel. Otthagytam Nick-et és rohanni kezdtem arra, amerről jött az érzés. A színpad mögötti erdőnél volt, ám nem egyedül. Egy sötét vámpír is vele volt. Tudtam, hogy, hogy néznek ki, ismertem a szokásaikat, így könnyen lelehetett vonni a következtetést. Sam és a férfi közt mindössze három méter lehetett. Futni kezdtem, nehogy baja essék. Sam háta mögé mentem, és hátra rántottam, így én voltam elöl. A fickó csak gúnyosan vigyorgott.
- Ne merd bántani! - mondtam a fogaim közzül. Tudtam, hogy nem szabad mégegyszer megtörténnie. Nem halhat meg miattam minden barátom. Éreztem, hogy Sam reszket a hátam mögött. Ekkor kíváncsi lettem volna, hogy hol van Anne.
- Aranyom! Csak egy kicsit fog fájni. Na majd, amit a főnök tesz vele...hát nem lesz kellemes! - mondta és előre lépett egyet. Sam megfogta a csuklóm. Apró ujjai oly erősen fogták a kezem, hogy kérdéses volt, hogy el nem törik-e.
Ekkor annyira mérges lettem, hogy akaratlanul is összeszűkítettem a szemem. Meg kell őt védenem, akár a saját életem árán is.
Semmi más nem volt fontos ebben a pillanatban nekem; csak, hogy Sam biztonságban legyen, és a fickó szenvedjen.
Koncenrtálni kezdtem, hátha tudok neki valami kisebb sebet okozni...
Döhösen meredtem rá, ő pedig a feje után kapott. Gyűlöletet éreztem az egész fekete vámpír sereg ellen. Nem érdekel ha engem megölnek, de a barátaimat és a családom, hagyják békén.
A pasas előreesett, még mindig a fejét fogva. Éreztem, hogy ezt én csinálom. Lassan kicsúsztattam a kezem Sam ujjai közül, és előre léptem egy kicsit. Annyira koncentráltam, mint még soha. A férfi a térdére támaszkodott, és a feje a fájdalomtól hátra csuklott. Üvöltött, de nem érdekelt. Közelebb léptem hozzá, és ekkor láttam meg Nick-et az erdő mellett. Intett Anne-nak, hogy vigye innen Sam-et. A gyógyító teljesítette a feladatát, így már csak hárman maradtunk. A fekete vámpír és köztem a távolság csökkent, de a kiáltásai csak nőttek.
Reménykedtem, hogy egy ember sem hallja.
- Mint mondtam, ne merd bántani! - közelebb léptem, neki meg a fájdalma nőtt.
Minden apró lépésnél üvöltött. Látszott rajta, hogy nem bírja sokáig. Fél méter távolságnál, a vámpír hátra esett, ám a földet nem érte el, mert Nick egy karót szúrt a szívébe. Hátra léptem egy aprót, és úgy néztem végig, ahogy a test véglegesen halott nem lesz.
Nick rámnézett, de elkaptam a fejem, és elindultam az autók felé. A parkolónál Sam a nyakamba ugrott, és faggatni kezdett, hogy mi volt ez. Hazudtam neki, hogy nem tudom, és intettem, hogy hagyjuk el a helyet.

Az út csendes volt, egyikünk sem szólt semmit. Kitettem őt a házuk előtt, és lassan hazavezettem. A Nagyi nem volt otthon, így elfordítottam a zárba kulcsot, majd beljebb léptem. A ház úgy volt, ahogy reggel hagytuk. Felmentem a lépcsőn, és egyenesen a gardróbba léptem. A kabátom felakasztottam, majd levettem a cipőm. A telefonom kezdtem el nyomkodni, mikor kopogásra lettem figyelmes az erkélyről. Odakaptam a fejem, majd megláttam az akit most nagyon nem akartam.
Elsétáltam az ajtóig, majd kinyitottam a zárt, és beengedtem.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem. Miután bejött, visszacsuktam az ajtót, még mielőtt össze nem fagyok.
- Jól vagy? - kérdezte. A bosszantó mondatot most ő ejtette ki a száján.
- Most nyírtunk ki egy idiótát, soha nem voltam még jobban! - mondtam, majd a kezeimet összefogtam magam előtt.
- Hogy csináltad? - kérdezte.
- Mit? - értetlenkedtem. Tudtam, hogy mire gondol, de azt akartam, higy kimondja.
- Azt az izét. Hogy okoztál neki fájdalmat, csupán az elméddel? - elég indulatosan ejtette ki a mondatokat, így nem akartam a szemébe nézni.
- Nem tudom! - mondtam hallkan, az egyik leggyakoribb mondatot.
- Gondolkozz már! - kiabált. Önként hátraléptem egyet.
- Ne ordíts már! Egyáltalán mért olyan fontos ez? - érdeklődem.
- Mert én nem tudom megcsinálni! - mondta és ránéztem.
- Hogy érted? - kérdeztem nagyon halkan.
- Úgy ahogy mondtam! Nekem ez soha nem sikerült! - szemét elkapta rólam, és kinyitotta az ajtót - Hétfőn találkozunk! - épp elnidult, de visszajött - Amúgy mindegy mennyi altatót veszel be, nem fog hatni! A természetfelettieknek nem jó a gyógyszer! - mondta majd elment.

Part 6

Sziasztok!
1940 oldalmegtekintés, köszönöm!
Itt egy újabb rész, kellemes olvasást!

Egy fotó elég, hogy eszedbe jusson egy
 fájdalmas emlék... 

*Nick szemszöge*
Rendkívül ideges voltam. És nemcsak azért, mert Ian átlátott rajtam, hanem mert kihívta Bridgitet. Ismerem Ian-t, és ha harcolni kezd, nem érdekli semmi, csak a győzelem. Bíztam benne, hogy nem öli, meg, de sérülései lesznek az biztos. A kihívás fontos dolog a képzésben, és csak a boszorkány tudja lefújni, de Bidgit-nek esze ágába sem volt.
Idegesen rohantam a házukhoz. Manapság már csak ez tud kikapcsolni, ha nézhetem, amit csinál.
Rá kell beszélnem, hogy mondja vissza a kihívást, és akkor mindenki boldog lesz. Többé, kevésbé...
A szokásos helyemre ültem, majd vártam, hogy felérjen az emeletre. Halkan lépkedett fel a lépcső fokokra, majd a szoba ajtót kinyitotta, és bejött a szobába. Levette a kabátját, majd a gardróbba vitte. Haját a haj gumi szorításából kiengedte, és hagyta, hogy szabadon a vállára omoljon. Haja a dereka közepéig ért, és tökéletesen egyenes volt.
A másik szobába elment, majd jött is vissza kettő dobozzal. Kinyitotta őket, és elkezdte berendezni a szobáját. Előkerült falióra, íróasztal kellékek, pár iskolai holmi, könyvek. Az egyik doboz még hátra volt. Az asztalára rakta, majd felnyitotta. Pár képet vette elő, s miután választott belőlük, felrakta azokat a parafa táblára, a többi lap mellé. A dobozból előhúzott egy fénykép albumot, de ahogy kinyitotta, be is csukta, dühösen beledobta a dobozba a többi képet, és lerakta a sarokba. Valami nem stimmelt. Soha nem láttam még ilyennek. Egyszerre volt dühös, sebezhető és legyőzhetetlen. Arcára különös érzés ült, de megfejteni nem lehetett.
Kisétált a szobából, majd újabb dobozokkal tért vissza. Azokat is kezdte volna pakolni, de megcsörrent a mobilja. A barátnője, Sam hangját felismertem. Hosszasan beszélgettek arról, hogy jövőhéten Bridgitéknél alszik, és, hogy minden olyan lesz, mint régen, de mégsem. Ezt nem igazán értettem, de rájuk hagytam...ők értik. Miután befejezte a beszélgetét, és elment zuhanyozni. hogy elvonjam a gondolataim, körbe jártam a terepet.
Mire visszatértem, Bridgit már háló ruhában tanult az ágyán. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Késő este ér haza, és akkor kezd neki tanulni. Bár köztudott, hogy a boszokányoknak fele annyi energia sem kell, ahhoz, hogy megtanuljanak valamit, mint egy embernek. De szerintem az utolsó amire vágyik, hogy hazajön a képzédről és neki álljon tanulni. Nem! Valami más módszer kell...

*Bridgit szemszöge*
Reggel álmosan keltem, és úgy éreztem bármely pillanatba vissza aludhatok. Kicsit féltem a délutántól, hisz Ian azt mondta, megtaít harcolni, de nekem nem volt erőm még az ujjamat sem mozdíani. Kómásan beálltam a zuhany alá, majd megmostam a fogam. Sminket nem raktam fel, hisz felesleges, a nagy része délután úgyis lejött volna. Mefésültem a hajam, majd rögzítettem egy gumival. A gardróbba sétáltam és felvettem egy laza összeállítást.
Lementem a lépcsőn, majd letelepedtem a pult mellett lévő székbe. Kezembe temettem az arcom, és behunytam a szemem.
- Mi az kincsem, jól vagy? - kérdezte nagymama. Bólintottam, majd a hűtőhöz sétáltam. Elővettem mindent ami a szendvicshez kell, és elkezdtem az enegeriát adó reggelit megcsinálni.

Az iskolába érve mentem akávé autómatához, mert sűrgősen fel kellet ébrednem. Tesi órával kezdünk, és a  tripla hátraszaltót kell bemutatni, dupla átfordulással. Mivel nem akartam fejre esni, sokat ittam. Lassan megérkezett Sam is, aki nagyon félt az egész dologtól, mert az előző órán hiába próbálta, soha nem érkezett a lábára. Megnyugattatam, hogy minden rendbe lesz, és neki is adtam kávét. Mindketten felvoltunk pörögve, és úgy mnetünk az öltözők elé. A Wall család fiatalabb tagjai felénk vették az irányt. Anne kecsesen odaszökkent hozzánk.
- Sziasztok! - mosolygott.
- Helló!
- Minek ez a sok kávé? - bökött a kezünkbe lévő poharakra.
- Atlétika... - csüggedt le Sam.
- Mit választottatok? - a fiúk megálltak Anne háta mögött. Nick sötét farmert, és sötétkék pólót viselt. Haja, mint mindig tökéletes hanyagságba állt, mintha a természet akarná így. Ian szintén sötét farmerben, és hozzá illő fehér inge volt.
- Szaltó! - mondtam mosolyogva. És nemis figyeltem Nick újabb ciccegésére. Komolyan azt hiszi, hogy ennyire béna vagyok?
- Hát sok sikert! Mi  múlt héten már túlestünk rajta, így nekünk marad a pad! - majd mosolyogva elmentek. Kiittam minden cseppet a pohárból, majd beledobtam a legközelebbi kukába. Döhösen indultam az öltözőbe. Felvettem a mininek tűnő shortot, majd egy sport topot. Has felett véget ér, de a bőrre nagyon tapad, így nem aggódatam, a csúszkálása miatt. Erőssen bekötöttem a cipőm, majd megvártam Sam-et. Mire a tornaterembe értünk Sam szinte minden ujját kitörte, addig ropogtatta. És csak mosolyogva nyugtattam. Becsengettek így a tanár megkérte, hogy azok akik már végrehajtották a választott mozdulatot, foglaljanak helyet a lelátón. Mit ne mondjak alig voltunk vagy nyolcan, akik ma teljesítenek. Beálltunk a sorba, Sam-et meg előre engedtem, had legyen túl rajta. Már csak egy ember volt előtte, mikor megkérdezte
- Bridgit, szerinted baj, hogyha egy szaltót csinálok? Izé nagyon féle, és a fordulás soha nem sikerült még. Szerinted nagy baj lesz ha kihagyom?
- Nem, figyelj, ha nem érzed biztosra, hogy menni fog, akkor ne csináld! Csak azt ami megy! - az előttünk lévő befejezte - Sok sikert, sikerülni fog! - suttogtam neki utoljára.
Bement a terem közepére, majd párpillanattal később végrehajtotta a gyakoratot, ráadásul tökéletesen.
Mikor a lábára érkezett elkezdett sikítozni, majd odaugrott hozzám, és ölelgetni kezdett.
- Úristen! Láttad? Ilyen jól még soha nem sikerült! - ugrándozott. A tanárnő nem örült neki, hogy feltartja a sort így közölte vele, hogy "Sam a lelátóra, vagy számonkérem a kimaradt kettő szaltót, és akkor más lesz a nézőpontod a világra!". Más se kellett, úgy sprintelt a lelátóra, hogy porzott utánna a levegő. Csak mosolyogtam, és bementem a pályára.
A lelátóra néztem, ahol Sam ugrándozott, meg tapsikolt, Anne csak a hüvelykujját mutatta, Nick gúnyosan elvigyorodott, Ian pedig a többiekkel együtt csak nézett.
Előkészültem, majd végrehajtottam a kívánt feladatot.

Mikor végeztem elégedetten néztem körbe. Szinte mindenki tapsolt, kivéve egy embert. Nick csak összeszűkült szemekkel meredt rám, mintha próbálna belém látni. Nem is foglalkoztam vele, leültem a lelátóra és néztem a többieket. Sam persze azonnal ott termett és úgy érezte, hogy halálra kell ölelgetnie...

A többi tanóra gyorsan eltelt és én a reggeli kávéknak köszönhetően pörögtem. Sam pedig ugrált, még mindig. Megjegyzem, hogy soha nem adok neki kávét. A folyosón vártam Sam-et aki kiment a mosdóba, mikor Ian odajött.
- Helló, Bri! - jött felém, mosollyal az arcán. Ian tényleg nagyon rendes srác, és nem olyan, mint Nick.
- Szia! Mi járatban? - mosolygtam.
- Csak a gratulációmat akarom átadni. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudsz! Ne értsd félre, nem nézlek le, csak, hogy is mondjam, meglepődtem. Pom pom lány? Te? Ez nekem sok! - nevetni kezdtünk.
- Nem vagyok, leszek vagy voltam pom pom lány, csupán szertornáztam pár évig! - vontam meg a vállam.
- Nos ezt jó tudni, legalább tudom mire számíthatok! - vigyorgott, majd a falnak dőlt - Egyébként nem gondoltad meg magad a mérkőzéssel kapcsolatban?
- Nem, úgy gondolom ez jó, hogy bizonyítsak!
- Nem szabadott volna kihívnalak! Ha bármi bajod lesz Nick kinyír engem! - mondta, majd beletúrt a hajába.
- Mi köze ennek Nick-nek?
- Semmi! Semmi köze, csak izé mivel ő a tanárod, ezért magát fogja majd okolni... Na jó most megyek, valamint még azt akartam mondani, hogy 3-ra nállad vagyok! Öltözz sportosan! - kacsintott, majd elment.

3-kor egy szürke buggyos térdnadrágba, egy atlétába, és egy melegítő felsőbe voltam, ami illett a nadrágomhoz. Sportcipőben majd le fagyott a lábam, mert kint oly hideg volt. Fél pec múlva Ian kocogott felém. Ez komoly? Futni fogunk? Tizedmásodperc múlva mellém ért, és felvilágosított a tervéről.
- Szóval hozzánk futva megyünk, utánna megtanítalak hárítani az ütéseket, és biztonságosan elesni! Mérem az időt! Az erdő elejétől kell futnod teljes erődből, addig pedig elég kocogni! Gyere induljunk, meg ne fagyj! - bólintottam majd mellette kezdtem kocogni. Éreztem, hogy a testem kezd felmelegedni, és már nem a fagyponton van.
Ahogy az erdő felé közeledtünk, éreztem, hogy elönt az energia, és készen állok futni ki tudja hány kilómétert.
- Oké háromra indítani fogom!
- Pontosan mennyit kell futnom? - kérdeztem a boka melegítés közben.
- Három kilóméter. Nem lesz sok, az erőddel takarékoskodj! Nem igérem, hogy megvárlak! - mosolygott gonoszul. Válaszként megforgattam a szemem, majd az erdőt elérve, maghallottam a hangját, miszerint fusssak; elkezdtem rohanni. A fák közötti futás nehezebnek tűnt, mint elsőnek gondoltam. Kidolgoztam egy jó tervet, össze-vissza ugrálok, a kezemmel lököm magam a helyes irányba. Aha, mindez ment is volna, ha a kezem bírja a súlyomat. Rádültem teljes erőmből, mire az reccsent egyet. Nem érdekelt, továbbra is ugrándoztam, míg a rétre nem értem. Tudtam, hogy sok időt elvesztegettem, így rohannai kezdtem, mert max 1,7 km-em volt hátra. Szerintem gyorsabban futottam, mint testnevelés órán, pedig az sem volt egy lassú tempó. Csak úgy száguldottam a füvön. Ismét elértem egy erdős szakaszt, de nem érdekelt. Az időm tudomásom szerint nagyon rossz, de azért küzdöttem.
Pár percnyi szerencsétlenkedés után sétálva léptem ki az erdőből.
Meglepetésemre Nick és Ian már vártak. Ian lenyomta a stoppert, majd megnézte. Vágott egy grimaszt, majd Nick-nek is megmutatta. A tanárom elkezdett kuncogni, majd bement a házba.
- Komolyan ennyire rossz lett? - mentem felé.
- Nem, egész jó így elsőre. Nem tudom mi a baja! - nézett abba az irányba, ahol elment a fivére. Odanyújtotta nekem az órát és megnéztem az időm: 16:03.
- Mondom, három kilóméter ilyen terepen, nagyon jó idő. Pihenj egy kicsit, utánna folytatjuk - mindketten leültünk a lépcsőre. csavargatni kezdtem a csuklóm.
- Mi a baj a kezeddel? - érdeklődött, s mikor a válaszom az volt, hogy tuti eltörtem elnevette magát. Elkapta a kezem, és nézegetni, forgatni kezdte.
- Mit csináltál vele? - rakta vissza a kezem az ölembe.
- Neki mentem egy fának! - mondtam nevetve. A kezébe temette az arcát, s mosolyogni kezdett.
- Gyere, kezdjük el, mielőtt este lesz! - felhúzott a földről, majd a lépcsővel szembeni szabad térre mentünk. A lépcsőnek háttal állított meg, de a szemem sarkából láttam, hogy Nick ismét csatlakozott, és leült a lépcsőn.
- Oké! Akkor most kipróbálunk valamit, pontosabban azt, hogy mennyire bírod a hirtelen esést. Ez lehet, hogy egy kicsit fájni fog! - mondta. Mi fájni fog?

* Nick szemszöge*
A lépcsőn ülve, kíváncsian vártam, hogy Ian mit tervez.
Mikor a hirtelen esésről beszélt megmerevedtem. Ne! Nem eshet baja!
Későn kapcsoltam, mert Ian megfogta Bri egyik vállát, a másik kezével a derekát, majd hátra dobta. Egy másodperc sem kellett ott teremtem, hogy megöljem a testvéremet, és megmentsem a boszit. Már vártam, hogy mikor fogja fel Bridgit a történteket, és menekül el, de ehelyett nevetni kezdett. Én és Ian is furcsán méregettük, Igen, nem ezt a reakciót szoktuk meg.
Mikor abbamaradt a nevetés, mindketten választ várva néztünk rá.
- Mi az? - kérdezte, mintha a legtermészetesebb dolog lenne,  az hogy földhöz vágják.
- Mit nevetsz? - kérdeztem.
- Csikis vagyok! - mondta fülig érő mosollyal.
Ian csak lassan becsukta a szemét, majd kinyitotta. Kezét nyújtotta a lánynak, aki elfogadta és annak segítségével felállt a földről.
- Nem fájt? - kérdezte Anne. Ő meg, hogy kerül ide?
- Nem! - mosolygott.
- Fura egy lény vagy! - mondta - Most elkérném a szépfiút pár percre, de hamar visszakapod! - nyúlt Ian keze után, aki Nick-nek kiadta a feladatot, majd otthagyott minket. Lelkileg készültem a harmadik világháborúra, ám ez elmaradt.
- Gyere, mutatok egy trükköt, ezt bevetve nem lesz fájdalmas az esés!
Állj meg ott! - Mutatott a lépcső első fokára. Mivel nem akartam balhét, teljesítettem a kívánságát - A lényeg az, hogy ha vészesen közeledsz a föld felé, s háttal vagy neki, told hátra a karod. az valamennyire felfogja az esést. Valahogy így! - ekkor eltűnt, majd észrevettem a fejem fölötti tetőn. Hirtelen elrugaszkodott, és ellökte magát a tetőtől. A zöld terület közepénél járhatott, mikor megfordult, pördült egyet, és zuhanni kezdett.
Puffanással érkezett a földre. Kisebbet sikítottam, majd odarohantam. Leguggoltam, és rázni kezdtem a vállát.
Szemét kinyitotta majd értetlenül nézett rám. Felálltam, és hátrébb léptem.
- Szóval érthető voltam? - kérdezte, s szeme szikrákat szórt. Bólintottam. - Most nézzük az ütéseket. Ha valaki ököllel támad, elég annyit tenned, hogy mielőtt az ütés eltalálna valamelyik részedet, kinyitod a tenyeredet, majd erőből az ökölnek ütöd.
- Az nem fáj? - kérdeztem. Forgatni kezdte a szemét.
- Inkább két hétig sajgó végtagokkal járkálnál, mint, hogy elbírj egy kis fájdalmat? - szegezte nekem a kérdést. Szeméből sütött a lebecsülés.
- Elmondanád, hogy mégis mi a bajod? - förmedtem rá.
- Ezt, hogy érted? - nézett rám, szemei feketék lettek.
- Tudod te azt! Feltettem egy normális kérdést, te pedig bunkózol, meg állandóan lebecsülsz!
- Talán Ms. Szertorna oktasson ki... - lépett közelebb, az én agyam meg kezdett eldurranni.
- Hohó! Srácok elég volt, álljatok le! - lépett közénk Ian. Én Nick-kel farkas szemet néztem - Gyere Bridgit, haza viszlek! Nick, te meg hűtsd le magad! - mondta Ian. Nick dühösen eltűnt, és nem is láttuk merre.
- Gyere! Sétáljunk vagy autóval menjünk?
- Séta! - mondtam a fogam közt kipréselve.
Elindultunk sétálva. Nem arra amerre jöttünk, hanem egy ösvényen.
- Ajánlok valamit! - mondtam - Lemondom a kihívást, ha legyőzöl futásban! De nem használatod a vámpír sebességed! - így már nem is annyira volt jó kedve.
Kétségek közt, de beleegyezett.
Elszámoltam háromig és elindultunk. Meglepődve tapasztaltam, hogy van még annyi erő bennem, hogy fussak, ráadásul olyan tempóban, hogy ő lemaradjon...
A fás területeknek vége volt, és örömmel lassítottam le, hisz én nyertem.
Ian kifulladva sétált ki, és levegőért kapkodott.
- Nem gondoltam volna, hogy a vámpírok ennyire puhányak! - nevettem.
- Hé, ezt még visszakapod! - mutatott rám a mutató ujjával, ám hamar abbahagyta a duzzogást, majd "visszakapcsolta" a vámpír létet, és sebesen haladt felém.
- Tudod, fogadni mernék, hogy ez kesevesebb volt 16 percnél...- elmélkedett. Nem figyeltem rá, csak indultam haza.
A ház előtt várt minket a Nagyi.
A kapu elé érve, üdvözölték egymást Ian-nal, majd a Nagymama érdeklődött, arról, hogy mi volt ma.
Ian elmesélte neki a képzés minden egyes pontját: a futást, a veszekedést, a nevetést...
Ekkor elkezdtek beszélni a Nickel való problémámról, így elköszöntem Ian-től és befelé vettem az irányt, mikor még utánam szól:
- Ötre jön érted Anne, addig tanulj meg! - bólintottam, és besiettem a házba. Levettem a cipőm, majd felrohantam az emeletre. Testem szét volt fagyva, így levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a testem átjárja a meleg víz, majd megtörölköztem és felvettem a pizsamám, s arra is egy melegítő felsőt; mivel még mindig fáztam...
Hiába próbáltam koncentrálni a tananyagra, nem ment. A veszekedésen járt a fejem, na meg a varázslatokon. Be kellett vallanom vonzott ez az egész mágia. Kihívást jelentettek a varázslatok és határtalan bolgodságot éreztem, mikor sikeresen végighajtottam őket.
Félredobtam a könyveket, majd felmentem a boszorkány kuckóba. Elvettem egy vörös könyvet, és visszasiettem a szobába.
Az asztalomról elpakoltam minden cuccot, aztán leültem és kinyitottam.
A tartalom jegyzék tele volt érdekesebbnél érdekesebb varázslattal, így nem tudtam választani, kezdtem előröl.
Ez első oldalon egy bizonyos "Színezz!" Mi a fene? Ez színező??
Aztán elolvasva a sorokat, rájöttem, hogy ezzel a varázsigével bármit át tudok színezni másodpercek alatt.
Több se kellett, felugrottam és megkerestem a szallagot. Követtem az utasításokat és zöldre változtatm, aztán feketére.
Tovább lapoztam a könyvbe. Itt elkezdődött egy fejezet, melynek címe: Természet erők.
Érdeklődve lapoztam egyet, majd olvasni kezdtem.
A boszorkányok évszázadok óta használnak természeti erőket, vagy elemeket varázslatokhoz. Szükségük is van rá, hisz ezekkel nagyon erős mágiát hozhatnak létre. Ezek a természeti erők a jó boszorkáynok kezében a legerősebbek, de a gonosznál is sok mindenre képesek.
Ezután felvolt sorolva pár varázslat, mint a Víz formázása, és irányítása vagy a Szél erejének használata.
Sok ehez hasonló volt, de engem a szél ereje nagyon megfogott. Elolvastam és megjegyeztem a használatát, majd egyszer kipróbálom. Ismét lapoztam és hajtottam volna tovább a lapot, ám valamin megakadt a szemem. Sziklák röpítése. A varázslat úgy volt végrehajtható, hogy koncentrálok, felemelem a sziklát; mint első nap a Wall családnál; majd a kezem irányításával mozgatom.
Ekkor hiretelen kopogás hallatszott. Idegesen csaptam össze a könyvet, és hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak.
Ekkor Nagyi bejött a szobába. Nem tudom mért volam ideges a könyv miatt, de azt kívántam bár ne enne itt...
Feszülten hátradöltem a bőrszékbe és a kezembe lévő szalagot gyűrögettem.
- Jössz vacsorázni? - kérdezte. Bólintottam, remélve, hogy elmegy és nem veszi észre a könyvet.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Olvasok! - válaszoltam.
- Mit? - Na nekem végem...- Hát izé, ezt - nyúltam volna az asztalra, hogy a kezembe vegyem a könyvet, ám nem volt ott. Zavaromba lekaptam egyet a polcról, de az összes többi is jött vele együtt. A Nagyi bólintva kiment, és pedig leültem, hogy összeszedjm a könyveket. Ekkor bevillant valami. Hova tűnt a könyv?
Mindent eldobva pattantam fel a helyemről és téptem fel az ajtót. Rohantam fel a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót, majd kis híján beestem. Aztán mikor megláttam a polcon majdnem össze. Hogy került ez ide fel??
Fejemet fogva mentem ki az ajtón, hangosan becsaptam magam mögött, majd lementem vacsorázni.
- Minden rendben? - kérdezte mikor leültünk az asztalhoz.
- Igen! - hazudtam, majd elkezdtem kiszedni a spagettit.
Egész vacsora alatt azon tűnődtem, hogy, hogy került fel az a könyv? Én tettem volna? De akkor, hogy és mért?
Nem értettem semmit, de nem kérdeztem.
Vacsora tán segítettem bepakkolni a mosogatógépbe, még a nagymama leöblítettem a tányérokat.
Lassan visszamentem a szobába, felraktam a könyveket a polcra, és az éjeli szekrényembe kezdtem el turkálni, altató után. Hátha ennek a segtségével mást is álmodok, mint a barátom megölését.
Egy szemet leöblítettem egy pohár vízzel, majd az ágyba várva vártam, hogy hasson.
Ám mikor már 2 órája feküdtem nyitott szemmel, rájöttem, hogy semmi haszna. Nem voltam álmos, ezért elővettem a tankönyveket és tanulni kezdtem.

*Nick szemszöge*
Veszekedésem után elrohantam az erdőbe. Úgy döntöttem, hogy vadászni megyek, hogy eltereljem a figyelmemet. Megrémített a tudat, mi szerint Bridgit-et érdekli, hogy, hogy vagyok. Elégé mérges voltam rá eddig is, mert oly érzelmeket váltott ki belőlem, mint még senki.
Mikor szagot fogtam, követni kezdtem. Szarvas volt, van finomabb is, de aki akicsit nem becsüli...
Mikor készen álltam
levadászni, meghallottam kettő hangot. Ian és Bridgit. futottak, vagyis a lány rohant, Ian pedig utánna kocogot. Eléggé érdekesnek véltem a helyzetet így kellő távolságból figyeltem őket.
Miutn kifutották magukat Ian hazakísérte, majd váltott néhány szót Bridgit nagymamájával.
Én a szokásos fára ráültem, és néztem a szobáját. Köszönetet mondok mindenkinek, hogy kellően belátok hozzá. Hamarosan Bri befordult a fürdőbe és lezuhanyzott. Próbáltam másra koncentrálni, de hát férfi vagyok...
pizsamájára rávett egy zipzáros felsőt, hogy ne fázzon. Leült tanulni, de szemmel láthatólag nagyon unta. Felállt és kisétált a szobából. A boszorkány szobába ment, majd visszajött egy vörös könyvel.
Lapozgatni kezdte, s próbálgatta a színezős varázslatot. Mikor az eredmény kiválló volt, tovább olvasott. Nagyon lefoglalhatta a könyv tanulmányozása, mert ijedtében ugrott egy kicist mikor kopogtak. Sietősen becsapta a könyvet, majd kezébe vette a szalagot.
Ekkor olyat láttam, mint ezelőtt soha. A könyv lassan kezdett halványodni és eltűnni.
Eltűnését a lány is észrevette, mikor az olvasott könyvről kérdezte a nagymamája. Az arca megint kiismeretetlen volt, egyszerre tükröződött rajta minden és semmi.
Levett egy könyvet a polcról, ám a többi is leesett. Mikor a család tagja kiment a szobából, elkezdte felszedni a könyveket. Mintha lámpa oltódott volna a fejbe, felállt, és kirontott a szobából. Mivel kíváncsi voltam a reakciójára, mikor meglátja a könyvet a polcon, felugrottam egy magasabb ágra, hogy onnan figyeljem.
Beesve a szobába észrevette a könyvet. Arca ijedt volt, de megse próbált magyarázatot találni a dologra, fejét fogva lement vacsorázni.
Még étkeztek, én a gondolataimba menekültem. Hogy a rohadt életbe csinálta ezt? Mert ő volt, és nem más. Valami nem stimmelt, nekem ez az utolsó napjaimban, a 18 felé sikerült megcsinálnom. De neki...
Ő képes rá a tudta nélkül végrehajtani 10 hónappal a születésnapja előtt...
Mielőtt bármit belemagyarázhattam volna a dologra, Bri feljött és elkezdett az éjjeli szekrénybe turkálni. Egy levél gyógyszert kivett, amjd kipattintott belőle egy szemet. Altató volt, de nem értettem, hogy mi szüksége rá.
Különben is a nagymamájának ideje lett volna közölni vele, hogy a boszorkányokra nem hat a gyógyszer, bármennyit is vesz be belőle...

*Bridgit szemszöge*
Reggel a rossz álomból felkelve, durcásan készülődtem. Kezd nagyon elegem lenni ebből az egészből!
Felvettem az első kezembe akadó ruhákat.
Lesétáltam a lépcsőn, kezembe a táskámmal. Öntöttem magamnak kávét, majd megittam. Így is késében voltam, meg nem volt kedvem a "meséljük el mi a bajunk" dologhoz, így mikor Nagyi előjött, csak köszöntem neki és elindultam.
10 perc volt már csak az első óráig, így gyorsan leparkoltam, bementem, és leültem a terembe, kezemre hajtva a fejem.
Az igazgató helyettes időben érkezett, így lassan megemeltem a fejem. Ekkor vettem észre, hogy a mellettem ülő Nick az arcomat fürkészi. Kérdően néztem rá, de mivel nem szándékozott válaszolni, másfele néztem. Az igazgató helyettes bejelentette, hogy ma nekikezdünk a tánc tanulásának. Mindenki rajtam és a pad társamon kívül lelkesen pakolt.
Odaálltunk a leghátsó sorba, hogy jó leszünk mi ott. Ám a nő nem így gondolta, mert középre száműzött minket. Elkaptam Sam pillantását. Szeme aggodalmat sugárzott. Mintha azt kérdezte volna, hogy jól vagyok-e, bólintottam; ezzel jelezve, hogy minden rendben és majd később elmondom.
- Ha lehet ne lépj a lábamra! - sziszegte Nick.
- Nem szokásom! - mondtam.
- Emberek, mindenki vegye fel az első pozíciót. Fiúk az egyik kezükkel fogják meg a lányok derekukat, a másikba pedig tartsák a nők finom kezeit. Eközben a hölgyek a férfiak vállára helyezik a kezüket! - ekkor én és Nick egyszerre szisszentünk fel.
- Nick, Bridgit kérem önöket, hogy próbálják elviselni egymást erre a kis időre. Ez egy fontos esemény és jónak kell lennünk! - motyogott az igazgató helyettes. Bólintottunk, majd teljesítettük a parancsot. Vállára raktam a kezem, a másikat pedig a nagy kezébe. Átkarolta a derekamat, majd idegesen néztük a tanárt.
- Nagyon jó! - örvenezett a tanár majd tovább folytata az utasítgatást.
Fél óra múlva már nagyon vártam, hogy kicsengessenek, de sajnos még vol idő.
- A mozgulatsor a következő. A bal oldalon lévő emberek kifele kezdenek el táncolni, csakúgy, mint a többi oldal. Nick és Bridgit eközben középen forognak! - igen nagy unalommal az arcunkon folytattuk a munkát.

A kicsengő igazi örömhang volt számomra.
A folyosóra érve Sam óvatosan mellém jött, majd rám nézett.
- Megint az álom? - érdeklődött.
- Igen, még mindig.
- Izé én annyira sajnálom! - mondta.
- Mégis mit, hogy minden este keresztül megyek azon, amin egy éve? Hogy mindig újra és újra eltöröm a lábam? Nem kell! - mondtam.

*Nick szemszöge*
A folyósón csak annyit hallottam, hogy " Újra és újra eltörtöm a lábam?" Megismertem a hangot. Nem tudtam, hogy pontosan miről is beszélnek, de nagyon érdekelt. Hiába követtem őket, már semmi nem derült ki...
Délután otthon a nappaliba ültem és épp egy könyvet lapozgattam, mikor belépkedett Anne.
- Hé, Nick! Ma, ugye varázsoltok? - kérdezte.
- Igen, ez a terv...- mondtam közömbösen, mintha nem lenne rám hatással Bridgit és az ő képességei.
- És melyikre tanítod ma meg? - lábamat lelökte az üllésről és oda telepedett.
Összecsaptam a könyvet és az asztalra dobtam.
- Természet újjászületése.
- ÚÚú, azt szerete! kérlek hadd menjek veletek! Kérlek! Látni akarom!
- Rendben, gyere! - tapsolni kezdett majd átölelt! Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Anne nagyon sok mindenben hasonlít Bridgit barátnőjére, Sam-re.
Anyu, bejött és mondta Anne-nak, hogy menjen Bri-ért. Csak hárman voltunk itthon, mert a többiek vadászni vannak.
Még Anne elment Bridgit-ért én igyekeztem magam összeszedni.
Kifújtam, beszívtam a levegőt, de ez nem volt hatásos, hisz vámpír vagyok, mi nekem a levegő...
Kimentem az udvarra, és rugdosni kezdtem a földet.
A szokásosnál is idegesebb voltam. Ez lesz az első varázslat óra és és közelsem átlagos tananyaggal. Áltlában könnyű dolgokkal kezdjük, de szerintem azokra semmi szükség, hisz tudja mi csinál, és azt is, hogy hogyan. Erős, és nem is tudja mennyire. Kicsit kezdek kételkedni abban, hogy 15. boszorkány. Ha saccolni kéne 17-et mondatnék... Az elméletemet megtartom magamnak, mert ha nem tenném, mindenről be kéne számolni....
Az autó megérkezett és pedig vak a földet rugdostam zsebbe tartott kézzel.
- Készen állsz Nick? - nézett rám Anne.
- A kérdés az, hogy Ms. Szertorna készen van-e? - próbáltam a legcsábítóbb mosolyomat magamra elöltetni, hogy lássam, hogy reagál. Mikor a szíve ugyanabba a tempóba vert, mint az előtt, ideges lettem. Hogy nem érez semmit? Hát nem érzi azt amit én??
- Csináljuk! - mondta és lehajtotta a fejét. Két percnyi álldogálás után, intettem, hogy kövessenek. szerencsére még világos volt, így nem kellett a mágiához fordulni a látás érdekében.
Elég gyorsan mentem, mire a lányok futni kezdtek, de Anne hamar átkapcsolt vámpír módra. Beértünk az erdő közepére, ahol volt egy kis út. Mivel elég elhagyatott volt ez a vidék, nem kellett attól félni, hogy valaki erre jár.
Mindannyian megálltunk, majd előre léptem, szememet az erdőre vetettem. Koncentráltam, majd az erdő egy másodperc alatt égni kezdett. Bridgit a szájára rakta a kezét.
- Ez mire kellett? - nézett rám.
- Majd meglátod! - mondtam, arra sem pillantva. Csak néztem, hogy ég az erdő...
Mikor minden tiszta fekete volt, elégedetten mentem az első fához.
- A mai nap megtanulod, hogy hogyan kell újjáéeszteni egy erdőt. A feladat nem egyszerű, de ha kellőképp koncentrálsz menni fog! Csak csináld ezt! - kezemet rátettem a fára, és engedtem, hogy az erő szétáramoljon a testembe. Másodpercek múlva a fa újra kezdett éledezni és a fekete színt zöld váltotta fel. Fantasztikus kátvány volt, hogy ahol megérintettem a fát, zöld lett és terjedt végig a törzsén, majd az ágain. Levelei újra lettek. Bár már mindjárt tél, de a fák egészjól bírják a kiképzést. Minden levél rajtuk volt, és zöldben pompázott.
- Szóval ennyi a dolgom? Megérinteni a növényeket, hogy azok újjá éledjenek? - kérdezte, és közelebb lépett a fához. Én visszamentem a helyemre.
- Nem! Koncentrálnod is kell! - mondtam.
Lassan ráemelte az apró kezét egy fára. Hallottam, ahogy a pillái csukódnak, és koncentrál. Miután nem sikerül neki, levette a fáról a kezét.
- Koncentrálj! - ordítottam és a hangom nem volt kedves. Soha nem voltam még senkivel sem ennyire bunkó, de annyira idegesített ez az érzés, meg az is, hogy nem tudok ellene semmit sem tenni.
Ordibálásom hatására összerándult, majd lassan visszarakta a kezét a növényre. Most nem csukta be a szemét. Mikor nem történt semmi, levette róla,és beljebb bent. Épp közbeakartam lépni, mikor Anne erősen megfogta a válam, hogy ne mozduljak.
Kérdően néztem rá, de ő csak az erdő fele intett. A fa zöld lett, s amihez a lány hozzáért rögtön, abba a másodpercben átváltozott. Egy perc sem kellet az erdő felénk nyíló része virágoktól pompázott, mintha csak tavasz lenne. Legugolt, és kezét a földre rakta. Nem értettem, hogy mért csinálja, de hamar megvilágosodtam.
A földből egy rózsa indult növekedésnek. Apró gyökerei a földbe markoltak, majd a szára rövid időn belül megjelent és hihetetlen tempóba nőni kezdett. Megjelentek rajta a tüskék, majd néhány bimbó is. Lassan elkezdtek kinyílni a vörös rózsafejek.
A boszorkány elégedetten figyelte a csodát, amit létrehozott, még én ledermedve, tátott szájjal néztem. Mi a fene? Ezt meg, hogy?
Mielőtt észreehette volna a döbbenetemet, hátat fordítottam neki, és nagyon lassan elkezdten lépkedni.
- Nem pont erre gondoltam! Éleszd újra az egész erdőt! - mondtam, s hangom még mindig nem volt normális.
- Még nem végeztem! - mondta. Visszafordultam, hogy lássam mit csinál. Két kezét a földre támasztotta, szemét becsukta. Ekkor kisebb ropogás hallatszódott. Minden fa elkezdett zölddé alakulni, és a földből újabb és újabb gyönyörű virágok nőttek. Mikor a természet újjáéledt, tenyerét felvette a földről, összecsapta őket, így arról lejött a föld. Lassan kihúzta magát, majd körbe nézett - Na most vagyok kész! - mondta, majd Anne mellé ment és összecsapták a kezüket.
Még mindig úgy nézhettem ki, mint egy idióta, mert mindketten rámnéztek.
- Jól vagy? - kérdezte Anne.
- Ja, aha! Vidd haza! - mutattam a fejemmel Bridgit felé, aki lehajtotta a fejét, és a cipőjét nézte.
Ekkor eltűntem. Rohantam előre, nem érdekelt, hogy hova. Erőssen sokk hatása alatt voltam. Semmit sem értettem. Hogy tudta ezeket csinálni? És egyszerre? Nekem csak külön megy!

*Bridgit szemszöge*
Mikor Nick elviharzott, kérdően néztem Anne-ra.
- Ennyire rossz voltam? - kérdeztem szégyenlősen.
- Viccelsz, ez még Nick-nek se megy! Teljesen le volt döbbenve! - mondta hatalmas mosollyal. Odajött és megölelt.
- Gyere, haza viszlek, mielőtt megfagysz! - mosolyogva bólintottam és az autóhoz mentünk. Beültünk majd Anne kitolatott. Az út nem hosszú, de most szinte ezer évnek tűnt. A házunk előtt leparkolt.
- Nem akarsz bejönni? - kérdeztem. Hevesen bólogatni kezdett, így kimásztunk a járműből. A házba lépve a Nagyi nagyon örült Anne-nak így egymást ölelgetve álltak a konyhába.
Ledobtam magam az egyik székre, és öklömmel az állam támasztva néztem őket. Hmar elváltak egymástól és beszélgetni kezdtek. Mint kiderült régen elég jóba voltak. Mosolygva mentem a hűtőhüz, és vettem ki egy szénsavas ásványvizet.
Anne elmesélte a napunkat, és nagyon úgy tünt, mintha a nagymamám tudná, hogy mért sikerült az a varázslat. Egyedül én meg Anne nem értettünk semmit. Fél óra múlva én és a gyógyító felmentük a szobába. Mindent jól megnézett, de amikor a parafa táblámhoz ért, értetlenül nézett rám.
- Ki ez a harmadik lány veletek? - kérdezte.
- Ő Julie - magyaráztam. Arcom furán nézhetett ki, mert Anne csak megsimította a kezem és nem kérdezett többet. kinyitotta az erkély ajtót, és kimentünk rajta.
- Szép innen a kilátás! - mondta. Bólintottam.
- Ha egyedül vagy itthon, ne gyere ki ide! Itt könnyű célpont vagy a gonoszaknak! - mondta, majd ismét bólintottam.
- Én megyek, megkersem az öcsém! - mondta, mire halkan felnevettem.
- Ügyes voltál Csajszi! - mondta.
Lekísértem, majd az ajtóba mondta, hogy holnap 5-kor itt lesz értem, és megint varázsolunk.
Bólintottam, majd felmentem a szobába. Épp zuhanyozni indultam volna, mikor megcsörrent a mobilom. Az ágyhoz mentem, és rámentem a hívásfogadásra.
- Halló! - szóltam bele.
- Brigdit! Beszélnünk kell! - hallottam Sam hangját.
- Oké, mond! - kihangosítottam, és addig a gardróbba turkáltam.
- Szóval azért hívlak, hogy láttad-e az új srácot?
- Milyen új srácot? - léptem a telefon felé.
- Nem láttad? Pedig tök helyes! - ekkor elkezdett magyarázni a srác kinézetéről. Jókat mulatva egy-egy megjegyzésén, pakkoltam elő a fekete nadrágom.
- Szóval anyanyelvünkre fordítva tetszik neked? - vontam fel a szemöldököm, mintha látná.
- Hát...talán! ÚÚ megtennél nekem valamit?
- Persze, csak ki ne találd, hogy az erdőbe sétáljunk, mert nem akarom megismételni az esetet! - a vonal másik végén halk nevetés hallatszódott.
- Jaj, ne is említsd....De nem arra gondoltam. Szóval esetleg megkérhetnéd tomot, hogy holnap egyen velünk...
Ekkor elkezdtem nevetni.
- Na, ne! Ennyire gáz lennék? - kérdezte.
- Csak egy kicsit! De megteszem nyugi! Márha egyáltalán rájövök melyik is az! - most rajta volt a sor, hogy nevessen. Miután kitárgyaltuk Tomot, elmentem zuhanyozni, majd vacsora nélkül lefeküdtem.

Átlagos reggel volt, kínzó álommal, fájó lábbal, és kezelhetetlen hajjal. Miután felvettem az előre kikészített ruhámat, lerohantam a lépcsőn.
A Nagymama ma elment dolgozni, így egyedül szenvedtem. Miután bezárkáltam, beültem az imádott autóba. Az iskoláig meg sem álltam.
Ott már Sam várt, és szokatlanul ki volt öltözve. Lila szoknyát vett fell és fekete toppot. Bokacsizmát, és egy bőrdzsekit. Úgy nézett ki a begöndörített szőke hajával, mint egy modell.
- Wow, de csinos ma valaki! - dicsértem. Mosolygott, majd épp bele kezdett volna valamibe, de benne maradt a szó. Összehúzott szemöldökkel léztem arra. Tom pont olyan volt, mint Sam mesélte. Fekete hajú, zöld szemű srác. Nekem nem tűnt ki semmivel a többi közül, de a mellettem lévő modell-nek igen.
Kényszerítettem, hogy forduljon meg, és induljon el az épület felé, még mielőtt leégeti magát. sikerült visszahoznom a földre és tempósan igyekeztünk az ajtó felé, mikor Sam nevének kiabálására lettünk figyelmesek. Tom jött hozzánk kocogva.
- Hé, sam meg se vársz? - kérdezte. Én a háttérba szorultam, és a srác háta mögött felmutattam a hüvelykujjam. A barátnőm értette a célzást, mert kipréselt magából néhány szót. Mosolyogva hagytam ott a barátnőm és az új barátját. Ez már feldobta a napom. Mivel Mrs. Ray a mai első óráról elkérte a táncolókat, a tornaterem felé igyekztem, ahol már gyűlt a csapat. Óra előtt két perccel, beesett Sam is. Szája fülig ért. Nem mondtam semmit, csak elővettem a mobilom, és üzenetet pötyögtem neki. Eszeveszetten írt vissza, körmei csak úgy kopogtak a képernyőn. Nevetve vettem tudomásul, hogy szerelmes a barátnőm.
Ezek az apró örömök elfejettetik felem az éjszakai álmokat, és a kialvatlanságot. Elterveztem, hogy a hétvégét végig alszom, és nem foglalkozom az álommal.
Az óra ugyanolyan kínzás volt, mint a többi. Nick bunkózott és motyogott, hogy ne lépjek a lábára forgás közben; a tanárnő túlpörgött, és kezdte mindenki nagyon unni.
Egy újabb golog került fel a Nem értem listámra. Ha Nick annyira utál velem táncolni, mért nem szól az apjának, aki, mint igazgató könnyedén elintézhetné...

Öt órakkor unalmam annyira kikészített, hogy fordítva helyezkedtem el a kanapén. Lábam a háttámlán, fejem pedig lelógott. Lábaimmal meg csapkodtam a falat.
Ekkor hangot hallottam, de határozottan nem Anne volt.
- Látom elvagy! - szólt Nick az ajtónak dőlve. Két másodperc sem telt el, hátrabukfeneztem, és inmár a talajon álltam mind a kettő lábammal.
- Azt hittem Anne jön! - mondtam.
- Hát most be kell érned velem! - forgatni kezdtem a szemem, majd a kabátomért mentem. Kisétáltunk a házból, majd bezárkáltam. belültem mellé az autóba. Az idegességtől csak úgy szikrázott a belső tér. Én ökölbe szorítottam a kezem, nehogy véletlen megüssem, ő pedig idegesen dobolt a kormányon.
A néhány perces útvak hamar vége lett, de ahogy a motor leállt, és már ugrottam is ki. A házba beérve csak Anne-t láttuk.
- Te nem mentél Elizabeth-el? - kérdezte Nick.
- Nem hagylak itt titeket egyedül, mert tuti megölnétek egymást! - mondta majd intett, hogy kövessem. Elől ment Nick, utánna pedig mi.
A könyvekket teli szobába mentünk.
- Szóval a mai program: erőcsere.
Kérdően néztem mindkettőjükre. Anne intett, hogy álljak oda mellé, majd magyarázni kezdett.
- Te átadod Nick-nek az erőd 1/3-át még ő neked a felét. Így sokkal többerőd lesz fél óráig, mint kellene. Így megtapasztalhatod, milyen is lesz majd, ha 18 leszel.
Bólogattam, de nem értettem. Már megszoktam...
- Szóval mit is kell csinálnom?? - kérdeztem, mikor Nick Anne másik oldalára állt.
- Egy csepp véredre van szükságem mindkettőtökből! - mondta. Azt hittem, hogy viccel, de mikor Nick a szemfogát az ujja hegyébe nyomta, ahonnan kicsöggent egy kis vér; rájöttem, hogy halál komoly a dolog. Odanyújtottam a kezem Anne-nak, hogy csinálja, miközben Nick szemébe néztem. Dühösen meredtünk egymásra. A düh forrására még nem jöttünk rá, de nagyon erős volt...
Anne visszaadta a kezem, és az asztal közepére rakott egy üvegcsét, ahol két csepp egymástól messze állt.
- Most, fogjátok meg egymás kezét, és mondjátok azt: Az erőmet átadom! - Nick felém nyújtotta amindkét kezét, így én is neki. Már nem volt semmi az asztal közelébe, csak én és Nick, na meg a vér az asztal közepén. Mikor Anne intett, elkezdtük. Egyszerre mondtuk, hogy Az erőm átadom. s az asztalon lévő üvegcsébe látni lehetett, hogy a két csepp lassan, kúszva egymáshoz ért, és összefolyt. Ekkor mintha meggyengültem volna, kómásan néztem körbe. Nicknek csukva volt a szeme, és nagyon fénylett körülötte minden. Az én testemből áradó fény sokkal halványabb volt, mint az övé. Ekkor a fények játéka abba maradt, és én meg Nick is a földre estünk.
Puffantam a földön, de az erőm visszatért. Akkor Anne felsikoltott és Nick felé rohant. Nekem se kellett több, rögtön odakúsztam, és szólongatni kezdtem. immár Anne-val ketten ébreszgettük a srácot. Hirtelen a szeme kipattant, és dühösen meredt rám. Hátrébb mentem egy kicsit, éreztem most robban a bomba.
- Nick jól vagy? - kérdeztem.
- Ne kérdezd már ezt folyamatosan! Még is, mi bajom lenne? Vámpír vagyok, halhatatlan, engem semmi nem öl meg! - mondta, s már állt előttem. Az asztalba kapaszkodva, feltornáztam magam álló helyzetbe - Ez a te hibád! A te hibád, hogy nem sikerült. Mért nem koncentráltál?? - jött felém, én pedig autómaikusan hátra léptem. Ám csak a szekrénybe ütköztem. Őt nem rémítette meg, vészesen közeledett felém. Pulzusom megemelkedett, a szívem gyorsabban vert. Vagy a félelemtől, vagy a közelségétől...
- Minden a te hibád! Kockáztatjuk érted az életünket minden nap, erre te úgy hálálod meg, hogy mindent elrontassz! - nagyon közel volt már. Szemem becsuktam, és vártam, hogy történjen valami - A legjobb az lenne, ha a gonosz vámpírok elkapnának...
- Nick állj le! - hallottunk egy mély hangot az ajtó felől. Mr. Wall dühösen nézett Nick szemébe, aki elengedett. Nem tudtam mozdulni, de legalább nem haltam meg...
Szokását megtartva elrohant, hozzám pedig Elizabeth lépett.
- Jól vagy? - kérdezte a kezemet simogatva.
Bólintottam. A szobában kínos csönd lett.
- Ian-nal megkeresem Nick-et! - mondta az igazgató. Két perccel később már sehol sem voltak.
Megcsörrent a mobilom. SMS-em érkezett. Sam írt, miszerint vészhelyzet van és menjek át hozzájuk.
Elköszöntem a lányoktól, és futva indultam hozzájuk. A futás kikapcsolt, és az sem zavart, hogy kiscipőbe voltam. Ideges voltam minden miatt.
Egy jó 10 perc után a házuk ajtaján dörömböltem.
- De jó, hogy itt vagy! - húzott be az ajtót.
Köszöntem a szüleinek, akik elmondták, hogy mennyit változtam meg, hogy milyen szép vagyok, meg hasonlók.
Felsiettünk a szobájába.
- Vészhelyzet van! - mondta.
- Mi az? - kérdeztem.
- Tom-mal és a haverjaival ma moziba megyünk! - mosolygott.
- De jó! - mosolyt eröltettem az arcomra, de még mindig ideges voltam a negyed órával ezelőtt történtektől.
- Nem, nem az! Ez lesz az első randink És nem tudom, hogy mit vegyek fel, hogyan viselkedjek, és egyáltalán mit csináljak! - dőlt rá az ágyra.
- Hát jó emberhez fordultál...Én annyit sem tudok a fiúkról, mint egy macska... - húztam a szám - De ne játszd meg magad és viselkedj úgy, mint mindig. A ruha ügyet mindjárt elrendezzük.
A szekrénye felé léptem, és minden ruháját alaposan megnéztem.
Végül előhúztam egy világos rózsaszín egyberuhát és egy fekete kardigánt. Elismerően bólintott, majd elment átöltözni. a haján kezdtem el gonolkodni. Úgy döntöttem, hogy begöndörítem neki, mert  nagyon jól áll neki. kijött a fürdőből.
- Na ez nagyon csinos! Mikor is mentek? - kérdeztem.
- Fél óra múlva itt van értem - bólintottam, majd beüzemeltem a hajformázót.
Lágy hullámokat formáztam a még hullámos hajából. A fufruját a heje tetejére csatoltuk, hogy látszódjon valami az arcából.
Kettő perc volt hatig, így én távoztam, de megkértem, hogy hívjon amint hazaért.
A fellegek gyanúsan gyűltek felettem. Nem foglalkoztam velük, mert az utcánkba hamar beértem. Lassan sétáltam be az eresz alá, és nyitottam ki az ajtót. Bent sötétség uralkodott. Feloltottam néhány lámpát, és neki fogtam a vacsora elkészítésének. a csirkét megfűszereztem, majd beraktam sülni. A salátához valókat megmostam és felszeleteltem és egy nagy üvegtálba pakkoltam.
Elővettem a fagyasztóból az előkészített sültkrumlit, és sütni kezdtem őket. Tudván, hogy mindenhol olaj szag lesz, kinyitottam az ablakokat, és bekapcsoltam a páraelszívót.
Egy óra múlva kész volt  avacsora, de még mindig volt idő hétig, így megmostam a hajam. Törölközővel a fejemen járkáltam a házba, majd leültem a tv elé. Semmi jó műsor nem volt benne, így tovább untam magam. Mikor a balzsam ideje lejárt, elkeztem kifésülni a hajam. Ezzel elvoltam egy darabig, mert eléggé összekócoltam.
A Nagyi hét után megértkezett. Örült, hogy van kész étel az asztalon. Neki is láttunk, miközben ő elmesélte a napját. Mikor rajtam volt a sor, hogy beszéljek, tereltem a szót. Nem volt kedvem belemenni a mai nap részleteibe, így egy "elment" -tel elintéztem mindet. Úgy is elmondja neki valamelyik Wall családtag, így felesleges lett volna beszélnem. Na meg éreztem Nick szavainak súlyát és igazát. Sokkal jobb lenne ha a gonoszok végre elkapnának, és akkor nem kellene mindenkinek az életét áldoznia értem...
Étkezés végeztekor bepakkoltam a mosogatógépbe, majd beindítottam. Az emeleten csörgött a telefonom, így rohantam fel.
Sam hívott...
- Itt dilidoki! - vettem fel.
- Elegem van a fiúkból! - mondta.
- Akkor már ketten vagyunk! Mesélj! - elmondta, hogy Tom nem foglalkozott vele, mindig csak a barátaival volt, hozzá meg alig szólt.
- Tudom mi kell neked!
- Az egyetlen dolog amire szükségem van, az a figyelem elterelés.
- Én is erre gondoltam. Mit szólnál, ha holnap elnéznénk az egyik városba itt a környéken. Azt hallottam, hogy valahol szabadtéri buli lesz, koncerttel. És azt tudom mennyire szereted! - mondtam.
- Rendben, Dilidoki, megegyeztünk! Holnap kora reggel irány! Tízkor nállatok leszek! - ezzel lerakta. Nem bántam, hogy elmaradt a "Végig alszom a hétvégét" program, hisz Sam boldogsága a tét.
Ismét altatóért nyúltam, de most egyszerre három pirulát küldtem le egy pohár víz előtt.

* Nick szemszöge*
Az erdő mélyén egy nagy sziklán ültem. Ismét sok kérdés bökte a csőröm. A Bridgit-tel való erőcsere nem őgy történt, ahogy kellett volna...
Hülyének éreztem magam, mert majdnem elveszítettem az önuralmam, és hibásnak éreztem magam. Nem az ő hibája volt, ami történt. A testem nem bírta el az ő erejét, ezért nem jött létre a varázslat. És amit utánna tettem megbocsájthatatlan volt....
Egy kéz fogta meg a vállam. Hátrafordultam, án nem akartam az illetővel beszélni, így visszafordultam, ám Ian elém lépett.
- Nick talán beszélnünk kéne! - mondta a hátam mögött álló alak - Mi volt ez? És mire véljem?
Nem figyeltem rá, csak felálltam és háttal voltam nekik.
- Nick nyögd már ki, hogy mi ez az iszonyat nagy feszültség közted és Bridgit között! - jött a kiáltás a hátam mögül.
- Jaj, az Istenit! Szeretem őt. Értitek, szeretem!? De ő semmit nem érez irántam! - mondtam üvöltve. Ian mosolyra húzta a száját, még John az orrnyergét maszírozta.
- Nick, őszinte leszek veled! Hogy várod tőle, hogy érezzen bármit a gyűlöleten kívül, ha mindig összeveszel vele, úgy, hogy nem tett semmit! Légy kedvesebb és ne szekáld állandóan! - ütögette meg a vállam John.
- Nem igérek semmit! - mondtam. Ian arcáról nem lehetett levakarni a vigyort, csak a szemét forgatta.
Tudtam, hogy igazuk van, de hiába határozom el, hogy mindig kedvesebb leszek vele, de amikor ránézek, rájövök, hogy ugyan mit akarna egy ilyen gyönyörű lány tőlem, egy ily lénytől...
Ekkor erőt gyűjtöttem és a házukhoz mentem. Épp telefonált, és úgy említette magát, hogy Dilidoki. Ezen jót nevettem. Majd a koffein őrültbarátnője siránkozott az új srácról, amit ő türelmesen hallgatott.
Mivel nem akartam tudni a részleteket próbáltam nem oda figyelni. De a koncert szóra felkaptam a fejem! Volt is egy tervem...
Tervem tervezgetését abbahagytam, mikor hallottam a gyógyszeres doboz hangját. Az altató adagját nővelte, pedig felesleges volt.
Annyi kérdőjel lebegett körülötte, és mindet megérteni lehetetlen lett volna.
De holnap a koncert napján kiderítek egyet s mást róla...

Part 5

A hét hamar eltelt. Nem voltam boszorkány képzésen sem, vagy min; és kerültem a Wall familyt messziről. A nagyival sem beszélgettem sokat, ha pedig megtörtént ez a csoda, akkor kerültük a boszorkányos témát. Igyekeztem napjaimat átlagossá tenni, és nem gondolni arra, hogy boszorkány vagyok, és egy csapat idióta vámpír üldöz. Az az este óta, mikor varázsoltam, egyszer sem próbálkoztam meg vele. Úgy voltam vele, hogy ah nem foglalkozom vele, akkor elmúlik.  Nem történt meg.
Ha véletlen valamelyik vámpír ismerősömbe futottam az iskolába, ők könyörgő pillantásokat váltottak felém, én meg lesütött szemmel odébb álltam.
A hétvégén Samnél aludtam, filmet néztünk, beszélgettünk, lógtunk a neten...de az álmomról nem volt szó.
Azóta is végig kíséri a mindennapjaimat, sokszor arra kelek fel, hogy sikítozom, vagy sírok...
Igyekszem nem foglalkozni a dologgal, de az álom mindig oly valós, és a fájdalom is szörnyű.
Világ fájdalommal az arcomon ültem be történelem órára. Erősen meglepődtem, mikor Anne odaült mellém. Hátam mögötti padban Nick foglalt helyet. Kezdtem azt hinni, hogy ez nem egy átlagos hétfő lesz...
A tanár szavai érdekesek voltak, de más kötötte le a figyelmem. Anne mozgolódni kezdett, és Nick pillantása szinte égette a hátam.
Továbbra is hallgattam a második világháború körülményeit, mikor Anne megbökte az oldalam. Kérdően néztem rá. Rábökött a tolla hegyével a füzetére, ahová ez volt írva: Kérlek gyere ma! Így is le vagyunk maradva!
Nem reagáltam, mert fogalmam sincs, hogy miben vagyunk lemaradva...
Óra végén kaptam még egy Kérlek! feliratot, aztán rohantunk is szünetre.
A tesi óra az udvaron zajlott, és épp a 100 méteres futáshoz melegítettünk be, mikor hatalmas felhő közeledett felénk.
Ne ess, kérlek! Most nem! - motyogtam magamban.
Két lány futott előttünk, mikor észrevettem, hogy eltűnt a felhő. Furcsa volt, de nem érdekelt, ugyan is a tanár megfújta a sípját, ezzel jelezve, hogy én és a mellettem lévő lány futunk. Rövid nadrágban és egy kis pólóban, ugyan nem volt melegem, de minden erőmet összeszedtem és rohanni kezdtem.  A talaj siklott a lábam alatt. Nagy előnyre tettem fel, és még eszeveszettebb rohanásba kezdtem. Sam a célnál ugrándozott, és üvöltötte, hogy siessek. Több se kellet, szinte már repültem be a célba. A tanárnő lenyomta a stopperét, majd elismerő arcot vágva tovább mérte az utánam beérkező lány idejét.
Óra végén röplabdáztunk, mikor a labda egy nagy domb mögé repült. Önként felvállaltam, hogy érte megyek, mert úgy éreztem, hogy valami hív. Az erőnek ellenállni nem tudtam, mentem. A domb mögött nem volt semmi, így elkezdtem keresgélni a labdát, úgy láttam, hogy a lányok leültek pihenni még én keresgéltem. Hirtelen megpördültem. Nick állt előttem. Kezében a labdával. Lazán dobálgatta egyikből a másikba.
- Öhm..szia! - mondtam.
- Szia! Beszélnünk kell!
- Valahogy gondoltam - válaszomra mosolyt láttam felfedezni az ajka sarkában.
- Szóval, nem akarom sokáig húzni az időt, mert bizonyára gyanús lenne! Csak azt akarom mondani, hogy jól tennéd ha eljönnél ma! Két hónap csúszással vagyunk a képzésedben, valamint a sötétség vámpírjai bármikor lecsaphatnak, és akkor nem tudod megvédeni magad! - erre vágtam egy grimaszt - sokat kell tanulnod, míg 18 nem leszel, persze csak akkor ha megéled azt a kort! - a szemét - Ha életben akarsz maradni, és megvédeni a családodat, akkor négy órakkor várunk! Ne gyere gyalog, mert az nem biztonságos! - megfordult, majd odahajította nekem a labdát. - Egyébként jobban is futhattál volna! - mondta, majd ott sem volt. Kimásztam a gazból, és visszamentem játszani, bár semmi kedvem nem volt.
Otthon fortyogott a fejem. Nick a lehető legbunkóbb lény a földön. Mi az, hogy jobban is futhattam volna? Ez volt életem legjobb 100 métere. És az a feltételezése, hogy nem érem meg a 18-at feldühített. Tényleg azt hiszi, hogy nem tudom megvédeni magam? Hogy semmire kellő vagyok? Lehet, hogy igaza van, de a családom és a barátaimat megfogom védeni!
Elindultam hát hozzájuk. Lassan sétálva. Ugyan mondta, hogy közlekedjek autóval, de nehogy már azt higgye, hogy ő parancsol.
Tudtam, hogy merre kell menni, és mikor a háztól száz méterre voltam, Anne futott elém.
- Ú de jó, hogy itt vagy! Jaj, de örülök! - ölelt meg mosolyogva.
A hozzájuk vezető úton végig arról beszélt, hogy mennyire jóban leszünk. E felől nem volt semmi kétségem se. Anne nagyon kedves lány, és majdnem ugyan azok érdeklik, amik engem.
Bevezetett a házba, majd be az ismerős helyiségbe. Nick és Mrs. wall állt. Mrs. Wall megkönnyebbülten jött oda hozzám és üdvözölt.
- Mért nem autóval jöttél? - kérdezte Nick. Szeme szikrákat lövelt.
- Óvom a környezetet! - improvizáltam. Álltam a tekintetét, majd mikor a többi család tag is bejött a nappaliba, a figyelmemmel őket halmoztam el.
- Örülök, hogy látom, Mr. Wall!- mosolyogtam az igazgatóra.
- Ugyan Bridgit, nyugodtan tegezz minket, nem vagyunk csak 200 évesek! - elmosolyodtam, majd bólintottam - Nagy bátorság volt, hogy eljöttél - ciccegést hallottunk a kandalló mellől, ahol Nick könyökét megtámasztva nézett ránk. Mindannyian oda néztünk, de egyhamar vissza is fordultunk. - Szóval én megtanítom neked az összes elméleti dolgot a természet felettiekről; Anne a fizikai épségedre ügyel; Ian pedig segít az önvédelmet. Nick-el majd varázsoltok! De most gyere velem! - intett, majd elindult fel a lépcsőm. Egyedül követtem, a többiek lent maradtak. Nem tudtam, hogy hova megyünk, de megbíztam Mr. Wall-ban. Egy két szárnyú ajtó előtt megállt, és jeleztem, hogy menjek. Lenyomtam a kilincset és egy olyasmi helyiségbe értem, mint nálunk a boszorkány szoba. Sok könyv, székek, eszközök.
- Szóval, úgy gondoltam, hogy ma még csak elmélettel foglalkoznánk, holnap meg jön a többi. Kérlek foglalj helyet, most elmondom, hogy mi kell tudnod a családomról, a boszorkányságról, és a vámpírokról. Röviden összefoglalom. Akkor kezdjük. Ez a család 80 éve boszorkányok tanításával foglalkozik. Néhányuk ugyan nem érte meg a 18. születésnapját, de nagyon ritka az ilyen eset. Én 206 éves vagyok, és mikor átváltoztattak, magamra hagytak. Egy boszorkány vett magához, hogy segítse az életemet. Akkoriban csak 13 voltam, vakul bíztam mindenkiben. Utólag beláttam, hogy ez hiba volt. Kiderült, hogy a boszorkány hazudott nekem és csak egy sötét varázsigéhez kellettem neki. Fel akart áldozni. De elszöktem. Évekig magányosan jártam a világot. Ekkor még soha nem ittam emberi vért, frissen a nyakból. Mindig állatokkal táplálkoztam, mert ez volt az utasítás. A "jó" vámpírok állatokkal táplálkoznak. Szóval ekkor eldöntöttem, hogy igenis ember vért fogok inni. 20 voltam. Javában haragudtam a világra, és azt akartam, hogy minden rossz megszűnjön. Megtámadtam egy embert. Kényszerítettem magam arra, hogy olyat tegyek, amit eddig soha.  Mielőtt megharaphattam volna az embert, egy másik vámpír lerángatott róla. Elizabeth volt az. Fiatalabb, okosabb, és jobb. A maga egyszerű módszereivel rávett arra, hogy álljak mellé, és segítsünk valamit a világnak. Később kiderült, hogy volt egy gyereke, Anne. Anne akkor született, mikor Elizabeth 16 volt, így mikor a feleségem vámpír lett, kénytelen volt a gyermekét intézetbe adni. Ekkor lépett Elizabeth az egyik vámpír ismerőse nyomdokaiba, és lettünk boszorkány tanárok. Időközben Anne felnőtt, és megkeresett minket. immár hárman védelmeztük, tanítottuk a boszikat. Ekkor az  unokatestvérem meghalt, gyermeke, a 8 éves Nick árva maradt és magunkhoz vettük. Nagykorú lett, és átváltoztattuk, ahogy Anne-t is. De nem számoltunk a képességekkel. Nick már fiatal korában is különleges belső képességekkel rendelkezett, melyekkel egy átlag ember nem. Mikor vámpír lett, varázs erőt kapott. félig, de boszorkány lett. Anne pedig megkapta egy távoli rokon erejét, a látást. Soha ilyen képességgel nem találkoztam még, hogy érintés kell, vagy még az sem, és tud a testi állapotról mindent. Nagyon furcsa volt, de sok mindenben segített. Ian a későbbiekben jött hozzánk, vámpírként unta az életét, és el foglaltságot keresett. Most, hogy mindannyian sok évet hagytunk a hátunk mögött, ráébredtünk arra, hogy ezeknek a dolgoknak így kellett lenniük. Anne 187 év után is tudja értékelni a családot. Nick, a maga 160 évével tökéletesen tanít meg nemzedékeket a varázslásra. És Ian, aki 154 évesen a legfiatalabb közülünk.
Rólunk ennyi, most jöjjenek a boszorkányok. Egyszer nagyon rég 13 boszorkány volt csak a világban. Bár ők is hamar elpusztultak, mert vadásztak rájuk a ritkaságuk miatt. ezeknek a 13 boszorkányuknak a 21. nemzedéke, utódja hatalmas erővel bír. A 21. boszorkány ereje a leghatalmasabb a boszorkányok között. Amellett, hogy erősek, halhatatlanok is. Nekik nincs szükségük harapásra, hogy örökké éljenek. Ám őket is meglehet ölni, de nem keverednek konfliktusba, bármeddig élhetnek. Őket kevés módon lehet megölni. De ha meghalnak, erejük a semmibe vész, s 20 nemzedék hiába élt. Egy boszorkány 17 évesen kezd változni. Ereje ekkor még nagyon kicsi, de közeledve a 18-hoz egyre nő, és az előző nemzedék erejét is megkapja. Amint 18 lesz, a másik család tag erejét elveszíti. A 21. boszorkány nagyon ritka, mert a vámpírok a 13 család közül már a legtöbbet megölték. Nem lehet tudni, hogy egy boszorkány hanyadik nemzedékbe tartozik, ez a 18. születésnapon kiderül.
- És én hanyadik vagyok?
- Becslésünk szerint 14-15! - nagyszerű! Egy semmire kellő boszorkány. - Persze mi sem tudjuk pontosan. Ezek csak találgatások. És a szülinapodig nem is tudjuk majd meg biztosan. Addig sok mindent kell megtanulnod, és elsajátítanod! Tudnod kell megvédeni magad, minden körülmények között, és védelmezni a társaidat. Ez a legfontosabb. Védelem ez ellenség ellen. Tudod a vámpírok gyorsak és erősek. Egy halandó ember nem tud velük szembe szállni, mert letépnék a fejét. Ezért vagytok ti a földön, boszorkányok, hogy fenntartsátok az egyensúlyt, a jó és a rossz között. A sötét vámpírok előszeretettel csalogatják a boszorkányokat a sötét oldalra, mert agy nagyobb a hatalmuk.
De egy igazi boszorkánynak a jó oldalon a helye, bármi is történik. A jó és a rossz vámpírok között a legnagyobb különbség az, hogy a jók állati, a rosszak emberi vérrel táplálkoznak. Nem azt mondom, hogy egy jó vámpír nem ihat emberi vért, mert megteheti. De ha belekóstol nem tudja abbahagyni és megszállottja lesz. Onnantól már nincs megállás, csak a vér érdekli majd, és a gyilkolás. Mi soha nem bántanánk ártatlan embereket, ellenben velük.
Ha megakarsz ölni egy vámpírt, használj karót, vagy tépd le a fejét. Egy hatásos varázsige is a halálba küldheti őket.
- Mit értesz hatásos varázsige alatt? - érdeklődtem.
- Mondok egy példát! Megfagyasztod, majd addig "tekered" még apró darabokra nem esik.
- A szalag tekerő varázsigével? - felvonta a szemöldökét.
- Ismered? Csak hallottam róla - improvizáltam.
- Igen, azzal. az egy egyszerű, de hatásos ige. Majd megtanítja Nick! - magamba jót mosolyogtam, mert én már tudom azt - Nos nagyon röviden ennyit kell tudnod. Időközben majd megosztok veled néhány információt, amit tudnod kell, de egyenlőre ennyi. Gyere, körbevezetlek a házba.
Végigjártuk az összes szobát, és Mr. Wall mindegyikről mondott gyorsan kettő mondatot, majd mentünk a következő helyiségbe.
Mikor befejeztük kint már sötét volt. Elizabeth azt mondta, hogy várnak holnap, és megkérte Ian-t, hogy kísérjen hazáig.
- Na és, hogy vagy ezzel a boszorkányos dologgal? - kérdezte.
- Hát először nagyon furcsa volt, de most már rájöttem, hogy ennek így kell lennie, és elfogadtam a dolgot.
- Ez nagyon pozitív! - mosolygott.
- Ne már, ne legyél szemét! - nevettem.
- Engem úgy ismersz?
- Nem tudom, alig egy hete találkoztunk, nem tudom, hogy ismerlek e még!
- A szívembe gázoltál! - rakta a szívéhez a kezét. Nevetni kezdtem.
- Te mindig ilyen vagy?
- Milyen? Jóképű, sármos, helyes? - húzta az agyam.
- Lököttet akartam mondani... - válaszoltam. Jobban nevetni kezdett.
- Vigyázz magadra Bridgit, idősebb és erősebb is vagyok! - álltunk meg a hát előtt, és huncut mosolyra húzta a száját.
- Ne félj, amint lesz elegendő erőm, és megtanítasz harcolni, leverlek! - kuncogtam.
- Ohh, ez kihívás? - lépett felém egyet.
- De még mennyire! - léptem én is felé.
- Kezet rá! 2 hónapot kapsz.- tartotta a kezét, én mg megfogtam. Mikor megvolt a fogadásunk, mosolyogva hátraléptünk.
- Mennem kell! - intettem a ház felé.
- Holnap 3-kor nállunk! És megtanítanak harcolni! - majd eltűnt.

*Ian szemszöge*
Mosolyogva rohantam hazáig. Bridgit iszonyú jó fej lány, és örülök, hogy taníthatom. És, hogy van bátorsága ellenem kiállni, tiszteletre méltó. Nem azt mondom, hogy alábecsülök egy 15. boszorkányt, de semmi esélye nincs ellenem. 2 hónap nem elég az ereje kiteljesedéséhez.
Bementem a házba, és mindenki a könyveket bújta.
- Felolvasó délután van? - vicceltem.
- Megint értelmesen megszólaltál! - mondta Nick és fel sem nézett a könyvből.
- Komolyan kérdeztem.
- Egy varázsigét keresünk. Az erő csere varázsigét.
- Mit kell azon keresni? Az erőt cserélők megvágják magukat, összekeverik a vérüket, majd elmondod a kívánt mondatot.
- Épp ez az! Nem tudjuk a mondatot. Oly régen nem használtuk már ezt, hogy elfelejtettük.
- Akkor most mire kell?
- Bridgit talán rosszul érzi magát, mert ő csak a 15. boszorkány, és ha Nick odaadja neki egy fél órára az erejét, talán lesz ereje tovább küzdeni. Így megérezheti azt az erő mennyiséget, amit megkap 18 éves korában.
- Szerintem erre semmi szükség. 2 hónap múlva úgy is kiáll ellenem.
- Ha bántani mered..! - szegezett Nick a falhoz.
- Nyugi, tesó!  Nem lesz baja. Viszont ha most nem engedsz el, akkor nekem biztos...
Leeresztett a falról, és úgy láttam, hogy még mindig fő a feje.
- Hogy juthatott eszedbe? - förmedt rám.
- Ő akarta.
- Ez nem mentség. Nem szabadott volna hagynod. Nem lesz elég erős akkor, és kicsinálod!
- Ha nem lesz ereje nem csinálom!
- Ezt ő nem fogja hagyni, elvárja, hogy ne kivételezzenek vele, csak mert gyengébb.
- Értem. addigra megtanul sok mindent még. Akkor majd kiderül mit tud!
- Ian! 4 Hónap nem elég arra, hogy erős legyen! Főleg így, hogy kihagytunk 2 hónapot. Térj már észhez. Megfog sebesülni.
- Te mindig csak a fizikai sérülései miatt aggódsz, de mi van a lelkiekkel? Amiknek főbb részét te okozod? Hm? - érdeklődtem. Mindenki észrevette, hogy Nick nagyon rosszul bánik Bridgittel. Mindenki tudja, hogy a szerelem csodás dolgokra készteti az embert, de Nick-nél pont az ellenkezője van. Mikor visszajött rettentő goromba lett, és Bridgit-et állandóan sértegeti. Hallottam, hogy mit mondott neki tesi órán, és őszintén sajnáltam a lányt. Olyan, mintha Nick azért bántaná a boszorkányt, mert ő váltotta ki belőle ezeket az érzéseket. De ez nem Bridgit hibája.
- Fiúk, ezt hagyjátok abba. Így nem jutunk előrébb - intett le minket Anne.
- Keressétek tovább, én mentem őrködni! - rohant ki a házból Nick.