Part 6

Sziasztok!
1940 oldalmegtekintés, köszönöm!
Itt egy újabb rész, kellemes olvasást!

Egy fotó elég, hogy eszedbe jusson egy
 fájdalmas emlék... 

*Nick szemszöge*
Rendkívül ideges voltam. És nemcsak azért, mert Ian átlátott rajtam, hanem mert kihívta Bridgitet. Ismerem Ian-t, és ha harcolni kezd, nem érdekli semmi, csak a győzelem. Bíztam benne, hogy nem öli, meg, de sérülései lesznek az biztos. A kihívás fontos dolog a képzésben, és csak a boszorkány tudja lefújni, de Bidgit-nek esze ágába sem volt.
Idegesen rohantam a házukhoz. Manapság már csak ez tud kikapcsolni, ha nézhetem, amit csinál.
Rá kell beszélnem, hogy mondja vissza a kihívást, és akkor mindenki boldog lesz. Többé, kevésbé...
A szokásos helyemre ültem, majd vártam, hogy felérjen az emeletre. Halkan lépkedett fel a lépcső fokokra, majd a szoba ajtót kinyitotta, és bejött a szobába. Levette a kabátját, majd a gardróbba vitte. Haját a haj gumi szorításából kiengedte, és hagyta, hogy szabadon a vállára omoljon. Haja a dereka közepéig ért, és tökéletesen egyenes volt.
A másik szobába elment, majd jött is vissza kettő dobozzal. Kinyitotta őket, és elkezdte berendezni a szobáját. Előkerült falióra, íróasztal kellékek, pár iskolai holmi, könyvek. Az egyik doboz még hátra volt. Az asztalára rakta, majd felnyitotta. Pár képet vette elő, s miután választott belőlük, felrakta azokat a parafa táblára, a többi lap mellé. A dobozból előhúzott egy fénykép albumot, de ahogy kinyitotta, be is csukta, dühösen beledobta a dobozba a többi képet, és lerakta a sarokba. Valami nem stimmelt. Soha nem láttam még ilyennek. Egyszerre volt dühös, sebezhető és legyőzhetetlen. Arcára különös érzés ült, de megfejteni nem lehetett.
Kisétált a szobából, majd újabb dobozokkal tért vissza. Azokat is kezdte volna pakolni, de megcsörrent a mobilja. A barátnője, Sam hangját felismertem. Hosszasan beszélgettek arról, hogy jövőhéten Bridgitéknél alszik, és, hogy minden olyan lesz, mint régen, de mégsem. Ezt nem igazán értettem, de rájuk hagytam...ők értik. Miután befejezte a beszélgetét, és elment zuhanyozni. hogy elvonjam a gondolataim, körbe jártam a terepet.
Mire visszatértem, Bridgit már háló ruhában tanult az ágyán. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Késő este ér haza, és akkor kezd neki tanulni. Bár köztudott, hogy a boszokányoknak fele annyi energia sem kell, ahhoz, hogy megtanuljanak valamit, mint egy embernek. De szerintem az utolsó amire vágyik, hogy hazajön a képzédről és neki álljon tanulni. Nem! Valami más módszer kell...

*Bridgit szemszöge*
Reggel álmosan keltem, és úgy éreztem bármely pillanatba vissza aludhatok. Kicsit féltem a délutántól, hisz Ian azt mondta, megtaít harcolni, de nekem nem volt erőm még az ujjamat sem mozdíani. Kómásan beálltam a zuhany alá, majd megmostam a fogam. Sminket nem raktam fel, hisz felesleges, a nagy része délután úgyis lejött volna. Mefésültem a hajam, majd rögzítettem egy gumival. A gardróbba sétáltam és felvettem egy laza összeállítást.
Lementem a lépcsőn, majd letelepedtem a pult mellett lévő székbe. Kezembe temettem az arcom, és behunytam a szemem.
- Mi az kincsem, jól vagy? - kérdezte nagymama. Bólintottam, majd a hűtőhöz sétáltam. Elővettem mindent ami a szendvicshez kell, és elkezdtem az enegeriát adó reggelit megcsinálni.

Az iskolába érve mentem akávé autómatához, mert sűrgősen fel kellet ébrednem. Tesi órával kezdünk, és a  tripla hátraszaltót kell bemutatni, dupla átfordulással. Mivel nem akartam fejre esni, sokat ittam. Lassan megérkezett Sam is, aki nagyon félt az egész dologtól, mert az előző órán hiába próbálta, soha nem érkezett a lábára. Megnyugattatam, hogy minden rendbe lesz, és neki is adtam kávét. Mindketten felvoltunk pörögve, és úgy mnetünk az öltözők elé. A Wall család fiatalabb tagjai felénk vették az irányt. Anne kecsesen odaszökkent hozzánk.
- Sziasztok! - mosolygott.
- Helló!
- Minek ez a sok kávé? - bökött a kezünkbe lévő poharakra.
- Atlétika... - csüggedt le Sam.
- Mit választottatok? - a fiúk megálltak Anne háta mögött. Nick sötét farmert, és sötétkék pólót viselt. Haja, mint mindig tökéletes hanyagságba állt, mintha a természet akarná így. Ian szintén sötét farmerben, és hozzá illő fehér inge volt.
- Szaltó! - mondtam mosolyogva. És nemis figyeltem Nick újabb ciccegésére. Komolyan azt hiszi, hogy ennyire béna vagyok?
- Hát sok sikert! Mi  múlt héten már túlestünk rajta, így nekünk marad a pad! - majd mosolyogva elmentek. Kiittam minden cseppet a pohárból, majd beledobtam a legközelebbi kukába. Döhösen indultam az öltözőbe. Felvettem a mininek tűnő shortot, majd egy sport topot. Has felett véget ér, de a bőrre nagyon tapad, így nem aggódatam, a csúszkálása miatt. Erőssen bekötöttem a cipőm, majd megvártam Sam-et. Mire a tornaterembe értünk Sam szinte minden ujját kitörte, addig ropogtatta. És csak mosolyogva nyugtattam. Becsengettek így a tanár megkérte, hogy azok akik már végrehajtották a választott mozdulatot, foglaljanak helyet a lelátón. Mit ne mondjak alig voltunk vagy nyolcan, akik ma teljesítenek. Beálltunk a sorba, Sam-et meg előre engedtem, had legyen túl rajta. Már csak egy ember volt előtte, mikor megkérdezte
- Bridgit, szerinted baj, hogyha egy szaltót csinálok? Izé nagyon féle, és a fordulás soha nem sikerült még. Szerinted nagy baj lesz ha kihagyom?
- Nem, figyelj, ha nem érzed biztosra, hogy menni fog, akkor ne csináld! Csak azt ami megy! - az előttünk lévő befejezte - Sok sikert, sikerülni fog! - suttogtam neki utoljára.
Bement a terem közepére, majd párpillanattal később végrehajtotta a gyakoratot, ráadásul tökéletesen.
Mikor a lábára érkezett elkezdett sikítozni, majd odaugrott hozzám, és ölelgetni kezdett.
- Úristen! Láttad? Ilyen jól még soha nem sikerült! - ugrándozott. A tanárnő nem örült neki, hogy feltartja a sort így közölte vele, hogy "Sam a lelátóra, vagy számonkérem a kimaradt kettő szaltót, és akkor más lesz a nézőpontod a világra!". Más se kellett, úgy sprintelt a lelátóra, hogy porzott utánna a levegő. Csak mosolyogtam, és bementem a pályára.
A lelátóra néztem, ahol Sam ugrándozott, meg tapsikolt, Anne csak a hüvelykujját mutatta, Nick gúnyosan elvigyorodott, Ian pedig a többiekkel együtt csak nézett.
Előkészültem, majd végrehajtottam a kívánt feladatot.

Mikor végeztem elégedetten néztem körbe. Szinte mindenki tapsolt, kivéve egy embert. Nick csak összeszűkült szemekkel meredt rám, mintha próbálna belém látni. Nem is foglalkoztam vele, leültem a lelátóra és néztem a többieket. Sam persze azonnal ott termett és úgy érezte, hogy halálra kell ölelgetnie...

A többi tanóra gyorsan eltelt és én a reggeli kávéknak köszönhetően pörögtem. Sam pedig ugrált, még mindig. Megjegyzem, hogy soha nem adok neki kávét. A folyosón vártam Sam-et aki kiment a mosdóba, mikor Ian odajött.
- Helló, Bri! - jött felém, mosollyal az arcán. Ian tényleg nagyon rendes srác, és nem olyan, mint Nick.
- Szia! Mi járatban? - mosolygtam.
- Csak a gratulációmat akarom átadni. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudsz! Ne értsd félre, nem nézlek le, csak, hogy is mondjam, meglepődtem. Pom pom lány? Te? Ez nekem sok! - nevetni kezdtünk.
- Nem vagyok, leszek vagy voltam pom pom lány, csupán szertornáztam pár évig! - vontam meg a vállam.
- Nos ezt jó tudni, legalább tudom mire számíthatok! - vigyorgott, majd a falnak dőlt - Egyébként nem gondoltad meg magad a mérkőzéssel kapcsolatban?
- Nem, úgy gondolom ez jó, hogy bizonyítsak!
- Nem szabadott volna kihívnalak! Ha bármi bajod lesz Nick kinyír engem! - mondta, majd beletúrt a hajába.
- Mi köze ennek Nick-nek?
- Semmi! Semmi köze, csak izé mivel ő a tanárod, ezért magát fogja majd okolni... Na jó most megyek, valamint még azt akartam mondani, hogy 3-ra nállad vagyok! Öltözz sportosan! - kacsintott, majd elment.

3-kor egy szürke buggyos térdnadrágba, egy atlétába, és egy melegítő felsőbe voltam, ami illett a nadrágomhoz. Sportcipőben majd le fagyott a lábam, mert kint oly hideg volt. Fél pec múlva Ian kocogott felém. Ez komoly? Futni fogunk? Tizedmásodperc múlva mellém ért, és felvilágosított a tervéről.
- Szóval hozzánk futva megyünk, utánna megtanítalak hárítani az ütéseket, és biztonságosan elesni! Mérem az időt! Az erdő elejétől kell futnod teljes erődből, addig pedig elég kocogni! Gyere induljunk, meg ne fagyj! - bólintottam majd mellette kezdtem kocogni. Éreztem, hogy a testem kezd felmelegedni, és már nem a fagyponton van.
Ahogy az erdő felé közeledtünk, éreztem, hogy elönt az energia, és készen állok futni ki tudja hány kilómétert.
- Oké háromra indítani fogom!
- Pontosan mennyit kell futnom? - kérdeztem a boka melegítés közben.
- Három kilóméter. Nem lesz sok, az erőddel takarékoskodj! Nem igérem, hogy megvárlak! - mosolygott gonoszul. Válaszként megforgattam a szemem, majd az erdőt elérve, maghallottam a hangját, miszerint fusssak; elkezdtem rohanni. A fák közötti futás nehezebnek tűnt, mint elsőnek gondoltam. Kidolgoztam egy jó tervet, össze-vissza ugrálok, a kezemmel lököm magam a helyes irányba. Aha, mindez ment is volna, ha a kezem bírja a súlyomat. Rádültem teljes erőmből, mire az reccsent egyet. Nem érdekelt, továbbra is ugrándoztam, míg a rétre nem értem. Tudtam, hogy sok időt elvesztegettem, így rohannai kezdtem, mert max 1,7 km-em volt hátra. Szerintem gyorsabban futottam, mint testnevelés órán, pedig az sem volt egy lassú tempó. Csak úgy száguldottam a füvön. Ismét elértem egy erdős szakaszt, de nem érdekelt. Az időm tudomásom szerint nagyon rossz, de azért küzdöttem.
Pár percnyi szerencsétlenkedés után sétálva léptem ki az erdőből.
Meglepetésemre Nick és Ian már vártak. Ian lenyomta a stoppert, majd megnézte. Vágott egy grimaszt, majd Nick-nek is megmutatta. A tanárom elkezdett kuncogni, majd bement a házba.
- Komolyan ennyire rossz lett? - mentem felé.
- Nem, egész jó így elsőre. Nem tudom mi a baja! - nézett abba az irányba, ahol elment a fivére. Odanyújtotta nekem az órát és megnéztem az időm: 16:03.
- Mondom, három kilóméter ilyen terepen, nagyon jó idő. Pihenj egy kicsit, utánna folytatjuk - mindketten leültünk a lépcsőre. csavargatni kezdtem a csuklóm.
- Mi a baj a kezeddel? - érdeklődött, s mikor a válaszom az volt, hogy tuti eltörtem elnevette magát. Elkapta a kezem, és nézegetni, forgatni kezdte.
- Mit csináltál vele? - rakta vissza a kezem az ölembe.
- Neki mentem egy fának! - mondtam nevetve. A kezébe temette az arcát, s mosolyogni kezdett.
- Gyere, kezdjük el, mielőtt este lesz! - felhúzott a földről, majd a lépcsővel szembeni szabad térre mentünk. A lépcsőnek háttal állított meg, de a szemem sarkából láttam, hogy Nick ismét csatlakozott, és leült a lépcsőn.
- Oké! Akkor most kipróbálunk valamit, pontosabban azt, hogy mennyire bírod a hirtelen esést. Ez lehet, hogy egy kicsit fájni fog! - mondta. Mi fájni fog?

* Nick szemszöge*
A lépcsőn ülve, kíváncsian vártam, hogy Ian mit tervez.
Mikor a hirtelen esésről beszélt megmerevedtem. Ne! Nem eshet baja!
Későn kapcsoltam, mert Ian megfogta Bri egyik vállát, a másik kezével a derekát, majd hátra dobta. Egy másodperc sem kellett ott teremtem, hogy megöljem a testvéremet, és megmentsem a boszit. Már vártam, hogy mikor fogja fel Bridgit a történteket, és menekül el, de ehelyett nevetni kezdett. Én és Ian is furcsán méregettük, Igen, nem ezt a reakciót szoktuk meg.
Mikor abbamaradt a nevetés, mindketten választ várva néztünk rá.
- Mi az? - kérdezte, mintha a legtermészetesebb dolog lenne,  az hogy földhöz vágják.
- Mit nevetsz? - kérdeztem.
- Csikis vagyok! - mondta fülig érő mosollyal.
Ian csak lassan becsukta a szemét, majd kinyitotta. Kezét nyújtotta a lánynak, aki elfogadta és annak segítségével felállt a földről.
- Nem fájt? - kérdezte Anne. Ő meg, hogy kerül ide?
- Nem! - mosolygott.
- Fura egy lény vagy! - mondta - Most elkérném a szépfiút pár percre, de hamar visszakapod! - nyúlt Ian keze után, aki Nick-nek kiadta a feladatot, majd otthagyott minket. Lelkileg készültem a harmadik világháborúra, ám ez elmaradt.
- Gyere, mutatok egy trükköt, ezt bevetve nem lesz fájdalmas az esés!
Állj meg ott! - Mutatott a lépcső első fokára. Mivel nem akartam balhét, teljesítettem a kívánságát - A lényeg az, hogy ha vészesen közeledsz a föld felé, s háttal vagy neki, told hátra a karod. az valamennyire felfogja az esést. Valahogy így! - ekkor eltűnt, majd észrevettem a fejem fölötti tetőn. Hirtelen elrugaszkodott, és ellökte magát a tetőtől. A zöld terület közepénél járhatott, mikor megfordult, pördült egyet, és zuhanni kezdett.
Puffanással érkezett a földre. Kisebbet sikítottam, majd odarohantam. Leguggoltam, és rázni kezdtem a vállát.
Szemét kinyitotta majd értetlenül nézett rám. Felálltam, és hátrébb léptem.
- Szóval érthető voltam? - kérdezte, s szeme szikrákat szórt. Bólintottam. - Most nézzük az ütéseket. Ha valaki ököllel támad, elég annyit tenned, hogy mielőtt az ütés eltalálna valamelyik részedet, kinyitod a tenyeredet, majd erőből az ökölnek ütöd.
- Az nem fáj? - kérdeztem. Forgatni kezdte a szemét.
- Inkább két hétig sajgó végtagokkal járkálnál, mint, hogy elbírj egy kis fájdalmat? - szegezte nekem a kérdést. Szeméből sütött a lebecsülés.
- Elmondanád, hogy mégis mi a bajod? - förmedtem rá.
- Ezt, hogy érted? - nézett rám, szemei feketék lettek.
- Tudod te azt! Feltettem egy normális kérdést, te pedig bunkózol, meg állandóan lebecsülsz!
- Talán Ms. Szertorna oktasson ki... - lépett közelebb, az én agyam meg kezdett eldurranni.
- Hohó! Srácok elég volt, álljatok le! - lépett közénk Ian. Én Nick-kel farkas szemet néztem - Gyere Bridgit, haza viszlek! Nick, te meg hűtsd le magad! - mondta Ian. Nick dühösen eltűnt, és nem is láttuk merre.
- Gyere! Sétáljunk vagy autóval menjünk?
- Séta! - mondtam a fogam közt kipréselve.
Elindultunk sétálva. Nem arra amerre jöttünk, hanem egy ösvényen.
- Ajánlok valamit! - mondtam - Lemondom a kihívást, ha legyőzöl futásban! De nem használatod a vámpír sebességed! - így már nem is annyira volt jó kedve.
Kétségek közt, de beleegyezett.
Elszámoltam háromig és elindultunk. Meglepődve tapasztaltam, hogy van még annyi erő bennem, hogy fussak, ráadásul olyan tempóban, hogy ő lemaradjon...
A fás területeknek vége volt, és örömmel lassítottam le, hisz én nyertem.
Ian kifulladva sétált ki, és levegőért kapkodott.
- Nem gondoltam volna, hogy a vámpírok ennyire puhányak! - nevettem.
- Hé, ezt még visszakapod! - mutatott rám a mutató ujjával, ám hamar abbahagyta a duzzogást, majd "visszakapcsolta" a vámpír létet, és sebesen haladt felém.
- Tudod, fogadni mernék, hogy ez kesevesebb volt 16 percnél...- elmélkedett. Nem figyeltem rá, csak indultam haza.
A ház előtt várt minket a Nagyi.
A kapu elé érve, üdvözölték egymást Ian-nal, majd a Nagymama érdeklődött, arról, hogy mi volt ma.
Ian elmesélte neki a képzés minden egyes pontját: a futást, a veszekedést, a nevetést...
Ekkor elkezdtek beszélni a Nickel való problémámról, így elköszöntem Ian-től és befelé vettem az irányt, mikor még utánam szól:
- Ötre jön érted Anne, addig tanulj meg! - bólintottam, és besiettem a házba. Levettem a cipőm, majd felrohantam az emeletre. Testem szét volt fagyva, így levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Hagytam, hogy a testem átjárja a meleg víz, majd megtörölköztem és felvettem a pizsamám, s arra is egy melegítő felsőt; mivel még mindig fáztam...
Hiába próbáltam koncentrálni a tananyagra, nem ment. A veszekedésen járt a fejem, na meg a varázslatokon. Be kellett vallanom vonzott ez az egész mágia. Kihívást jelentettek a varázslatok és határtalan bolgodságot éreztem, mikor sikeresen végighajtottam őket.
Félredobtam a könyveket, majd felmentem a boszorkány kuckóba. Elvettem egy vörös könyvet, és visszasiettem a szobába.
Az asztalomról elpakoltam minden cuccot, aztán leültem és kinyitottam.
A tartalom jegyzék tele volt érdekesebbnél érdekesebb varázslattal, így nem tudtam választani, kezdtem előröl.
Ez első oldalon egy bizonyos "Színezz!" Mi a fene? Ez színező??
Aztán elolvasva a sorokat, rájöttem, hogy ezzel a varázsigével bármit át tudok színezni másodpercek alatt.
Több se kellett, felugrottam és megkerestem a szallagot. Követtem az utasításokat és zöldre változtatm, aztán feketére.
Tovább lapoztam a könyvbe. Itt elkezdődött egy fejezet, melynek címe: Természet erők.
Érdeklődve lapoztam egyet, majd olvasni kezdtem.
A boszorkányok évszázadok óta használnak természeti erőket, vagy elemeket varázslatokhoz. Szükségük is van rá, hisz ezekkel nagyon erős mágiát hozhatnak létre. Ezek a természeti erők a jó boszorkáynok kezében a legerősebbek, de a gonosznál is sok mindenre képesek.
Ezután felvolt sorolva pár varázslat, mint a Víz formázása, és irányítása vagy a Szél erejének használata.
Sok ehez hasonló volt, de engem a szél ereje nagyon megfogott. Elolvastam és megjegyeztem a használatát, majd egyszer kipróbálom. Ismét lapoztam és hajtottam volna tovább a lapot, ám valamin megakadt a szemem. Sziklák röpítése. A varázslat úgy volt végrehajtható, hogy koncentrálok, felemelem a sziklát; mint első nap a Wall családnál; majd a kezem irányításával mozgatom.
Ekkor hiretelen kopogás hallatszott. Idegesen csaptam össze a könyvet, és hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak.
Ekkor Nagyi bejött a szobába. Nem tudom mért volam ideges a könyv miatt, de azt kívántam bár ne enne itt...
Feszülten hátradöltem a bőrszékbe és a kezembe lévő szalagot gyűrögettem.
- Jössz vacsorázni? - kérdezte. Bólintottam, remélve, hogy elmegy és nem veszi észre a könyvet.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Olvasok! - válaszoltam.
- Mit? - Na nekem végem...- Hát izé, ezt - nyúltam volna az asztalra, hogy a kezembe vegyem a könyvet, ám nem volt ott. Zavaromba lekaptam egyet a polcról, de az összes többi is jött vele együtt. A Nagyi bólintva kiment, és pedig leültem, hogy összeszedjm a könyveket. Ekkor bevillant valami. Hova tűnt a könyv?
Mindent eldobva pattantam fel a helyemről és téptem fel az ajtót. Rohantam fel a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót, majd kis híján beestem. Aztán mikor megláttam a polcon majdnem össze. Hogy került ez ide fel??
Fejemet fogva mentem ki az ajtón, hangosan becsaptam magam mögött, majd lementem vacsorázni.
- Minden rendben? - kérdezte mikor leültünk az asztalhoz.
- Igen! - hazudtam, majd elkezdtem kiszedni a spagettit.
Egész vacsora alatt azon tűnődtem, hogy, hogy került fel az a könyv? Én tettem volna? De akkor, hogy és mért?
Nem értettem semmit, de nem kérdeztem.
Vacsora tán segítettem bepakkolni a mosogatógépbe, még a nagymama leöblítettem a tányérokat.
Lassan visszamentem a szobába, felraktam a könyveket a polcra, és az éjeli szekrényembe kezdtem el turkálni, altató után. Hátha ennek a segtségével mást is álmodok, mint a barátom megölését.
Egy szemet leöblítettem egy pohár vízzel, majd az ágyba várva vártam, hogy hasson.
Ám mikor már 2 órája feküdtem nyitott szemmel, rájöttem, hogy semmi haszna. Nem voltam álmos, ezért elővettem a tankönyveket és tanulni kezdtem.

*Nick szemszöge*
Veszekedésem után elrohantam az erdőbe. Úgy döntöttem, hogy vadászni megyek, hogy eltereljem a figyelmemet. Megrémített a tudat, mi szerint Bridgit-et érdekli, hogy, hogy vagyok. Elégé mérges voltam rá eddig is, mert oly érzelmeket váltott ki belőlem, mint még senki.
Mikor szagot fogtam, követni kezdtem. Szarvas volt, van finomabb is, de aki akicsit nem becsüli...
Mikor készen álltam
levadászni, meghallottam kettő hangot. Ian és Bridgit. futottak, vagyis a lány rohant, Ian pedig utánna kocogot. Eléggé érdekesnek véltem a helyzetet így kellő távolságból figyeltem őket.
Miutn kifutották magukat Ian hazakísérte, majd váltott néhány szót Bridgit nagymamájával.
Én a szokásos fára ráültem, és néztem a szobáját. Köszönetet mondok mindenkinek, hogy kellően belátok hozzá. Hamarosan Bri befordult a fürdőbe és lezuhanyzott. Próbáltam másra koncentrálni, de hát férfi vagyok...
pizsamájára rávett egy zipzáros felsőt, hogy ne fázzon. Leült tanulni, de szemmel láthatólag nagyon unta. Felállt és kisétált a szobából. A boszorkány szobába ment, majd visszajött egy vörös könyvel.
Lapozgatni kezdte, s próbálgatta a színezős varázslatot. Mikor az eredmény kiválló volt, tovább olvasott. Nagyon lefoglalhatta a könyv tanulmányozása, mert ijedtében ugrott egy kicist mikor kopogtak. Sietősen becsapta a könyvet, majd kezébe vette a szalagot.
Ekkor olyat láttam, mint ezelőtt soha. A könyv lassan kezdett halványodni és eltűnni.
Eltűnését a lány is észrevette, mikor az olvasott könyvről kérdezte a nagymamája. Az arca megint kiismeretetlen volt, egyszerre tükröződött rajta minden és semmi.
Levett egy könyvet a polcról, ám a többi is leesett. Mikor a család tagja kiment a szobából, elkezdte felszedni a könyveket. Mintha lámpa oltódott volna a fejbe, felállt, és kirontott a szobából. Mivel kíváncsi voltam a reakciójára, mikor meglátja a könyvet a polcon, felugrottam egy magasabb ágra, hogy onnan figyeljem.
Beesve a szobába észrevette a könyvet. Arca ijedt volt, de megse próbált magyarázatot találni a dologra, fejét fogva lement vacsorázni.
Még étkeztek, én a gondolataimba menekültem. Hogy a rohadt életbe csinálta ezt? Mert ő volt, és nem más. Valami nem stimmelt, nekem ez az utolsó napjaimban, a 18 felé sikerült megcsinálnom. De neki...
Ő képes rá a tudta nélkül végrehajtani 10 hónappal a születésnapja előtt...
Mielőtt bármit belemagyarázhattam volna a dologra, Bri feljött és elkezdett az éjjeli szekrénybe turkálni. Egy levél gyógyszert kivett, amjd kipattintott belőle egy szemet. Altató volt, de nem értettem, hogy mi szüksége rá.
Különben is a nagymamájának ideje lett volna közölni vele, hogy a boszorkányokra nem hat a gyógyszer, bármennyit is vesz be belőle...

*Bridgit szemszöge*
Reggel a rossz álomból felkelve, durcásan készülődtem. Kezd nagyon elegem lenni ebből az egészből!
Felvettem az első kezembe akadó ruhákat.
Lesétáltam a lépcsőn, kezembe a táskámmal. Öntöttem magamnak kávét, majd megittam. Így is késében voltam, meg nem volt kedvem a "meséljük el mi a bajunk" dologhoz, így mikor Nagyi előjött, csak köszöntem neki és elindultam.
10 perc volt már csak az első óráig, így gyorsan leparkoltam, bementem, és leültem a terembe, kezemre hajtva a fejem.
Az igazgató helyettes időben érkezett, így lassan megemeltem a fejem. Ekkor vettem észre, hogy a mellettem ülő Nick az arcomat fürkészi. Kérdően néztem rá, de mivel nem szándékozott válaszolni, másfele néztem. Az igazgató helyettes bejelentette, hogy ma nekikezdünk a tánc tanulásának. Mindenki rajtam és a pad társamon kívül lelkesen pakolt.
Odaálltunk a leghátsó sorba, hogy jó leszünk mi ott. Ám a nő nem így gondolta, mert középre száműzött minket. Elkaptam Sam pillantását. Szeme aggodalmat sugárzott. Mintha azt kérdezte volna, hogy jól vagyok-e, bólintottam; ezzel jelezve, hogy minden rendben és majd később elmondom.
- Ha lehet ne lépj a lábamra! - sziszegte Nick.
- Nem szokásom! - mondtam.
- Emberek, mindenki vegye fel az első pozíciót. Fiúk az egyik kezükkel fogják meg a lányok derekukat, a másikba pedig tartsák a nők finom kezeit. Eközben a hölgyek a férfiak vállára helyezik a kezüket! - ekkor én és Nick egyszerre szisszentünk fel.
- Nick, Bridgit kérem önöket, hogy próbálják elviselni egymást erre a kis időre. Ez egy fontos esemény és jónak kell lennünk! - motyogott az igazgató helyettes. Bólintottunk, majd teljesítettük a parancsot. Vállára raktam a kezem, a másikat pedig a nagy kezébe. Átkarolta a derekamat, majd idegesen néztük a tanárt.
- Nagyon jó! - örvenezett a tanár majd tovább folytata az utasítgatást.
Fél óra múlva már nagyon vártam, hogy kicsengessenek, de sajnos még vol idő.
- A mozgulatsor a következő. A bal oldalon lévő emberek kifele kezdenek el táncolni, csakúgy, mint a többi oldal. Nick és Bridgit eközben középen forognak! - igen nagy unalommal az arcunkon folytattuk a munkát.

A kicsengő igazi örömhang volt számomra.
A folyosóra érve Sam óvatosan mellém jött, majd rám nézett.
- Megint az álom? - érdeklődött.
- Igen, még mindig.
- Izé én annyira sajnálom! - mondta.
- Mégis mit, hogy minden este keresztül megyek azon, amin egy éve? Hogy mindig újra és újra eltöröm a lábam? Nem kell! - mondtam.

*Nick szemszöge*
A folyósón csak annyit hallottam, hogy " Újra és újra eltörtöm a lábam?" Megismertem a hangot. Nem tudtam, hogy pontosan miről is beszélnek, de nagyon érdekelt. Hiába követtem őket, már semmi nem derült ki...
Délután otthon a nappaliba ültem és épp egy könyvet lapozgattam, mikor belépkedett Anne.
- Hé, Nick! Ma, ugye varázsoltok? - kérdezte.
- Igen, ez a terv...- mondtam közömbösen, mintha nem lenne rám hatással Bridgit és az ő képességei.
- És melyikre tanítod ma meg? - lábamat lelökte az üllésről és oda telepedett.
Összecsaptam a könyvet és az asztalra dobtam.
- Természet újjászületése.
- ÚÚú, azt szerete! kérlek hadd menjek veletek! Kérlek! Látni akarom!
- Rendben, gyere! - tapsolni kezdett majd átölelt! Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Anne nagyon sok mindenben hasonlít Bridgit barátnőjére, Sam-re.
Anyu, bejött és mondta Anne-nak, hogy menjen Bri-ért. Csak hárman voltunk itthon, mert a többiek vadászni vannak.
Még Anne elment Bridgit-ért én igyekeztem magam összeszedni.
Kifújtam, beszívtam a levegőt, de ez nem volt hatásos, hisz vámpír vagyok, mi nekem a levegő...
Kimentem az udvarra, és rugdosni kezdtem a földet.
A szokásosnál is idegesebb voltam. Ez lesz az első varázslat óra és és közelsem átlagos tananyaggal. Áltlában könnyű dolgokkal kezdjük, de szerintem azokra semmi szükség, hisz tudja mi csinál, és azt is, hogy hogyan. Erős, és nem is tudja mennyire. Kicsit kezdek kételkedni abban, hogy 15. boszorkány. Ha saccolni kéne 17-et mondatnék... Az elméletemet megtartom magamnak, mert ha nem tenném, mindenről be kéne számolni....
Az autó megérkezett és pedig vak a földet rugdostam zsebbe tartott kézzel.
- Készen állsz Nick? - nézett rám Anne.
- A kérdés az, hogy Ms. Szertorna készen van-e? - próbáltam a legcsábítóbb mosolyomat magamra elöltetni, hogy lássam, hogy reagál. Mikor a szíve ugyanabba a tempóba vert, mint az előtt, ideges lettem. Hogy nem érez semmit? Hát nem érzi azt amit én??
- Csináljuk! - mondta és lehajtotta a fejét. Két percnyi álldogálás után, intettem, hogy kövessenek. szerencsére még világos volt, így nem kellett a mágiához fordulni a látás érdekében.
Elég gyorsan mentem, mire a lányok futni kezdtek, de Anne hamar átkapcsolt vámpír módra. Beértünk az erdő közepére, ahol volt egy kis út. Mivel elég elhagyatott volt ez a vidék, nem kellett attól félni, hogy valaki erre jár.
Mindannyian megálltunk, majd előre léptem, szememet az erdőre vetettem. Koncentráltam, majd az erdő egy másodperc alatt égni kezdett. Bridgit a szájára rakta a kezét.
- Ez mire kellett? - nézett rám.
- Majd meglátod! - mondtam, arra sem pillantva. Csak néztem, hogy ég az erdő...
Mikor minden tiszta fekete volt, elégedetten mentem az első fához.
- A mai nap megtanulod, hogy hogyan kell újjáéeszteni egy erdőt. A feladat nem egyszerű, de ha kellőképp koncentrálsz menni fog! Csak csináld ezt! - kezemet rátettem a fára, és engedtem, hogy az erő szétáramoljon a testembe. Másodpercek múlva a fa újra kezdett éledezni és a fekete színt zöld váltotta fel. Fantasztikus kátvány volt, hogy ahol megérintettem a fát, zöld lett és terjedt végig a törzsén, majd az ágain. Levelei újra lettek. Bár már mindjárt tél, de a fák egészjól bírják a kiképzést. Minden levél rajtuk volt, és zöldben pompázott.
- Szóval ennyi a dolgom? Megérinteni a növényeket, hogy azok újjá éledjenek? - kérdezte, és közelebb lépett a fához. Én visszamentem a helyemre.
- Nem! Koncentrálnod is kell! - mondtam.
Lassan ráemelte az apró kezét egy fára. Hallottam, ahogy a pillái csukódnak, és koncentrál. Miután nem sikerül neki, levette a fáról a kezét.
- Koncentrálj! - ordítottam és a hangom nem volt kedves. Soha nem voltam még senkivel sem ennyire bunkó, de annyira idegesített ez az érzés, meg az is, hogy nem tudok ellene semmit sem tenni.
Ordibálásom hatására összerándult, majd lassan visszarakta a kezét a növényre. Most nem csukta be a szemét. Mikor nem történt semmi, levette róla,és beljebb bent. Épp közbeakartam lépni, mikor Anne erősen megfogta a válam, hogy ne mozduljak.
Kérdően néztem rá, de ő csak az erdő fele intett. A fa zöld lett, s amihez a lány hozzáért rögtön, abba a másodpercben átváltozott. Egy perc sem kellet az erdő felénk nyíló része virágoktól pompázott, mintha csak tavasz lenne. Legugolt, és kezét a földre rakta. Nem értettem, hogy mért csinálja, de hamar megvilágosodtam.
A földből egy rózsa indult növekedésnek. Apró gyökerei a földbe markoltak, majd a szára rövid időn belül megjelent és hihetetlen tempóba nőni kezdett. Megjelentek rajta a tüskék, majd néhány bimbó is. Lassan elkezdtek kinyílni a vörös rózsafejek.
A boszorkány elégedetten figyelte a csodát, amit létrehozott, még én ledermedve, tátott szájjal néztem. Mi a fene? Ezt meg, hogy?
Mielőtt észreehette volna a döbbenetemet, hátat fordítottam neki, és nagyon lassan elkezdten lépkedni.
- Nem pont erre gondoltam! Éleszd újra az egész erdőt! - mondtam, s hangom még mindig nem volt normális.
- Még nem végeztem! - mondta. Visszafordultam, hogy lássam mit csinál. Két kezét a földre támasztotta, szemét becsukta. Ekkor kisebb ropogás hallatszódott. Minden fa elkezdett zölddé alakulni, és a földből újabb és újabb gyönyörű virágok nőttek. Mikor a természet újjáéledt, tenyerét felvette a földről, összecsapta őket, így arról lejött a föld. Lassan kihúzta magát, majd körbe nézett - Na most vagyok kész! - mondta, majd Anne mellé ment és összecsapták a kezüket.
Még mindig úgy nézhettem ki, mint egy idióta, mert mindketten rámnéztek.
- Jól vagy? - kérdezte Anne.
- Ja, aha! Vidd haza! - mutattam a fejemmel Bridgit felé, aki lehajtotta a fejét, és a cipőjét nézte.
Ekkor eltűntem. Rohantam előre, nem érdekelt, hogy hova. Erőssen sokk hatása alatt voltam. Semmit sem értettem. Hogy tudta ezeket csinálni? És egyszerre? Nekem csak külön megy!

*Bridgit szemszöge*
Mikor Nick elviharzott, kérdően néztem Anne-ra.
- Ennyire rossz voltam? - kérdeztem szégyenlősen.
- Viccelsz, ez még Nick-nek se megy! Teljesen le volt döbbenve! - mondta hatalmas mosollyal. Odajött és megölelt.
- Gyere, haza viszlek, mielőtt megfagysz! - mosolyogva bólintottam és az autóhoz mentünk. Beültünk majd Anne kitolatott. Az út nem hosszú, de most szinte ezer évnek tűnt. A házunk előtt leparkolt.
- Nem akarsz bejönni? - kérdeztem. Hevesen bólogatni kezdett, így kimásztunk a járműből. A házba lépve a Nagyi nagyon örült Anne-nak így egymást ölelgetve álltak a konyhába.
Ledobtam magam az egyik székre, és öklömmel az állam támasztva néztem őket. Hmar elváltak egymástól és beszélgetni kezdtek. Mint kiderült régen elég jóba voltak. Mosolygva mentem a hűtőhüz, és vettem ki egy szénsavas ásványvizet.
Anne elmesélte a napunkat, és nagyon úgy tünt, mintha a nagymamám tudná, hogy mért sikerült az a varázslat. Egyedül én meg Anne nem értettünk semmit. Fél óra múlva én és a gyógyító felmentük a szobába. Mindent jól megnézett, de amikor a parafa táblámhoz ért, értetlenül nézett rám.
- Ki ez a harmadik lány veletek? - kérdezte.
- Ő Julie - magyaráztam. Arcom furán nézhetett ki, mert Anne csak megsimította a kezem és nem kérdezett többet. kinyitotta az erkély ajtót, és kimentünk rajta.
- Szép innen a kilátás! - mondta. Bólintottam.
- Ha egyedül vagy itthon, ne gyere ki ide! Itt könnyű célpont vagy a gonoszaknak! - mondta, majd ismét bólintottam.
- Én megyek, megkersem az öcsém! - mondta, mire halkan felnevettem.
- Ügyes voltál Csajszi! - mondta.
Lekísértem, majd az ajtóba mondta, hogy holnap 5-kor itt lesz értem, és megint varázsolunk.
Bólintottam, majd felmentem a szobába. Épp zuhanyozni indultam volna, mikor megcsörrent a mobilom. Az ágyhoz mentem, és rámentem a hívásfogadásra.
- Halló! - szóltam bele.
- Brigdit! Beszélnünk kell! - hallottam Sam hangját.
- Oké, mond! - kihangosítottam, és addig a gardróbba turkáltam.
- Szóval azért hívlak, hogy láttad-e az új srácot?
- Milyen új srácot? - léptem a telefon felé.
- Nem láttad? Pedig tök helyes! - ekkor elkezdett magyarázni a srác kinézetéről. Jókat mulatva egy-egy megjegyzésén, pakkoltam elő a fekete nadrágom.
- Szóval anyanyelvünkre fordítva tetszik neked? - vontam fel a szemöldököm, mintha látná.
- Hát...talán! ÚÚ megtennél nekem valamit?
- Persze, csak ki ne találd, hogy az erdőbe sétáljunk, mert nem akarom megismételni az esetet! - a vonal másik végén halk nevetés hallatszódott.
- Jaj, ne is említsd....De nem arra gondoltam. Szóval esetleg megkérhetnéd tomot, hogy holnap egyen velünk...
Ekkor elkezdtem nevetni.
- Na, ne! Ennyire gáz lennék? - kérdezte.
- Csak egy kicsit! De megteszem nyugi! Márha egyáltalán rájövök melyik is az! - most rajta volt a sor, hogy nevessen. Miután kitárgyaltuk Tomot, elmentem zuhanyozni, majd vacsora nélkül lefeküdtem.

Átlagos reggel volt, kínzó álommal, fájó lábbal, és kezelhetetlen hajjal. Miután felvettem az előre kikészített ruhámat, lerohantam a lépcsőn.
A Nagymama ma elment dolgozni, így egyedül szenvedtem. Miután bezárkáltam, beültem az imádott autóba. Az iskoláig meg sem álltam.
Ott már Sam várt, és szokatlanul ki volt öltözve. Lila szoknyát vett fell és fekete toppot. Bokacsizmát, és egy bőrdzsekit. Úgy nézett ki a begöndörített szőke hajával, mint egy modell.
- Wow, de csinos ma valaki! - dicsértem. Mosolygott, majd épp bele kezdett volna valamibe, de benne maradt a szó. Összehúzott szemöldökkel léztem arra. Tom pont olyan volt, mint Sam mesélte. Fekete hajú, zöld szemű srác. Nekem nem tűnt ki semmivel a többi közül, de a mellettem lévő modell-nek igen.
Kényszerítettem, hogy forduljon meg, és induljon el az épület felé, még mielőtt leégeti magát. sikerült visszahoznom a földre és tempósan igyekeztünk az ajtó felé, mikor Sam nevének kiabálására lettünk figyelmesek. Tom jött hozzánk kocogva.
- Hé, sam meg se vársz? - kérdezte. Én a háttérba szorultam, és a srác háta mögött felmutattam a hüvelykujjam. A barátnőm értette a célzást, mert kipréselt magából néhány szót. Mosolyogva hagytam ott a barátnőm és az új barátját. Ez már feldobta a napom. Mivel Mrs. Ray a mai első óráról elkérte a táncolókat, a tornaterem felé igyekztem, ahol már gyűlt a csapat. Óra előtt két perccel, beesett Sam is. Szája fülig ért. Nem mondtam semmit, csak elővettem a mobilom, és üzenetet pötyögtem neki. Eszeveszetten írt vissza, körmei csak úgy kopogtak a képernyőn. Nevetve vettem tudomásul, hogy szerelmes a barátnőm.
Ezek az apró örömök elfejettetik felem az éjszakai álmokat, és a kialvatlanságot. Elterveztem, hogy a hétvégét végig alszom, és nem foglalkozom az álommal.
Az óra ugyanolyan kínzás volt, mint a többi. Nick bunkózott és motyogott, hogy ne lépjek a lábára forgás közben; a tanárnő túlpörgött, és kezdte mindenki nagyon unni.
Egy újabb golog került fel a Nem értem listámra. Ha Nick annyira utál velem táncolni, mért nem szól az apjának, aki, mint igazgató könnyedén elintézhetné...

Öt órakkor unalmam annyira kikészített, hogy fordítva helyezkedtem el a kanapén. Lábam a háttámlán, fejem pedig lelógott. Lábaimmal meg csapkodtam a falat.
Ekkor hangot hallottam, de határozottan nem Anne volt.
- Látom elvagy! - szólt Nick az ajtónak dőlve. Két másodperc sem telt el, hátrabukfeneztem, és inmár a talajon álltam mind a kettő lábammal.
- Azt hittem Anne jön! - mondtam.
- Hát most be kell érned velem! - forgatni kezdtem a szemem, majd a kabátomért mentem. Kisétáltunk a házból, majd bezárkáltam. belültem mellé az autóba. Az idegességtől csak úgy szikrázott a belső tér. Én ökölbe szorítottam a kezem, nehogy véletlen megüssem, ő pedig idegesen dobolt a kormányon.
A néhány perces útvak hamar vége lett, de ahogy a motor leállt, és már ugrottam is ki. A házba beérve csak Anne-t láttuk.
- Te nem mentél Elizabeth-el? - kérdezte Nick.
- Nem hagylak itt titeket egyedül, mert tuti megölnétek egymást! - mondta majd intett, hogy kövessem. Elől ment Nick, utánna pedig mi.
A könyvekket teli szobába mentünk.
- Szóval a mai program: erőcsere.
Kérdően néztem mindkettőjükre. Anne intett, hogy álljak oda mellé, majd magyarázni kezdett.
- Te átadod Nick-nek az erőd 1/3-át még ő neked a felét. Így sokkal többerőd lesz fél óráig, mint kellene. Így megtapasztalhatod, milyen is lesz majd, ha 18 leszel.
Bólogattam, de nem értettem. Már megszoktam...
- Szóval mit is kell csinálnom?? - kérdeztem, mikor Nick Anne másik oldalára állt.
- Egy csepp véredre van szükságem mindkettőtökből! - mondta. Azt hittem, hogy viccel, de mikor Nick a szemfogát az ujja hegyébe nyomta, ahonnan kicsöggent egy kis vér; rájöttem, hogy halál komoly a dolog. Odanyújtottam a kezem Anne-nak, hogy csinálja, miközben Nick szemébe néztem. Dühösen meredtünk egymásra. A düh forrására még nem jöttünk rá, de nagyon erős volt...
Anne visszaadta a kezem, és az asztal közepére rakott egy üvegcsét, ahol két csepp egymástól messze állt.
- Most, fogjátok meg egymás kezét, és mondjátok azt: Az erőmet átadom! - Nick felém nyújtotta amindkét kezét, így én is neki. Már nem volt semmi az asztal közelébe, csak én és Nick, na meg a vér az asztal közepén. Mikor Anne intett, elkezdtük. Egyszerre mondtuk, hogy Az erőm átadom. s az asztalon lévő üvegcsébe látni lehetett, hogy a két csepp lassan, kúszva egymáshoz ért, és összefolyt. Ekkor mintha meggyengültem volna, kómásan néztem körbe. Nicknek csukva volt a szeme, és nagyon fénylett körülötte minden. Az én testemből áradó fény sokkal halványabb volt, mint az övé. Ekkor a fények játéka abba maradt, és én meg Nick is a földre estünk.
Puffantam a földön, de az erőm visszatért. Akkor Anne felsikoltott és Nick felé rohant. Nekem se kellett több, rögtön odakúsztam, és szólongatni kezdtem. immár Anne-val ketten ébreszgettük a srácot. Hirtelen a szeme kipattant, és dühösen meredt rám. Hátrébb mentem egy kicsit, éreztem most robban a bomba.
- Nick jól vagy? - kérdeztem.
- Ne kérdezd már ezt folyamatosan! Még is, mi bajom lenne? Vámpír vagyok, halhatatlan, engem semmi nem öl meg! - mondta, s már állt előttem. Az asztalba kapaszkodva, feltornáztam magam álló helyzetbe - Ez a te hibád! A te hibád, hogy nem sikerült. Mért nem koncentráltál?? - jött felém, én pedig autómaikusan hátra léptem. Ám csak a szekrénybe ütköztem. Őt nem rémítette meg, vészesen közeledett felém. Pulzusom megemelkedett, a szívem gyorsabban vert. Vagy a félelemtől, vagy a közelségétől...
- Minden a te hibád! Kockáztatjuk érted az életünket minden nap, erre te úgy hálálod meg, hogy mindent elrontassz! - nagyon közel volt már. Szemem becsuktam, és vártam, hogy történjen valami - A legjobb az lenne, ha a gonosz vámpírok elkapnának...
- Nick állj le! - hallottunk egy mély hangot az ajtó felől. Mr. Wall dühösen nézett Nick szemébe, aki elengedett. Nem tudtam mozdulni, de legalább nem haltam meg...
Szokását megtartva elrohant, hozzám pedig Elizabeth lépett.
- Jól vagy? - kérdezte a kezemet simogatva.
Bólintottam. A szobában kínos csönd lett.
- Ian-nal megkeresem Nick-et! - mondta az igazgató. Két perccel később már sehol sem voltak.
Megcsörrent a mobilom. SMS-em érkezett. Sam írt, miszerint vészhelyzet van és menjek át hozzájuk.
Elköszöntem a lányoktól, és futva indultam hozzájuk. A futás kikapcsolt, és az sem zavart, hogy kiscipőbe voltam. Ideges voltam minden miatt.
Egy jó 10 perc után a házuk ajtaján dörömböltem.
- De jó, hogy itt vagy! - húzott be az ajtót.
Köszöntem a szüleinek, akik elmondták, hogy mennyit változtam meg, hogy milyen szép vagyok, meg hasonlók.
Felsiettünk a szobájába.
- Vészhelyzet van! - mondta.
- Mi az? - kérdeztem.
- Tom-mal és a haverjaival ma moziba megyünk! - mosolygott.
- De jó! - mosolyt eröltettem az arcomra, de még mindig ideges voltam a negyed órával ezelőtt történtektől.
- Nem, nem az! Ez lesz az első randink És nem tudom, hogy mit vegyek fel, hogyan viselkedjek, és egyáltalán mit csináljak! - dőlt rá az ágyra.
- Hát jó emberhez fordultál...Én annyit sem tudok a fiúkról, mint egy macska... - húztam a szám - De ne játszd meg magad és viselkedj úgy, mint mindig. A ruha ügyet mindjárt elrendezzük.
A szekrénye felé léptem, és minden ruháját alaposan megnéztem.
Végül előhúztam egy világos rózsaszín egyberuhát és egy fekete kardigánt. Elismerően bólintott, majd elment átöltözni. a haján kezdtem el gonolkodni. Úgy döntöttem, hogy begöndörítem neki, mert  nagyon jól áll neki. kijött a fürdőből.
- Na ez nagyon csinos! Mikor is mentek? - kérdeztem.
- Fél óra múlva itt van értem - bólintottam, majd beüzemeltem a hajformázót.
Lágy hullámokat formáztam a még hullámos hajából. A fufruját a heje tetejére csatoltuk, hogy látszódjon valami az arcából.
Kettő perc volt hatig, így én távoztam, de megkértem, hogy hívjon amint hazaért.
A fellegek gyanúsan gyűltek felettem. Nem foglalkoztam velük, mert az utcánkba hamar beértem. Lassan sétáltam be az eresz alá, és nyitottam ki az ajtót. Bent sötétség uralkodott. Feloltottam néhány lámpát, és neki fogtam a vacsora elkészítésének. a csirkét megfűszereztem, majd beraktam sülni. A salátához valókat megmostam és felszeleteltem és egy nagy üvegtálba pakkoltam.
Elővettem a fagyasztóból az előkészített sültkrumlit, és sütni kezdtem őket. Tudván, hogy mindenhol olaj szag lesz, kinyitottam az ablakokat, és bekapcsoltam a páraelszívót.
Egy óra múlva kész volt  avacsora, de még mindig volt idő hétig, így megmostam a hajam. Törölközővel a fejemen járkáltam a házba, majd leültem a tv elé. Semmi jó műsor nem volt benne, így tovább untam magam. Mikor a balzsam ideje lejárt, elkeztem kifésülni a hajam. Ezzel elvoltam egy darabig, mert eléggé összekócoltam.
A Nagyi hét után megértkezett. Örült, hogy van kész étel az asztalon. Neki is láttunk, miközben ő elmesélte a napját. Mikor rajtam volt a sor, hogy beszéljek, tereltem a szót. Nem volt kedvem belemenni a mai nap részleteibe, így egy "elment" -tel elintéztem mindet. Úgy is elmondja neki valamelyik Wall családtag, így felesleges lett volna beszélnem. Na meg éreztem Nick szavainak súlyát és igazát. Sokkal jobb lenne ha a gonoszok végre elkapnának, és akkor nem kellene mindenkinek az életét áldoznia értem...
Étkezés végeztekor bepakkoltam a mosogatógépbe, majd beindítottam. Az emeleten csörgött a telefonom, így rohantam fel.
Sam hívott...
- Itt dilidoki! - vettem fel.
- Elegem van a fiúkból! - mondta.
- Akkor már ketten vagyunk! Mesélj! - elmondta, hogy Tom nem foglalkozott vele, mindig csak a barátaival volt, hozzá meg alig szólt.
- Tudom mi kell neked!
- Az egyetlen dolog amire szükségem van, az a figyelem elterelés.
- Én is erre gondoltam. Mit szólnál, ha holnap elnéznénk az egyik városba itt a környéken. Azt hallottam, hogy valahol szabadtéri buli lesz, koncerttel. És azt tudom mennyire szereted! - mondtam.
- Rendben, Dilidoki, megegyeztünk! Holnap kora reggel irány! Tízkor nállatok leszek! - ezzel lerakta. Nem bántam, hogy elmaradt a "Végig alszom a hétvégét" program, hisz Sam boldogsága a tét.
Ismét altatóért nyúltam, de most egyszerre három pirulát küldtem le egy pohár víz előtt.

* Nick szemszöge*
Az erdő mélyén egy nagy sziklán ültem. Ismét sok kérdés bökte a csőröm. A Bridgit-tel való erőcsere nem őgy történt, ahogy kellett volna...
Hülyének éreztem magam, mert majdnem elveszítettem az önuralmam, és hibásnak éreztem magam. Nem az ő hibája volt, ami történt. A testem nem bírta el az ő erejét, ezért nem jött létre a varázslat. És amit utánna tettem megbocsájthatatlan volt....
Egy kéz fogta meg a vállam. Hátrafordultam, án nem akartam az illetővel beszélni, így visszafordultam, ám Ian elém lépett.
- Nick talán beszélnünk kéne! - mondta a hátam mögött álló alak - Mi volt ez? És mire véljem?
Nem figyeltem rá, csak felálltam és háttal voltam nekik.
- Nick nyögd már ki, hogy mi ez az iszonyat nagy feszültség közted és Bridgit között! - jött a kiáltás a hátam mögül.
- Jaj, az Istenit! Szeretem őt. Értitek, szeretem!? De ő semmit nem érez irántam! - mondtam üvöltve. Ian mosolyra húzta a száját, még John az orrnyergét maszírozta.
- Nick, őszinte leszek veled! Hogy várod tőle, hogy érezzen bármit a gyűlöleten kívül, ha mindig összeveszel vele, úgy, hogy nem tett semmit! Légy kedvesebb és ne szekáld állandóan! - ütögette meg a vállam John.
- Nem igérek semmit! - mondtam. Ian arcáról nem lehetett levakarni a vigyort, csak a szemét forgatta.
Tudtam, hogy igazuk van, de hiába határozom el, hogy mindig kedvesebb leszek vele, de amikor ránézek, rájövök, hogy ugyan mit akarna egy ilyen gyönyörű lány tőlem, egy ily lénytől...
Ekkor erőt gyűjtöttem és a házukhoz mentem. Épp telefonált, és úgy említette magát, hogy Dilidoki. Ezen jót nevettem. Majd a koffein őrültbarátnője siránkozott az új srácról, amit ő türelmesen hallgatott.
Mivel nem akartam tudni a részleteket próbáltam nem oda figyelni. De a koncert szóra felkaptam a fejem! Volt is egy tervem...
Tervem tervezgetését abbahagytam, mikor hallottam a gyógyszeres doboz hangját. Az altató adagját nővelte, pedig felesleges volt.
Annyi kérdőjel lebegett körülötte, és mindet megérteni lehetetlen lett volna.
De holnap a koncert napján kiderítek egyet s mást róla...