Part 7

Hi!

Itt az új, bár ez nem lett, oly hosszú, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!
Ezt a rész küldöm Vikinek, és üzenem neki, hogy remélem eltűnt a szem fájása.
És Bellának! Csajszi a gólya táborba nem fogjuk magunkat megerőltetni!
Ui: Legyetek jók, olvassatok és egyetek Pom-Bart!
Ui2: Megőrültem!!
Xoxo, - Dorka

*Bridgit szemszöge*
Reggel kipattant a szemem, és tele voltam energiával. Persze az álom még mindig maradt, de közbe sikerült pihennem. Eléggé jó kedvem volt, mert a legjobb barátnőmmel tölthetem a napot.
Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőket, majd felöltöztem. A lépcsőn óvatosan mentem, nehogy kitörjem a cipőm sarkát.
Megettem egy szendvicset, és összepakoltam minden szükséges dolgot, majd egy fekete váll táskába dobáltam. Kopogtak az ajtón, én meg csak kiabáltam, hogy "Nyitva", és kivettem a hűtöböl egy szénsavmentes vizet.
Anne jött be.
- Hát te hova mész? - kérdezte.
- Shantanaba, egész napos programok lesznek, majd pedig megnézem a koncertet, de csak Sam kedvéért! Te nem akarsz jönni? - kérdeztem. Hisz elég jó lenne, ha hárman lennénk. Csak csajok.
- De, persze! Mért ne! Majd ott találkozunk! - mondta, majd intett és elment. Nem tudtam meg, hogy mért jött, de már mindegy volt.
Tíz órakkor nyílt az ajtó, és belépett Sam. Sima famer, póló és cipő volt, haja összefogva. Hát már láttam rajta, hogy nincs jó kedve.
- Minden rendben? - kérdeztem. Bólintott, de tudtam, hogy nem mond igazat. Hagytam, mert ismerem és előbb utóbb kiböki.
Hát a vallomásra nem is kellett sokat várni, mert az út felénél felmordult.
- De tudod, mit nem értek? - kérdezte, elég magas hangon. Megráztam a fejem, és szemem az útra vezettem, nehogy elüssek valakit...
- Mért hívott el randizni, ha nem is foglalkozott velem.
- Én, mint a dilidoki, azt mondom, hogy nem tudom! Nem igazán volt még ilyen esetem. De ha a srác leszar a haverjai előtt...hát... - húztam a számat. Nem akartam kimondani azt amit nem akart hallani.
A kisvárosba érve, kerestünk egy parkoló helyet, a színpad mögötti réten. Majd elkezdtünk a kapu felé menni. Kaptunk egy műsorfüzetet, és egy hatalmas mosolyt az őrtől.
Beljebb sétáltunk és megpillantottunk egy sor árust,  majd csomó asztalt hozzájuk való székkel. Leültünk az egyikhez, és körbe láttunk az egész teret. Csak most tűntek fel az ételt és italt szolgáló gépezetek. Mikor megpillantottam a jégkása gépet, felálltam, és odamentem. Sam nem is foglalkozott velem, meg a rendelése leadásval, hiszen tudtam előre, hogy mit kér.
A hölgy a gép mögött kedvesen mosolygott.
- Mit adhatok, kedveske? - kérdezte.
- Lesz egy epres és egy almásat - mondtam. Lassan elkezdte a gépből a rendelteket kicsapolni. Ránéztem a színpadra, ahol egy kisebb zenekar próbálta az embereket szórakoztatni.
Közönség ugyan nem nagyon volt mert mindenki inkább vásárolt és falatozott. Ettől még jobban a húrok közé csaptak, ám ezt senki nem értékelte. Az italaink kész lettek, így kifizem, és épp fordultam az asztalunkhoz, mikor észrevettem, hogy Sam nincs sehol. Körbenéztem, de őt sehol nem láttam. Elindultam az árusokhoz, és keresni kezdtem. Fejemet jobbra-balra kapkodtam, hátha megtalálom. egyre csak az járt a fejembe, hogy nehogy a gonosz vámpírokkal legyen, mert akk menten megőrülök...
Folyton imádkoztam, hogy ne essen baja, mert azt nem bocsájtanám meg magamnak.
Imáimat meghallgatták, mert Sam épp előttem volt könyékig egy akváriumba. Gyorsan odasiettem.
- Sam, te mit csinálsz?
- Őszintén? Nem tudom! Beleesett a kis gyűrű, amit az előbb nyeretem. Gondoltam kiszedem.
- És nem lehetett volna hálóval, vagy valamilyen más eszköz segítségével? - néztem rá felvont szemöldökkel. Kiszedte a kezét, majd elkezdte csapkodni a vizet, minek nagyja engem ért.
Zavartan lesütötte a fejét, és pedig egy nagy sóhajtást követően, odamentem, fogtam egy kis méretű hálót, és elkezdtem kipiszkálni az említett tárgyat.
Mikor másodpercek választottak el a sikertől, a kezem megcsúszott, így nemcsak a gyűrű, hanem a háló is beesett.
Fogadni mertem volna, hogy a közönség nagy része minket nézett, mert nem lehett volna figyelmen kívül hagyni egy lányt, aki körbejár az akvárium körül, hogy felmérje a terepet, hogyan is tudná kiszedni belőle a hálót mega gyűrűt; még a másik hisztizik. Igen, ezek az érett 17 évesek.
Miután beláttam, hogy soha az életbe nem szedjük ki belőle, amik áldozatul estek, rászoltam Sam-re, hogy hagyja abba a nyafogást, veszek neki egy másikat. Egyből kikapta a kezemből a jégkásáját, és piciket ugrálva a bizsushoz ment. A fejemet fogva mentem utánna, majd az árus asztalának dűlve, néztem körbe még a legjobb barátnőm válogatott.
A tömeg a fejét csóválva ült az asztaloknál, még a színpad előtt már gyerek rohangált. Tulajdon képen nem lett volna rossz, ha ezt a zenekart leváltanák. Semmit nem lehetett hallani csak értelmetlen hangokat.
- Bridgit, segíts már! Nem tudok dönteni! Melyik legyen, a virágos vagy a masnis? - mutatta mindkettőt. Nem akartam megbántani a bunkó megjegyzéseimmel, hogy nőjjön fel, minek neki virágos gyűrű; de helyette szóltam az árusnak, hogy mindkettőt kéjük, és odaadtam a pénzt.
- ÚÚÚÚ, te vagy a legszuperebb! - ugrott a nyakamba -Köszönöm, köszönöm! - vigyorgott. Ekkor a zene elhallgatott, és egy másik zenekar kezdett el pakkolni.
- Sziasztok lányok! Mi ez a nagy öröm? -érkezett egy hang a hátunk mögül. Sam abbahagyta az ölelgetésem, s a hang irányába fordult.
- Szia! Nézd mit kaptam! - mutatta Anne-nak a kezét. Anne próbált magára varázsolni ugyanolyan lelkesedést, amit a barátnőm is tanúsított. Nem sikerült neki. Felvont szemöldökkel nézett rám, de én csak intettem. Nem volt kedvem elmagyarázni a történetet, Sam hibbantságáról.
- WOW, ezek tényleg nagyon szépek! - mondta és vigyorogni kezdett.
Hagytam hadd örüljenek, így egy közeli szemetest meglátogattam és kidobtam a poharam.
Miután vége volt a nagy örömnek, letelepedtünk egy asztalhoz. Volt rajta három programfüzet, így lapozgatni kezdtem. Elég érdekesen és hosszan bemutattak minden zenekart és fellépőt. Rájöttem, hogy itt engem semmi nem érdekel, ezért ledobtam az asztalra, majd a többiek is követtek.
- Na mivel a program egy nagy nulla, ezért megyek körbenézek! Majd még találkozunk! - mondta, majd felállt melőlem és elment. A tömeg egyre nőtt, és a színpad felé szállíngóztak. Reméljük kapunk valami normális zenét. A színpadon megjelent négy férfi, akik már az öltözékük szerint sem tűntek szimpatikusnak. Beleszóltak a mikrofonba, hogy köszönik, hogy itt lehetnek, meg, hogy mi vagyunk a legkirályabbak...áhh csak a szokásos.
Majd belekezdtek valami eszeveszett hörgésbe, aminek semmi, de semmi értelme nem volt. A fejem a tenyereimbe temettem, és ott, magamba szidtam őket. Ám egy hang arra kényszerített, hogy felemeljem onnan a fejem.
- Sam, esetleg lenne kedved csatlakozni. Bár a zene nem nagy durranás, de gondoltam, hogy csatlakoznál hozzám, és pár jégkásához! - Tom két kezében jégkásák voltak, és megvillantott egy agyali mosolyt a barátnőm felé, aki rám nézett, hogy mehet-e, én pedig csak bólintottam.
- Foglalj asztalt, mindjárt megyek én is! - küldte el Tom-ot. Mikor az kellő távolságra haladt tőlünk,  rettentő közel hajolt hozzám.
- Kérlek ne hagyd, hogy megint leégessen! - könyörgött.
- De mégis mit kéne tennem? - érdeklődtem.
- Maradj észrevétlen, és ha helyzet van, lépj közbe! - motyogta a két foga között. Bólintott, majd elsietett a közeli asztalhoz. Immár egyedül maradtam és végig kellett szenvednem a két óra hosszás koncertet. A programfüzetett kinyitottam, és felállítottam az asztalra, majd keresgélni kezdtem, hogy mi annak az együttesnek a neve, aki épp fellép. Mint kiderült, a Rage Against The Machine riasztgatja a népet. A lap mögül sokszor kilestem Sam-re, de egyenlőre nem volt helyzet. Aztán újra és újra.
- Hogy fogok kibírni két órát ezzel a rettenettel? - jött egy hang mellőlem - Elég sok rossz zenét hallottam a hosszú életem során, és szinte biztos vagyok benne, hogy ők a legrosszabbak! - ránéztem Nick-re, aki böngészni kezdte a program lapot.
- Mit keresel itt? - kérdeztem. Felnézett a lapokból, majd mikor a szeme találkozott az értetlen arcommal, visszatemette az arcát.
- Elhoztam Anne-t, és kellett egy kis kikapcsolódás - magyrázta.
- Ez a hely mindent csinál, csak nem kapcsol ki! - mondtam. Halvány vigyor jelent meg az arcán, de mielőtt reagálhatott volna a testem, inkább visszarejtőztem a felállított "barikád" mögé. Sam és Tom nevetgéltek, és közel sem volt helyzet. Óvatosan ki-ki lestem, de hamar visszahúztam magam.
- Szerintem nem ezt értette az észrevétlen alatt! - mondta a vállam fölött. Vészesen közel volt hozzám, így próbáltam egyenletesen lélegezni, nehogy hülyének nézzen.
Nick talán egy "kicsit" indulatosabb volt az elmúlt hetekben, mint normális lett volna, de tagadni nem lehetett, helyes egy srác.
Nem tudom pontosan, hogy mit érzek, mert eddigi érzelmeimből eddig csak a harag, és a düh került előnyösen felszínre. Talán, érzek valamit iránta, de ebben a helyzetben, ahogy most vagyunk, tehát állandó ordítozzásba egymába; nehéz lenne megmondani. Az ösztönöm azt súgta, hogy a falat, amit eddig magam köré húztam, tarstam meg, és ne szeressek meg senkit, mert mindig az a vége, hogy elveszítem...
- Nem baj! Én vigyázok a barátnőmre! - mondtam. Kicsit odább állt, de még mindgi mögöttem volt.
- Hát a bébiszitter melónak lassan vége! - látszott rajta, hogy élvezi a helyzetett.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem. Válasz helyett csak egy idős házaspárra mutatott, akik leültek elénk, és ezzel elzárva a kilátást a barátnőm felé.
Erre egy kisebb káromkodást követően felpatantam a székből, és odébbmentem. egy lufiárus előtt megálltunk, és úgy már minden látható volt.
- Elnézést! De kérem vegyenek valamit, mert ez nem egy fal, hogy támasszák! - szólt a férfi a pult mögül. Mind a ketten odafordultunk.
- Tessék vegye el, és hallgasson! - mondta Nick és egy papírpént nyújtott a fickó felé. Hangján érezni lehetett, hogy még egy kicsi kell, és eldurran az agya.
- Fiam, az apád is lehetnék! - mondta. nick épp válaszolni készült, de nem hagytam, hogy belemenjen a "ki az idősebb" játékba.
Csak a szemébe néztem és megráztam a fejem.
Sóhajtott egyet, és közölte, hogy kér egy "Happy Birthday"-es lufit. Miután megkaptuk a kezembe nyomta.
- Nincs is szülinapom! - mondtam mosolyoga.
- Ez elő szülinap! - mondta, majd arrébb mentünk. Valahogy másnak tűnt a levegő, most, hogy nem ordibál velem, vagy én vele.
- Hát ez esetben, köszönöm!
- Igen! Szeretek az első lenni, ha köszöntésről van szó! - vigyorgott. Megforgattam a szemem. Végül kibokott belőlem egy kérdés, aminek nem szabadott volna.
- Mért vagy velem ilyen kedves? - összevonta a szemöldökét, és magamon éreztem a pillantását. Fejemet lehajtottam, és lábammal rugdostam a földet.
- Nem tudom! Magam is meglepődtem, hogy még nem ordítozok. Rend szerint eldurran az agyam tőled! - mondta. tudtam, hogy mosolyog, pedig nem is láttam az arcát.
- Észrevettem...- mondtam zavartan.
- Na jó, nézd! Először is sajnálom ami tegnap történt, nem lett volna szabad azokat mondanom...és ahogy viselkedtem, egyszerűen elfogadhatatlan. És megígérem, hogy nem fog többet előfordulni! Másodszor tényleg mindig mérges vagyok, ha a közelembe vagy!
- Akkor igyekszek elkerülni téged! - mondtam mosolyogva.
- Az nem lesz könnyű, mert rám csak úgy tapadnak a csajok! - mondta, és szemtelenül mosolygott. Ismét a szemem forgattam és nevettem egyszerre.
Gyorsan visszahúztam a lufit, nehogy valami kiszúrja, és ekkor megláttam Tom haverjait közeledni sam.ék asztalához. Nick kezébe nyomtam a lufit, hogy vigyázzon rá, Szélsebesen elindultam az asztalukhoz, még mielőtt a fiú banda ért volna előbb. Ám gyorsabbak voltak, és Tom-ék asztalához érte, lepacsiztak Tom-mal. Megfogtam Sam vállát, jelezve, hogy itt vagyok.
- Hé, tesó jössz velünk? - kérdezte egy nagyon lazának tűnő srác, de valójában csak szánalmas volt.
- Épp Sam-mel van, ha nem vettétek volna észre! - mondtam.
- Annak már úgyis vége! - mondta Tom, majd készült felállni. El sem tudtam hinni, hogy mit mondott. Hogy lehet valaki ennyire bunkó, idióta, szánalmas?? Hirtelen olyan ideges lettem, hogy fel sem tűnt, hogy az egyik italos hűtőjének üvege kitört, a tűz jobban égett, és kipukkadt a lufim...
Mielőtt jobban döhös lehettem volna, egy apró hangot hallottam a fejembe, de ezer százalék, hogy nem én voltam. " Ne tedd" Ismerős hang volt, de a jelenléte furcsa volt. Megfordultam, majd a rémült szemem találkozott Nick-ével. Óvatosan nemet intett a fejével, hogy ne csináljam. Lesütöttem a szemem, majd visszafordultam. Ő volt. De hogyan?? Épp készülte volna egy jó kiosztásra mikor, Samantha megszólalt.
- Igen, az biztos, hogy vége! - állt fel Sam, és egy pillantásával jelezte, hogy majd ő elintézi. Értettem, így bólintottam - Elegem van abból, hogy csak akkor kellek, ha a haverok nincsennek! Máskor észre sem veszel, vagy épp lenézel. Keress magadnak egy olyan lányt, aki kedved szerint ugrál körbe, és elfogadja azt, hogy csak akkor kell neked, ha egyedül vagy! És közlöm veled, az ilyen lányok létszáma veszélyesen csökken. Most pedig menj a szemem elől, mert soha többé nem akarlak látni. Kellemes menőzést! - majd megragadta a csuklóm Nick felé rángatott.
Döbbenten mentem utána, mert nem gondoltam volna, hogy megteszi. Visszaálltam Nick mellé, még Sam a másik oldalamon motyogott.
- Ezt, hogy? - kérdeztem és a hangomat csak ő hallhatta.
- Nem tudom! - mondta, majd elkezdte a fejét masszírozni.
Anne jött felénk és lelkesen ugrándozott.
- ÚÚ, Sam ezt megkell nézned! - majd megfogta a barátnőm kezét és ugrándozva odébb álltak. Esküszöm, mint két ovodás...
- Komolyan mondom neked, hogy Anne lehet, hogy megért már pár tized évet, de mindig olyan szinten lesz, mint Sam! Aranyosan gyerekes szinten! - mondta Nick és az arcán halvány vigyor volt, úgy néztük a két távolodó alakot.
- Nekem mondod? Régen Sam-met minden hétvégén kísérgetnem kellett az állatkertbe... - mondtam, majd elővettem a mobilom, hogy megnézzem az időt. A telefonom fényét érzékelve ösztönösen elrántottam a fejem. Mivel már kezdett sötét lenni, igen csak zavarta a szemem az éles fény.
Mielőtt még károsodna a szemem az erős fénytől, megvártam még elhalványodik, és utánna tudakoltam meg az időt.
8 óra múlt. Ez a nap is hamar eltelt. De még nem akartam hazamenni. Nem akartam aludni, nem akartam álmodni. Egyszerűen szerettem volna boldog lenni. Rémálmok, varázserő nélkül...
De ez szinte egyenlő volt a lehetetlennel.
Ekkor valamit éreztem. Olyan volt akár a vészjelző. Éreztem, hogy baj van...Sam-mel. Otthagytam Nick-et és rohanni kezdtem arra, amerről jött az érzés. A színpad mögötti erdőnél volt, ám nem egyedül. Egy sötét vámpír is vele volt. Tudtam, hogy, hogy néznek ki, ismertem a szokásaikat, így könnyen lelehetett vonni a következtetést. Sam és a férfi közt mindössze három méter lehetett. Futni kezdtem, nehogy baja essék. Sam háta mögé mentem, és hátra rántottam, így én voltam elöl. A fickó csak gúnyosan vigyorgott.
- Ne merd bántani! - mondtam a fogaim közzül. Tudtam, hogy nem szabad mégegyszer megtörténnie. Nem halhat meg miattam minden barátom. Éreztem, hogy Sam reszket a hátam mögött. Ekkor kíváncsi lettem volna, hogy hol van Anne.
- Aranyom! Csak egy kicsit fog fájni. Na majd, amit a főnök tesz vele...hát nem lesz kellemes! - mondta és előre lépett egyet. Sam megfogta a csuklóm. Apró ujjai oly erősen fogták a kezem, hogy kérdéses volt, hogy el nem törik-e.
Ekkor annyira mérges lettem, hogy akaratlanul is összeszűkítettem a szemem. Meg kell őt védenem, akár a saját életem árán is.
Semmi más nem volt fontos ebben a pillanatban nekem; csak, hogy Sam biztonságban legyen, és a fickó szenvedjen.
Koncenrtálni kezdtem, hátha tudok neki valami kisebb sebet okozni...
Döhösen meredtem rá, ő pedig a feje után kapott. Gyűlöletet éreztem az egész fekete vámpír sereg ellen. Nem érdekel ha engem megölnek, de a barátaimat és a családom, hagyják békén.
A pasas előreesett, még mindig a fejét fogva. Éreztem, hogy ezt én csinálom. Lassan kicsúsztattam a kezem Sam ujjai közül, és előre léptem egy kicsit. Annyira koncentráltam, mint még soha. A férfi a térdére támaszkodott, és a feje a fájdalomtól hátra csuklott. Üvöltött, de nem érdekelt. Közelebb léptem hozzá, és ekkor láttam meg Nick-et az erdő mellett. Intett Anne-nak, hogy vigye innen Sam-et. A gyógyító teljesítette a feladatát, így már csak hárman maradtunk. A fekete vámpír és köztem a távolság csökkent, de a kiáltásai csak nőttek.
Reménykedtem, hogy egy ember sem hallja.
- Mint mondtam, ne merd bántani! - közelebb léptem, neki meg a fájdalma nőtt.
Minden apró lépésnél üvöltött. Látszott rajta, hogy nem bírja sokáig. Fél méter távolságnál, a vámpír hátra esett, ám a földet nem érte el, mert Nick egy karót szúrt a szívébe. Hátra léptem egy aprót, és úgy néztem végig, ahogy a test véglegesen halott nem lesz.
Nick rámnézett, de elkaptam a fejem, és elindultam az autók felé. A parkolónál Sam a nyakamba ugrott, és faggatni kezdett, hogy mi volt ez. Hazudtam neki, hogy nem tudom, és intettem, hogy hagyjuk el a helyet.

Az út csendes volt, egyikünk sem szólt semmit. Kitettem őt a házuk előtt, és lassan hazavezettem. A Nagyi nem volt otthon, így elfordítottam a zárba kulcsot, majd beljebb léptem. A ház úgy volt, ahogy reggel hagytuk. Felmentem a lépcsőn, és egyenesen a gardróbba léptem. A kabátom felakasztottam, majd levettem a cipőm. A telefonom kezdtem el nyomkodni, mikor kopogásra lettem figyelmes az erkélyről. Odakaptam a fejem, majd megláttam az akit most nagyon nem akartam.
Elsétáltam az ajtóig, majd kinyitottam a zárt, és beengedtem.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem. Miután bejött, visszacsuktam az ajtót, még mielőtt össze nem fagyok.
- Jól vagy? - kérdezte. A bosszantó mondatot most ő ejtette ki a száján.
- Most nyírtunk ki egy idiótát, soha nem voltam még jobban! - mondtam, majd a kezeimet összefogtam magam előtt.
- Hogy csináltad? - kérdezte.
- Mit? - értetlenkedtem. Tudtam, hogy mire gondol, de azt akartam, higy kimondja.
- Azt az izét. Hogy okoztál neki fájdalmat, csupán az elméddel? - elég indulatosan ejtette ki a mondatokat, így nem akartam a szemébe nézni.
- Nem tudom! - mondtam hallkan, az egyik leggyakoribb mondatot.
- Gondolkozz már! - kiabált. Önként hátraléptem egyet.
- Ne ordíts már! Egyáltalán mért olyan fontos ez? - érdeklődem.
- Mert én nem tudom megcsinálni! - mondta és ránéztem.
- Hogy érted? - kérdeztem nagyon halkan.
- Úgy ahogy mondtam! Nekem ez soha nem sikerült! - szemét elkapta rólam, és kinyitotta az ajtót - Hétfőn találkozunk! - épp elnidult, de visszajött - Amúgy mindegy mennyi altatót veszel be, nem fog hatni! A természetfelettieknek nem jó a gyógyszer! - mondta majd elment.