Part 4

Helló!

Itt a negyedik részt! Ez nem lett valami izgalmas, de remélem, hogy ez is tetszik majd.

Kellemes olvasást!

Xoxo, -D.

Anne kivezettet az autóhoz, majd beindította azt. Lassan visszatértünk a civilizációhoz.

Ekkor megszólalt:

-          Nézd, sajnálom, hogy olyan undok voltam veled az első napon. Csak nem volt kedvem megint ehhez a tanárosdihoz. Nézni, hogy egy újabb boszorkány küzd a gonoszokkal.

-          Ennyire szörnyűek?

-          Minden adandó alkalommal mikor nem számítasz rájuk, lecsapnak. És lehet, hogy nem lesznek könyörületesek. De most akarnak valamit, különben már megöltek volna téged.

-          Ez….megnyugtató.

-          Nyugodj meg, a fiúk mindent megtanítanak neked, így nem esik bajod.

Leparkolta a ház elé.

-          Ne aggódj, biztonságba vagy az éjjel.

Bólintottam, majd köszöntem neki. Lassan mentem az ajtó felé, megvártam mikor Anne elment, és lenyomtam a kilincset!

-          Szia! – mosolygott a Nagyi.

-          Szia!

-          Mi újság veled? Történt ma valami? – érdeklődött gyanúsan, de nem terveztem beszámolni neki semmiről, mikor 17 éve hazudozott.

-          Semmi! – elindultam fel a lépcsőn.

-          Kettő perc és vacsora! – bólintottam, majd tovább mentem. Azt gondoltam, hogy ő az aki a legközelebb áll hozzám a családban, de rájöttem, hogy nem lehet elég közel, mikor végig csak hazudozott. A sötét szobába mentem, ledobtam a kabátom a székre. Az erkély ajtót kinyitottam, majd kimentem, körülnézni. Annyi minden kavargott  a fejembe, hogy majdnem felrobbant. Én boszorkány vagyok, a nagyim is, Nick-ék családja vámpír, és egy csapat gonosz vámpír akar megölni. Hát nem csodás?

Nagyi kiabált, így az ajtót bezártam, majd lesiettem a lépcsőn. Nem voltam éhes, vagy csak nem volt étvágyam, de leültem a teli tányér elé.

Pár percig turkáltam a salátát, és a levegő izzott a feszültségtől. Ledobtam a villát, de ő számított rá, így nem ijedt meg.

-          Mért nem mondtad el? – tettem fel neki azt a kérdést, amit egyébként nem tettem volna.

-          Ezek szerint ma találkoztál a Wall családdal – nem válaszoltam -  Gyere mutatok valamit. A lépcsőn nem állt meg az első emeleten, ment tovább a másodikra, ahol soha nem voltam. Egy ajtó előtt megállt. Klasszikus fa darab volt. A kezével az ajtó körvonalait végig simította, mely izzani kezdett. Az kinyílt, bent tele minden ősréginek tűnő könyvekkel. Volt bent egy csomó segéd kellék, melyek a varázsigék kipróbálásához kellenek.

-          Ez mi?

-          Ez a boszorkányszoba. Itt mindent megtalálsz, ami a segítségedre kell majd, Mikor az én erőm elmúlik, ezek mind a tieid lesznek. Ebben a csomó könyvben varázsigék, útmutatók, kísérletek vannak.

-          Ez nagyon bizar. Egyébként itt mi lenne? Mert, hogy gondolom a szüleim erről semmit nem tudnak.

-          Egy padlás. A szüleid semmit nem tudnak, és remélem, hogy nem kerül soha sor arra, hogy be kell vallani az igazságot.

-          Nekem ez túl sok, megyek befejezem a vacsorát.

-          Ha esetleg valamikor visszaszeretnél jönni, csak húzd végig a kezed a körvonalon, és koncentrálj arra, hogy nyíljon ki az ajtó.

Lesétáltam, megettem a salátát, és a húst, majd felmentem lezuhanyozni.

Az ágyban rengeteget forgolódtam, mert amikor lehunytam a szemem, a délután történtek jelentek meg. Végül felültem, a takaró alól kibújtam és felmentem az emeletre. Úgy tettem, ahogy mondta, és az ajtó kinyílt. Megfogtam egy vastag, nagy könyvet és levittem a szobámba. Az olvasó lámpát feloltottam, majd kinyitottam a könyvet. Az első tíz oldalon tartalom jegyzék volt. Utána lassan, minden oldalon bemutattak egy varázsigét, olyan szép írással, ami csak az igen drága dolgokon volt. Nem tudtam, hogy mit keresek, még meg nem találtam. A címe Csavarás, forgatás. Azt írta, hogy oltsam le a lámpát, szerezzek valahonnan, egy szalagot, vagy madzagot. Az ékszeres dobozomhoz mentem, kivettem egy apró piros szalagot, és leoltottam a villanyt. Koncentrálnom kellett arra, hogy a szalag a levegőbe emelkedjen, ott is maradjon, majd mozgatni az ujjamat, és arra tekeredik.

Nagy levegőt vettem, felemeltem az erőmmel az anyagot, majd fogtam az ujjam, és mozgatni kezdtem. Tökéletesen csavarodott, és mozgott. Azt hittem, hogy nehezebben fog menni, de magam is meglepődtem a könnyűségén. Végül próbáltam egy görcsöt vagy masnit kötni, és az is sikerült. Apró mosollyal az arcomon engedtem le a masnit, majd kerestem egy nehezebb varázslatot, olyat aminek a kivitelezéséhez nem egy hanem három, vagy négy csillagot igényel.

* Nick szemszöge*

Mikor meghallottam, hogy a vámpírok fogságba ejtették Bridgitet, azonnal rohanni kezdtem. Az egyik Birdgitet tartotta a nyakánál, és a fejét egy kicsit oldalra billentette, hogy jól lakjon. Szerencséje, hogy én nem vártam meg a többieket, hanem indultam, hogy megmentsem a lányt. Bidgit egyáltalán nem tűnt feldúltnak, vagy olyannak, aki fél. Türelmesen várt, hogy történjen valami. Látszólag várta, hogy megöljék. Bátorsága már akkor lenyűgözött. Lerántottam róla az idiótát, majd elintéztem. Anyáék is ideértek, így mindenki talált magának elfoglaltságot, a legtöbben Bridgit megmentését, de mi a fiúkkal a vámpírok után eredtünk.

Mikor hazaértünk Elizabeth, vagyis anya, már mindent elmondott neki. Most készültek az első kísérletre, amit teljes tökéletességgel végre hajtott.

Anya utasítására Anne hazavitte a kis boszit, majd mi kieszeltünk egy tervet.

-          Nick vigyáz Bridgit házuk húsz méteres körzetére, mi meg felválva járőrözünk. Nicket felváltjátok, majd ti is – mondta nekünk, fiataloknak Anya – A legfőbb dolgunk biztonsága tartani a lányt, és elkezdeni a kiképzését. Így is elvesztettünk másfél hónapot. Most pedig menjetek!

Bridgiték háza melletti erdőben, egy fán táboroztam le, ahonnan tökéletes belátást nyújtott az üveg alapú szobafal. Bridgit idegesen forgolódott az ágyában.

Felpattant, majd felment az emeletre, és egy böhöm nagy könyvel tért vissza. Lapozgatni kezdte, majd varázsláshoz szükséges eszközöket összeszedte a szobában. Leoltotta a lámpát, és felemelte a szalagot, majd forgatni kezdte. Egész ügyesen kötött rá masnit, de ahogy láttam ezzel a teljesítéssel nem nyűgözte le magát, keresett egy nehezebbet. Felültem egy fa ágára, majd tovább néztem, hogy mit csinál. Egy oldalon megállt, és elkezdte olvasni az igét. Kíváncsi vagyok, hogy, hogy varázsol egy kettő csillagos igével, ugyanis a többi, több csillagos varázslathoz, nincs még ereje, és lehet, hogy soha nem is lesz.

Egymás mellé rakta a két tenyerét, majd becsukta a szemét. Koncentrált, és egy apró kék fénysugár jelent meg az ujjai között, ami egyre csak nőtt. Mikor megelégedte a nagyságát, elengedte a sugarat, és az arra, a helyre ment, ahova mutatott az ujjával. Ezt is oly tökéletességgel csinálta. Ekkor a fejembe lámpa gyulladt: Ez egy négy csillagos varázsige, amihez nem kellene erejének lennie. Mi folyik itt? Honnan van neki ennyi ereje?

Part 3

Sziasztok!
Itt a harmadik rész! Kellemes olvasást!
Xoxo, -D.

Egy hatalmas, gyönyörű házhoz értünk. A legtöbb helyen fa volt és üveg, s a ház úgy nézett ki, mintha egy milliomos szupersztár lakna itt. De nem így volt. A szupersztárok emberek, de ezek biztos, hogy nem.

A barna hajú nő, letett a ház előtt, majd intet, hogy kövessem. Egy jól berendezett helyiségbe értünk, ahol kanapé, kandalló, és egy üvegasztal volt. A másik lány már ott volt. Haja hosszú, barna, szeme barna. Anne volt az, a lány, aki teljes szívéből utált már az első napokon. Az arca most nem a haragtól volt különleges, hanem a szájából kiálló fogaktól! Mért nem tudja visszahúzni őket? Vagy egyszerűen nem akarja?

      -     Kedvesem, még mielőtt elkezdjük, megkell kérdeznem, hogy jól vagy? – már épp válaszra nyitottam a számat, mikor Anne megszólalt.

      -     Jól van, semmi baja. – na jó ez mégis honnan tudta?

      -     Igen, jól vagyok! De most már valaki elmondaná, hogy mégis mi folyik itt? Kik voltak azok az emberek, és mit akartak tőlem?

      -     Természetesen mindent elmondunk. Foglalj helyet, mert elég sok mondani valónk van.

Leültem és vártam, hogy belekezdjenek az előadásba.

-          Szóval! Az a három férfi vámpír volt. Ahogy mi is! Nem kell megijedni. Mi nem akarunk bántani. Sőt. Segíteni szeretnénk.

-          Mégis miben?

-          Bridgit, te boszorkány vagy – erre a mondatára összeráncoltam a homlokom.

-          Boszorkány? Én? Ugyan már! Ki hisz az ilyenben?

-          Bridgit komolyan beszélek. Boszorkány vagy, úgy ahogy a nagymamád is.

-          A nagyim boszorkány?

-          Igen, anno mi tanítottuk meg neki a boszorkány lét csínyeit.

-          A boszorkány lét csínyeit?

-          Igen, varázsigéket, önvédelmet, történelmet. Azokat a dolgokat, amiket neked is megkell majd.

-          Hogy higgyek magának, ha még az sem biztos, hogy igazat beszél – válaszomon meglepődött, de a homlokán keletkező ráncok hamar elsimultak.

-          Igaz! Nézzünk egy kísérletet, melynek következtében meggyőződsz az igazunkról – bólintottam, majd letett egy könyvet az asztalra. – Csukd be a szemed. Képzeld magad elé, hogy a könyv felemelkedik. – bólintottam, majd követtem az utasításait. – Koncentrálj. Minden a koncentráción múlik!

Megtettem amit kért. Magam elé képzeltem, hogy a bőrkötéses könyv emelkedik. Az agyamba nagy volt a nyomás, az erőfeszítés miatt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a nyomás csökken, és valaki belép a szobába. – Most nyisd ki a szemed! – mondta.

Kinyitottam. És menten azt hittem, hogy visszacsukom még egyszer és újra kinyitom, mert amit láttam hihetetlen volt. A könyv kábé fél méterre az asztal felett lebegett.

Az ajtóban három férfi volt. Nick, egy másik, vele egy magasságú srác, és az igazgató. Mind hármójuk engem nézett. Egyikük sem volt meglepődve. Velem ellentétben.

Túl sok volt ez a nap. Ma megtudtam, hogy boszorkány a nagyim, vele együtt én is; Nick és az igazgató rokonok, még hozzá elég közeli rokonok.

-          Anne vidd haza Bridgit-et, addig mi a fiúkkal kitalálunk egy jó módszert arra, hogy a házuk mindig védelem alatt álljon. Mert, most, hogy tudják, hogy itt van, bármikor támadhatnak.

Anne és a fiúk bólintottak. A srácok elhagyták a termet és megint nők voltunk csak a terembe.

      - Bridgit, szeretnénk ha a legtöbb nap eljönnél iskola után, hogy gyakorolhassunk! Megértem, hogy még nagyon fura és új a dolog, de ha készen állasz, mi itt leszünk! Aludj jól! – s ezzel kiment a szobából…

Face Csopi

Sziasztok!
Mint ahogy a név is mutatja csináltam egy face csoportot! Itt mindig új infókat tudhattok meg a történetről, és minden rész előtt egy kis előzetest is kaptok az újból! Remélem, hogy sokan csatlakoztok!

                                                                     A csoportot ITT tudjátok elérni!

Xoxo, -D.

Part 2

Hi!
Itt a második rész!
Sajnálom, hogy ilyen későn jött, de a számítógépem elromlott, és ezt is az anyuén írtam meg gyorsan!
Kellemes olvasást!

A szürke szempár fogva tartotta az enyéimet. Ahogy belenéztem, a világ megszűnt létezni, s a szívem is dobogni…

A srác szeme tele volt a jelennel, múlttal, jövővel, csalódással, izgalommal, titkokkal, szerelemmel…

A kellemes pillanatot a fiú telefonja zavarta meg. Sietősen elkapta a fejét, majd besietett az épületbe. Lehajtottam a fejem és lesütöttem a szemem. Most ezerrel átkoztam magam, hogy mért kötöttem össze reggel a hajam, mert most nem tudja eltakarni a vöröslő arcom.

Sam odasétált mellém és feltette azt a kérdést, amit már felakart:

-          Ez mégis mi volt?

-          Ha én azt tudnám! – mondtam még mindig lehajtott fejjel.

-          Itt izzik a levegő! – mondta mosolyogva.

-          Az egyetlen ami izzani fog, az Mrs. Ray agya lesz, ha elkésünk az óráról.

Mrs. Ray a terembe volt a fél osztállyal, míg a másik fele a folyosón élvezte a szünet által adott szabadságot.

Bemutatkoztam neki, persze ő már nagyon várt; elmondása szerint és  leültetett az utolsó padsorba Sam mellé.

Becsengettek. Mindenki elfoglalta a helyét, majd Mrs. Ray megszólalt.

-          Nos, kezdjük is elejéről a dolgot. Az én dolgom az lenne, hogy etika órát tartsak nektek. De ez változni fog. Mr. Wood megengedte, hogy az etika órai feladatokat félresöpörjük és készüljünk az önkéntes napi táncra. Tehát az etika óra keretében, nagyjából táncolni fogunk! – mondta lelkesen, de az osztály közel sem találta ilyen jó ötletnek.

-          Szóval kezdjük az elejéről. Párokat fogunk alkotni. – ekkor nagy zúgolódás támadta a terembe. – A párokat én választom ki! – ekkor már senkit nem érdekelt a dolog.

-          Először is toljunk el minden padot, és álljatok fel. – mikor ez megtörtént, folytatta azzal, hogy elsorolta, hogy ki kinek lesz a párja. Egyszer csak meghallottam a nevem.

-          Bridgit, te Nicknek leszel a párja! – s a srác felé mutatott, akivel reggel volt egy hosszú percünk…

Az ebédlőben ültünk az egyik üres asztalnál, mikor végre kinyögtem azt ami böki a csőrömet.

-          Mióta idejöttem, minden este Julie-ról álmodok! – mondtam halkan, hogy csak ő hallja.

-          Hogy mi? – néz fel rám idegesen az ebédjéből.

-          Mondom. Mióta ideköltöztem azóta újra élem minden este azt a napot. De annyira valóságos. Mintha megtörténne újra. Érzem a vér szagát, hallom a pisztolylövést, és minden éjjel újra eltöröm a lábam. – válaszomra még idegesebb lett.

-          És mért van ez? Valamit jelenteni akar? – kérdezi. Válasz helyett csak a vállamat rángatom.

Délután, mikor annyira unatkoztam, eldöntöttem, hogy sétálni indulok. Felöltöztem melegen, majd elindultam felfedezni a természetet. Már egy órája sétálhattam, mikor kiértem nagy tisztásra. Épp, hogy elindultam a közepe felé, a hátam mögül hangokat hallottam.  De csak az erdőt láttam, elindultam a tisztásra. Ekkor valaki elém ugrott. Felismertem. Az a fickó volt, aki tavaly a segédje volt a másiknak, az aki, mint aki jól végezte dolgát állt kényelmesen, miközben a társa golyókat repít a barátnőmbe.

Szemtelenül mosolygott, majd mikor megfordultam, hogy elfussak, egy másik csávó állt elém. Igyekeztem egérutat keresni, vagy valamit keresni, ami eltereli rólam a figyelmet, de hiába. Csatlakozott egy harmadik is. Nagyobb körbe vettek körül. Tudtam, hogy már végem van. Nem féltem. Beletörődtem, hogy ennek így kell lenni. Julie miattam halt meg, így itt az idő, hogy csatlakozzak hozzá.

-          Lám, lám, lám! Megint találkozunk. Már azt hittük, hogy szándékosan kerülsz minket. Vagy nem? Válaszolj! – mondta agresszíven. Mikor ez nem történt meg, egy másodperc alatt odajött, megfogta a nyakam és az egyik fához vágta a fejem. Nem fájt.  Ezt ő is tudta. Azt akarta, hogy tudjam, hogy ez a legkedvesebb dolog, amire képes. Megfogta a jobb vállam, és erősen tartotta azt. Kinyitott a száját, amiből két hatalmas szemfog került elő. A nyakam felé közelített. Becsuktam a szemem, és számoltam az utolsó másodperceket az életemből. A harapás elmaradt, és hirtelen a talajra ért a lábam. A férfi előttem állt őr méterre, előtte egy ismeretlen. Az ismeretlen letépte a nyakát a gonosznak.

Egy kedves nő lépett oda hozzám. Alig lehetett 35. Haja hosszú, barna, szeme fekete.  Szájából neki is látszottak a hegyes fogai. Segített felállni a földről, majd elkiáltotta magát:

-          Fiú, még van kettő! – ekkor mellőle kilépett egy szőke srác és elindult az erdő felé. Az ismeretlen hátrafordult, neki is látszottak a fehér, tűhegyes fogai. Nick. Nick elindult a másik srác után az erdőbe.

-          M-m-m-i-i folyik itt? – kérdeztem.

-          Gyere elmondunk mindent! – mondta mosolyogva a nő és  a karomat átlendítette a vállára és már ott sem voltunk…