Part 2

Hi!
Itt a második rész!
Sajnálom, hogy ilyen későn jött, de a számítógépem elromlott, és ezt is az anyuén írtam meg gyorsan!
Kellemes olvasást!

A szürke szempár fogva tartotta az enyéimet. Ahogy belenéztem, a világ megszűnt létezni, s a szívem is dobogni…

A srác szeme tele volt a jelennel, múlttal, jövővel, csalódással, izgalommal, titkokkal, szerelemmel…

A kellemes pillanatot a fiú telefonja zavarta meg. Sietősen elkapta a fejét, majd besietett az épületbe. Lehajtottam a fejem és lesütöttem a szemem. Most ezerrel átkoztam magam, hogy mért kötöttem össze reggel a hajam, mert most nem tudja eltakarni a vöröslő arcom.

Sam odasétált mellém és feltette azt a kérdést, amit már felakart:

-          Ez mégis mi volt?

-          Ha én azt tudnám! – mondtam még mindig lehajtott fejjel.

-          Itt izzik a levegő! – mondta mosolyogva.

-          Az egyetlen ami izzani fog, az Mrs. Ray agya lesz, ha elkésünk az óráról.

Mrs. Ray a terembe volt a fél osztállyal, míg a másik fele a folyosón élvezte a szünet által adott szabadságot.

Bemutatkoztam neki, persze ő már nagyon várt; elmondása szerint és  leültetett az utolsó padsorba Sam mellé.

Becsengettek. Mindenki elfoglalta a helyét, majd Mrs. Ray megszólalt.

-          Nos, kezdjük is elejéről a dolgot. Az én dolgom az lenne, hogy etika órát tartsak nektek. De ez változni fog. Mr. Wood megengedte, hogy az etika órai feladatokat félresöpörjük és készüljünk az önkéntes napi táncra. Tehát az etika óra keretében, nagyjából táncolni fogunk! – mondta lelkesen, de az osztály közel sem találta ilyen jó ötletnek.

-          Szóval kezdjük az elejéről. Párokat fogunk alkotni. – ekkor nagy zúgolódás támadta a terembe. – A párokat én választom ki! – ekkor már senkit nem érdekelt a dolog.

-          Először is toljunk el minden padot, és álljatok fel. – mikor ez megtörtént, folytatta azzal, hogy elsorolta, hogy ki kinek lesz a párja. Egyszer csak meghallottam a nevem.

-          Bridgit, te Nicknek leszel a párja! – s a srác felé mutatott, akivel reggel volt egy hosszú percünk…

Az ebédlőben ültünk az egyik üres asztalnál, mikor végre kinyögtem azt ami böki a csőrömet.

-          Mióta idejöttem, minden este Julie-ról álmodok! – mondtam halkan, hogy csak ő hallja.

-          Hogy mi? – néz fel rám idegesen az ebédjéből.

-          Mondom. Mióta ideköltöztem azóta újra élem minden este azt a napot. De annyira valóságos. Mintha megtörténne újra. Érzem a vér szagát, hallom a pisztolylövést, és minden éjjel újra eltöröm a lábam. – válaszomra még idegesebb lett.

-          És mért van ez? Valamit jelenteni akar? – kérdezi. Válasz helyett csak a vállamat rángatom.

Délután, mikor annyira unatkoztam, eldöntöttem, hogy sétálni indulok. Felöltöztem melegen, majd elindultam felfedezni a természetet. Már egy órája sétálhattam, mikor kiértem nagy tisztásra. Épp, hogy elindultam a közepe felé, a hátam mögül hangokat hallottam.  De csak az erdőt láttam, elindultam a tisztásra. Ekkor valaki elém ugrott. Felismertem. Az a fickó volt, aki tavaly a segédje volt a másiknak, az aki, mint aki jól végezte dolgát állt kényelmesen, miközben a társa golyókat repít a barátnőmbe.

Szemtelenül mosolygott, majd mikor megfordultam, hogy elfussak, egy másik csávó állt elém. Igyekeztem egérutat keresni, vagy valamit keresni, ami eltereli rólam a figyelmet, de hiába. Csatlakozott egy harmadik is. Nagyobb körbe vettek körül. Tudtam, hogy már végem van. Nem féltem. Beletörődtem, hogy ennek így kell lenni. Julie miattam halt meg, így itt az idő, hogy csatlakozzak hozzá.

-          Lám, lám, lám! Megint találkozunk. Már azt hittük, hogy szándékosan kerülsz minket. Vagy nem? Válaszolj! – mondta agresszíven. Mikor ez nem történt meg, egy másodperc alatt odajött, megfogta a nyakam és az egyik fához vágta a fejem. Nem fájt.  Ezt ő is tudta. Azt akarta, hogy tudjam, hogy ez a legkedvesebb dolog, amire képes. Megfogta a jobb vállam, és erősen tartotta azt. Kinyitott a száját, amiből két hatalmas szemfog került elő. A nyakam felé közelített. Becsuktam a szemem, és számoltam az utolsó másodperceket az életemből. A harapás elmaradt, és hirtelen a talajra ért a lábam. A férfi előttem állt őr méterre, előtte egy ismeretlen. Az ismeretlen letépte a nyakát a gonosznak.

Egy kedves nő lépett oda hozzám. Alig lehetett 35. Haja hosszú, barna, szeme fekete.  Szájából neki is látszottak a hegyes fogai. Segített felállni a földről, majd elkiáltotta magát:

-          Fiú, még van kettő! – ekkor mellőle kilépett egy szőke srác és elindult az erdő felé. Az ismeretlen hátrafordult, neki is látszottak a fehér, tűhegyes fogai. Nick. Nick elindult a másik srác után az erdőbe.

-          M-m-m-i-i folyik itt? – kérdeztem.

-          Gyere elmondunk mindent! – mondta mosolyogva a nő és  a karomat átlendítette a vállára és már ott sem voltunk…