Part 4

Helló!

Itt a negyedik részt! Ez nem lett valami izgalmas, de remélem, hogy ez is tetszik majd.

Kellemes olvasást!

Xoxo, -D.

Anne kivezettet az autóhoz, majd beindította azt. Lassan visszatértünk a civilizációhoz.

Ekkor megszólalt:

-          Nézd, sajnálom, hogy olyan undok voltam veled az első napon. Csak nem volt kedvem megint ehhez a tanárosdihoz. Nézni, hogy egy újabb boszorkány küzd a gonoszokkal.

-          Ennyire szörnyűek?

-          Minden adandó alkalommal mikor nem számítasz rájuk, lecsapnak. És lehet, hogy nem lesznek könyörületesek. De most akarnak valamit, különben már megöltek volna téged.

-          Ez….megnyugtató.

-          Nyugodj meg, a fiúk mindent megtanítanak neked, így nem esik bajod.

Leparkolta a ház elé.

-          Ne aggódj, biztonságba vagy az éjjel.

Bólintottam, majd köszöntem neki. Lassan mentem az ajtó felé, megvártam mikor Anne elment, és lenyomtam a kilincset!

-          Szia! – mosolygott a Nagyi.

-          Szia!

-          Mi újság veled? Történt ma valami? – érdeklődött gyanúsan, de nem terveztem beszámolni neki semmiről, mikor 17 éve hazudozott.

-          Semmi! – elindultam fel a lépcsőn.

-          Kettő perc és vacsora! – bólintottam, majd tovább mentem. Azt gondoltam, hogy ő az aki a legközelebb áll hozzám a családban, de rájöttem, hogy nem lehet elég közel, mikor végig csak hazudozott. A sötét szobába mentem, ledobtam a kabátom a székre. Az erkély ajtót kinyitottam, majd kimentem, körülnézni. Annyi minden kavargott  a fejembe, hogy majdnem felrobbant. Én boszorkány vagyok, a nagyim is, Nick-ék családja vámpír, és egy csapat gonosz vámpír akar megölni. Hát nem csodás?

Nagyi kiabált, így az ajtót bezártam, majd lesiettem a lépcsőn. Nem voltam éhes, vagy csak nem volt étvágyam, de leültem a teli tányér elé.

Pár percig turkáltam a salátát, és a levegő izzott a feszültségtől. Ledobtam a villát, de ő számított rá, így nem ijedt meg.

-          Mért nem mondtad el? – tettem fel neki azt a kérdést, amit egyébként nem tettem volna.

-          Ezek szerint ma találkoztál a Wall családdal – nem válaszoltam -  Gyere mutatok valamit. A lépcsőn nem állt meg az első emeleten, ment tovább a másodikra, ahol soha nem voltam. Egy ajtó előtt megállt. Klasszikus fa darab volt. A kezével az ajtó körvonalait végig simította, mely izzani kezdett. Az kinyílt, bent tele minden ősréginek tűnő könyvekkel. Volt bent egy csomó segéd kellék, melyek a varázsigék kipróbálásához kellenek.

-          Ez mi?

-          Ez a boszorkányszoba. Itt mindent megtalálsz, ami a segítségedre kell majd, Mikor az én erőm elmúlik, ezek mind a tieid lesznek. Ebben a csomó könyvben varázsigék, útmutatók, kísérletek vannak.

-          Ez nagyon bizar. Egyébként itt mi lenne? Mert, hogy gondolom a szüleim erről semmit nem tudnak.

-          Egy padlás. A szüleid semmit nem tudnak, és remélem, hogy nem kerül soha sor arra, hogy be kell vallani az igazságot.

-          Nekem ez túl sok, megyek befejezem a vacsorát.

-          Ha esetleg valamikor visszaszeretnél jönni, csak húzd végig a kezed a körvonalon, és koncentrálj arra, hogy nyíljon ki az ajtó.

Lesétáltam, megettem a salátát, és a húst, majd felmentem lezuhanyozni.

Az ágyban rengeteget forgolódtam, mert amikor lehunytam a szemem, a délután történtek jelentek meg. Végül felültem, a takaró alól kibújtam és felmentem az emeletre. Úgy tettem, ahogy mondta, és az ajtó kinyílt. Megfogtam egy vastag, nagy könyvet és levittem a szobámba. Az olvasó lámpát feloltottam, majd kinyitottam a könyvet. Az első tíz oldalon tartalom jegyzék volt. Utána lassan, minden oldalon bemutattak egy varázsigét, olyan szép írással, ami csak az igen drága dolgokon volt. Nem tudtam, hogy mit keresek, még meg nem találtam. A címe Csavarás, forgatás. Azt írta, hogy oltsam le a lámpát, szerezzek valahonnan, egy szalagot, vagy madzagot. Az ékszeres dobozomhoz mentem, kivettem egy apró piros szalagot, és leoltottam a villanyt. Koncentrálnom kellett arra, hogy a szalag a levegőbe emelkedjen, ott is maradjon, majd mozgatni az ujjamat, és arra tekeredik.

Nagy levegőt vettem, felemeltem az erőmmel az anyagot, majd fogtam az ujjam, és mozgatni kezdtem. Tökéletesen csavarodott, és mozgott. Azt hittem, hogy nehezebben fog menni, de magam is meglepődtem a könnyűségén. Végül próbáltam egy görcsöt vagy masnit kötni, és az is sikerült. Apró mosollyal az arcomon engedtem le a masnit, majd kerestem egy nehezebb varázslatot, olyat aminek a kivitelezéséhez nem egy hanem három, vagy négy csillagot igényel.

* Nick szemszöge*

Mikor meghallottam, hogy a vámpírok fogságba ejtették Bridgitet, azonnal rohanni kezdtem. Az egyik Birdgitet tartotta a nyakánál, és a fejét egy kicsit oldalra billentette, hogy jól lakjon. Szerencséje, hogy én nem vártam meg a többieket, hanem indultam, hogy megmentsem a lányt. Bidgit egyáltalán nem tűnt feldúltnak, vagy olyannak, aki fél. Türelmesen várt, hogy történjen valami. Látszólag várta, hogy megöljék. Bátorsága már akkor lenyűgözött. Lerántottam róla az idiótát, majd elintéztem. Anyáék is ideértek, így mindenki talált magának elfoglaltságot, a legtöbben Bridgit megmentését, de mi a fiúkkal a vámpírok után eredtünk.

Mikor hazaértünk Elizabeth, vagyis anya, már mindent elmondott neki. Most készültek az első kísérletre, amit teljes tökéletességgel végre hajtott.

Anya utasítására Anne hazavitte a kis boszit, majd mi kieszeltünk egy tervet.

-          Nick vigyáz Bridgit házuk húsz méteres körzetére, mi meg felválva járőrözünk. Nicket felváltjátok, majd ti is – mondta nekünk, fiataloknak Anya – A legfőbb dolgunk biztonsága tartani a lányt, és elkezdeni a kiképzését. Így is elvesztettünk másfél hónapot. Most pedig menjetek!

Bridgiték háza melletti erdőben, egy fán táboroztam le, ahonnan tökéletes belátást nyújtott az üveg alapú szobafal. Bridgit idegesen forgolódott az ágyában.

Felpattant, majd felment az emeletre, és egy böhöm nagy könyvel tért vissza. Lapozgatni kezdte, majd varázsláshoz szükséges eszközöket összeszedte a szobában. Leoltotta a lámpát, és felemelte a szalagot, majd forgatni kezdte. Egész ügyesen kötött rá masnit, de ahogy láttam ezzel a teljesítéssel nem nyűgözte le magát, keresett egy nehezebbet. Felültem egy fa ágára, majd tovább néztem, hogy mit csinál. Egy oldalon megállt, és elkezdte olvasni az igét. Kíváncsi vagyok, hogy, hogy varázsol egy kettő csillagos igével, ugyanis a többi, több csillagos varázslathoz, nincs még ereje, és lehet, hogy soha nem is lesz.

Egymás mellé rakta a két tenyerét, majd becsukta a szemét. Koncentrált, és egy apró kék fénysugár jelent meg az ujjai között, ami egyre csak nőtt. Mikor megelégedte a nagyságát, elengedte a sugarat, és az arra, a helyre ment, ahova mutatott az ujjával. Ezt is oly tökéletességgel csinálta. Ekkor a fejembe lámpa gyulladt: Ez egy négy csillagos varázsige, amihez nem kellene erejének lennie. Mi folyik itt? Honnan van neki ennyi ereje?