Part 28

Sziasztok!

Elérkeztünk a visszaszámláláshoz! 

Ezen kívül már csak 2 rész lesz, aztán történetnek vége lesz és elbúcsúzom ezen a blogon tőletek...

Köszönök minden komit és oldalmegjelenítést, amit az előző részért kaptam.

Ez egy kicsit izgalmas rész lesz.

A Facebookos csoportban Imola Szunyog "nyert" egy kívánságot a történettel kapcsolatban.

És úgy látszik, hogy egy rugóra jár az agyunk, mert ugyanarra gondoltunk. Nem sütöm el a poént, biztos rájöttök majd, hogy mit kívánt...

Írjátok meg mit gondoltok róla komiban, vagy chaten is tökéletesen megfelelő.

Xoxo, Dodó

Két hete járunk Nickkel és a nyár jövetelével hagytunk a népnek feldolgoznivalót, mi szerint együtt járunk. Sam totál megbolondult, és egy örökkévalóságig hallgattuk, hogy mért nem mondtuk el neki, persze az nem számított, hogy alkalom se idő nem volt ahhoz, hogy közöljem vele.

Nagyi és Nick családja is tud rólunk, és a szülők így, hogy tudták nem nyírjuk ki a másikat – ajándékként maguknak – elmentek Európába valamilyen boszorkányos gyűlésre. A kérdés csak az volt, hogy én miért nem mentem velük…

A kapcsolatom a Szépfiúval szépen halad. Elvitt vacsorázni, ahol EVETT!! Sokat voltunk együtt, de éjszaka szinte mindig egyedül aludtam, mert hol vadászni, hol vámpírokat ölni ment.

Kicsit csalódott voltam e miatt, de nem búsultam sokáig, hisz jön a nyár, nincs suli és mindig együtt lehetünk.

Semmi olyan nem történt még, de hisz hova sietnénk? Még az sz betűs szó sem jött ki a szánkon, pedig az én nyelvem mindig ki akarja lökni.
A dolgok rendeződtek, és tényleg képes voltam elhinni, hogy jó nyaram lesz.
Letettem a mobilomat, ezzel megszakítva a hívást Sammel. A szülei folyton azzal nyaggatják, hogy menjen el valahova nyaralni, és ne üljön otthon egész szünet alatt. Most pedig annyira kiborították szegényt, hogy az interneten keresi a nyaralási lehetőségeket.
Felvettem egy fekete nadrágot egy hosszított fekete toppal, hozzá pedig egy szürke tornacipőt, és elindultam Nickhez. Út közben a hajam kibontottam, mert a hajhagymáim tiltakozni kezdtek a szokásos copftól. Mikor letettem az autót a házuk előtt valami arra késztetett, hogy elinduljak az erdő felé. Gondolkodás nélkül indultam el arra, és közben fogadni mertem volna, hogy Nick csalogat a fák közé. Az ismerős tisztáson, ahol a bordáim károkat szenvedtek nem Nick állt, hanem öt vámpír. Egyet egyből megismertem, hisz volt szerencsétlenségem találkozni vele. Döhösen fújtattam, mikor rájöttem, hogy a nyúl - vagy akármilyen állat, a lényeg az, hogy én - besétáltam a csapdába. Körülnéztem, menekülési útvonalat keresve, de hátulról megragadott valaki. Pár másodperc alatt szinte a barátnőm gyilkosának lábai előtt heverte, és nem önszántamból. Az én lefogásomra biztosított vámpír hevesen küzdött a kiszabadítási hadműveletem ellen.
- Társaságunk akadt - szólalt meg a főnök, mire feltűnt Anne, Ian és Nick. Nagyot nyeltem és oda sem mertem nézni, mikor három vámpírt küldött rájuk. Érdekes alakzatba rendeződtünk: én szembe Nickékkel, köztünk mindössze öt méter, köztünk pedig a nagyfőnök mosolyogva dörzsölgette a kezét.
- Lám, lám, lám. Rég találkoztunk - fordult felém.
- Mit akarsz már megint? - kérdeztem és őszintén reméltem, hogy hamar kinyögi, mert terveim lettem volna délutánra.
- Még emlékszel rám - húzta fel az állam a mutatóujjával. Nem féltem tőle, inkább éreztem gyűlöletet, mint bármi mást - Mondjuk engem nem nehéz elfelejteni - arcom elrántottam, hogy ne tudjon hozzámérni újra.
- Pusztulj meg - válaszoltam.
- Semmit nem változtál, mióta legutóbb találkoztunk - fordult meg és kellő távolsággal arrébb állt - Mikor is volt az? Egy éve? Olyan deja vu érzésem van, bár pár vámpír becsatlakozott a történetbe, de így csak izgalmasabb.
- Miről beszél? - szegezte nekem a kérdést Nick, de nem mertem a szemébe nézni. Hangja nem árulkodott semmiről, se haragról, kétségbeesésről...semmiről.
- Oh, hát nem mondtad el neki? Ennyit arról, hogy lelkitársak vagytok, vagy mi a szösz - előrelógó hajam az arcom bal felét eltakarta, de a jobbal gyilkos pillantást küldtem felé - Elmesélem, Szépfiú. A barátnőd kihagyott pár dologból - rémület fogott el. Nem lehet olyan szemét, hogy MINDENBE beavatja Nicket.
- Őt hagyd ki ebből - reméltem, hogy ezzel megakadályozhatom.
- Ugyan, miért kéne? - értetlenkedett, és továbbra is arra utazott, hogy ideges legyek. Próbáltam kiszabadulni a fogvatartóm kezei közül, de semmi haszna nem volt, csak ártottam magamnak vele.
Ujjait a csuklóm köré vonta és erősen megszorította. Fogaimat összeszorítottam és becsuktam a szemem, és reméltem, hogy kevesebb fájdalmat kapok így.
- Esküszöm kinyírlak - nyögtem ki.
- Hohó! Mielőtt bármi hülyeséget csinálnál, gondold át újra - ajánlotta.
- Ugyan, miért kellene? - arcom oldalralöktem, hogy menjen ki a szememből a hajam. A feketekabátos intett, majd egy újabb természetfeletti csatlakozott a társasághoz. Nem volt egyedül. Kezei között az egyetlen legjobb barátnőm.
- Ne... - hangom szinte elhalt, de minden jelenlévő vámpír meghallotta és arra nézett, amerről jöttek.
- Most már teljes a kép! - csapta össze a kezét a vezető.

*Nick szemszöge*
A tisztáson voltunk és halvány lila gőzöm se volt, hogy mi folyik itt. Bri és a Sötétség Vámpírjainak - feltehetően - a vezére eszmecserét folytattak, és valami olyanról beszéltek, hogy már találkoztak. Egyszerűen semmit sem értettem, és időzített bombává válhattam volna, ha ez a barom aki a hátulról fogott nem nyomott volna belém egy injekciót, aminek következtében a fejemet éreztem csak.
- Hozzá ne merj nyúlni - sziszegte Bri, akinek mintha könnyek gyülekeztek volna a szemében. Sam arca könnyektől ázott volt. Őt is lefogták, mint mindannyiónkat, csupán annyi különbséggel, hogy ő nem kapott semmi szert a testébe, hogy ne tudjon ellenkezni, mert ember volt; fél kézzel le tudják fogni.
- Mért ne? Félsz, hogy megint megtörténik az ami tavaly? - húzta fel a szemöldökét a gyökér.
- Valaki elmondaná, hogy mi a frász folyik itt? - keltem ki magamból. Hangom idegesen csengett, de közben csak Bridgitet akartam megmenteni.
- Jah, te kimaradtál - esett le a gyökérnek - Tudod, sokkal érdekesebb lenne, ha ő mesélné el - mutatott a páromra -, de tudom, hogy ő úgysem mondana semmit, szóval elmesélem én magam. Mint említettem, már találkoztam velük, csak akkor még hárman voltak - Bri és Sam egymásra pillantottak - Egy szerencsétlen sétálgatás során találkoztunk. Nekik volt szerencsétlen. Nekem elég kedvező volt  - arcára féloldalas vigyor ült ki - Elég neked annyi, hogy azt mondom: a bosziért mentem, de nélküle jöttem el? - vakarta meg az állát.
- Nem - Briditre néztem, és a szívem megszakadt, amikor láttam, hogy a szeméből folyik a könny. Életemben nem láttam még sírni, és ez, hogy egy ilyen erős lány megtörik és nem lehetek a váll, amin sír; jobban fájt, mint bármi. Sok sérülése volt, sok mindenen ment keresztül, és ennyire összetörtnek nem láttam még.
- Rendben! Akkor folytatom. Szóval, mind ott voltunk az erdő mélyén és hozni akartunk el Bridgitet, ám a hősieskedő barátnői megakadályozták ezt. Ez eléállt a boszinak - mutatott a szintén síró Samre - a csapat harmadik tagja, a kis Julie meg az elé. Pisztolyom volt, gondolom nem nehéz leszűrni a dolgokból, hogy használtam is. Megcéloztam azt, aki legelől állt. A legjobb az egészben az volt, hogy a kis boszorkányod nem tudott semmit sem csinálni, mert a lába beszorult, és eltört egy fa miatt - a hallottakat feldolgozva mozdulni sem tudtam. Ennyire könyörtelen még ők sem lehetnek... - Hazavittem a meglőtt, ártatlan lányt, és kínozgattam egy kicsit. Nem tudom, hogy a lányok megtalálták-e a naplóját Julie-nak, és elolvasták-e; de biztosítok minden jelenlévőt, hogy nem voltam kíméletes - nem bírtam a gazemberre nézni, inkább a testvéreimre vetettem szemeimet. Anne szeméből egy apró könnycsepp indult útnak, Ian pedig lehajtott fejjel állt.
- És megöltem - kürtölte világgá nagy büszkeséggel. Bri arcán maradt a szemem. Haját a könnyek tapasztották az arcára, szemei karikásak voltak.
- Ez igaz? - néztem rá olyan gyengédséggel, mint eddig soha.
Nem tudott rá válaszolni, mert a mese folytatódott. Eltűnődtem, hogy vajon lehet-e rosszabb?
- Várjál még a kérdésekkel, van itt még más is... Mivel a fiatal hölgy lelkiismeret furdalása megerősödött, mikor idejött és találkozott velünk. Tudta, hogy miatta öltem meg és ezért van minden egyes este rémálma és éli át minden éjjel a történteket - minden annyira stimmelt, amit mondott a valósággal, hogy az már szinte képtelenség volt. Eszembe jutott, mikor álmában mocorgott, valószínű azért volt. És az altatók is, amit valószínű azért szedett be, hogy hátha oly mélyen alszik, hogy nem lesz álma...
- Még mindig? - Sam hangja kétségbeesett volt. Kérdéséből megtudtam, hogy neki Bri már mesélte, de valószínű, nagyon régen.
- Valaki mondja, hogy ez nem igaz - Anne hangjára sokan odakaptuk a fejünket.
- Nem tehetem - ábrándította ki a gonosz féreg - Örülök, hogy itt van mindenki, legalább láthatjátok, hogy újra megtörténik - dörzsölte össze megint a kezeit. A Bri mögött álló férfi a fejét fogva összeesett, miközben kiabált. Pár másodperc alatt életem szerelme a férfi zsebéből kirántotta a karót, és a Samet lefogó fickót leszúrta, majd eléállt. Ügyesen végzett a vámpírokkal, de cseppet sem örültem, hogy odaállt elé. Hisz nem ő miatta ölték meg. A lány saját akaratából cselekedett, ezt tudnia kell! Tiszteletem az egekbe szökött, a következő mondata után:
- Csak a holttestemen keresztül - haját idegesen kiszedte az arcából, majd a jobb kezével elzárta az utat Sam elől.
- Két legyet egy csapásra? Jól hangzik? - mosolygott - Ez így nem buli nekem! Nem öllek meg, mert azt akarod - Bridgit elé állt, aki bátorsággal teli szemmel nézett az előtteálló férfi szemébe. Nem félt. A szívdobogása egyenletes lett - Szenvedni fogsz a halálod előtti minden egyes percben!
A tisztás kiürült. Öten maradtunk. Ian és Anne egyből utánuk eredtek, de én csak álltam ott.
- Gyere, hazaviszlek - fogta magához Samet, majd egy pillantást kaptam tőle és elindultak a kocsihoz. Nem akartam jelenetet rendezni, így elindultam a családom után.
A Sötétség Vámpírjai gyorsabbak voltak, mint mi, de egy személyt sikeresen elkaptunk.
Vértől ázott pólóm lecserélve indultam el Bridgithez. Annyi minden volt, amiről szerettem volna tudni. Az egyik ablak nyitva volt, mintha vártak volna már. Bemásztam, de neki semmi nyoma nem volt. Az ágy sarkában egy apró papír feküdt. Dühösen felkaptam, és elolvastam a rajta lévő szöveget: Szeretlek
Fel se tudtam fogni. Elment. A kiüresedett gardrób tanúskodott róla. Kezembe temettem az arcom és nem engedtem, hogy az az egy kósza könnycsepp kicseppenjen.
Elment... És el sem tudtam neki mondani, hogy nem haragszom rá, hogy nem mondta el. El sem tudtam neki mondani, hogy büszke vagyok rá, azért amit délután tett.
És azt sem tudtam elmondani neki, hogy szeretem...