Part 27

Sziasztok!

Megérkezett az új!

Remélem, hogy tetszeni fog!

Xoxo, Dodó

Reggel ugyanabban a pozícióban voltam, mint amire emlékeztem. Egy dünnyögés következtében megfordultam, és Nick mellkasához bújtam. Az agyam valamely részében tudtam, hogy fent van, így meg sem lepődtem mikor magához vont még jobban.

A második ébredésem a laptopom pityegése okozta. Fújtatva, és félig kómásan másztam ki az ágyból, és léptem az említett tárgyhoz. Dühösen hajtottam fel a tetejét, és még megjelent a kép besétáltam a fürdőbe, megragadtam a fogkefét, rányomtam egy adag fogkrémet, majd a számba vettem.

Visszatértem a szobába, és leültem a székre. Skype videó hívást elfogadtam, majd Sam megjelent a képernyőn.

- Elolvastad? – ugrott nekem.

- Neked is jó reggelt – dünnyögtem. Érzékeltetni akartam, hogy a reggeli köszöntése elmaradt.

- Elolvastad, Bridgit? – kérdezte újra.

- Nem. Mondtam már, hogy nem fogom. Nem veszek részt ebben a hülyeségben – óvintézkedésként a fürdőbe visszamentem, ahol befejeztem a fogmosást, még mielőtt olyat mondott volna Nick jelenlétében, amiről ő még nem tud.

Sietősen visszaültem a gép elé, és igyekeztem a kora reggel zaklató legjobb barátomat visszacsalogatni a saját ágyába, hogy én is mehessek az enyémbe.

- Olyan izé vagy, Bri – motyogta-

- Miért, te elolvastad? – néztem rá, pedig jól tudtam a magyarázatot. Ha elolvasta volna, valószínű nem kérné, hogy tegyem meg.

- Nem. De mindig is te voltál az erősebb idegzetű, így előbb neked kell – mutogatott a túloldalról.

- Miről beszél – hallottam a hátam mögül.

- Hülyeségről – fordultam arra, és láttam, hogy kel ki az ágyból.

- Ki van még ott? – nyújtogatta a nyakát Sam.

- Szia, Sam! – jött be a képbe Nick. Bomba robban. Három. Kettő. Egy.

- Ott mégis mi folyik? – durcáskodott.

- Majd elmondom – néztem rá fáradtan.

- Együtt vagyok? – mosolygott.

- Nem akarsz visszamenni aludni? – mondtam zavaromban.

- Elpirultál! Tudtam, hogy csak idő kérdése! – örvendezett.

- Oké, együtt vagyunk. Most már békén hagysz? – reménykedtem.

- Csak még nem találkozunk. Azután mindketten ki lesztek faggatva – mutogatott. Ösztönösen húzódtam hátra, ahol Nick a vállamra tette a kezét.

- Menj aludni! – mondtam a kiakadt nőnek, és kinyomtam a Skypeot.

- Tuti lenyugtatózom egyszer – kapcsoltam ki a gépet. Felálltam, lábujjhegyre pipiskedtem magam, és csókot nyomtam az ajkaira. Hajam próbáltam az ujjaimmal fésülgetni, hogy azért csak nézzek ki valahogy, miközben az ágyam felé mentem.

Megfogtam a vámpír kezét, és magammal rántottam az ágyba. Felkuncogott, és meg is kaptam a nap első igazi csókját.

Egyszerűen tökéletes volt, mint mindig. Az orrom megismerte a finom illatokat, így magamra kaptam egy farmert, és egy pulcsi, majd a fürdőbe mentem.

- Hova ilyen sietősen? - vonta a szemöldökét össze, majd egy kézlendítéssel az ágynemű rendezve is volt.
- Nem érzed? - tudakoltam, és kinyitottam az ajtót.
- Mit? - jött utánam.
- Muffin - válaszoltam és lesiettem a konyhába
- Jó reggelt, fiatalok! - mosolygott Nagyi, és újabb adag csokis-banános muffint szedett ki egy tálra. Több se kellett, leültem és enni kezdtem. Nick nem messze mellém ült, de nem evett. 
- Hogy ízlik? - nézett rám. Beszélni nem tudtam, mert tele volt a szám, így csak a kezemmel mutattam, hogy nagyon jó.
Ha befejezted, megyünk hozzánk! Túl akarok lenni minél hamarabb ezen! - gyorsítani kezdtem a tempón, majd elindultam fel az emeletre, hogy rendbe tegyem magam.

***

*Nick szemszöge*

Ráolvastam az igét, de az ágyamon üllő barátnőm meg sem mozdult.

- Biztos sikerült? - nézett rám - Azt mondtad, hogy fájni fog, de én nem érzek semmit - grimaszolt.

- Ezer biztos - álltam előtte. Anne idegesen ült a földön - mintha nem tudott volna máshová ülni - és ő is várta, hogy történjen valami.

Mi lenne, ha... - Bri hangja elakadt, majd szemei fájdalmasan összecsukódtak. Rögtön odapattantam, leguggoltam elé, és a nevét hajtogattam.

Rám nézett, de azonnal össze is rántotta a szemét. Tagjait maga köré húzta, és néha ciccegett egyet. Rossz volt hallani, látni, hogy fájdalmai vannak, miközben tudtam, hogy nem tudok enyhíteni a kínjain.

Feltelepedtem mellé az ágyra.
- Mennyi ideig fog tartani? - szólalt meg Anne.
- Órák, azt írták. Minden összefügg a rangsorban lévő számával. Olyan hatalmas fájdalmai nem lesznek, mint a huszonegyediknek szoktak, de nagyok lesznek - mondtam halkan, hogy csak ő hallja, és Bri ne. Nem akartam, hogy még jobban felizgassa magát.

- Tudok valamivel segíteni? - kérdezte. Szomorúan csóváltam meg a fejem, majd Bri térde elé mentem, és megsimogattam a fejét.
- Bri. Nézz rám - semmi nem történt - Nézz rám, kérlek - megérintettem a kezét, majd mikor nem reagált a szólogatásomra, kezeinket összekulcsoltam, és hagytam, hogy akárhányszor jöjjön a fájdalom erősebb fokozata szoríthassa.
Két óra telt el, és még mindig ott ül, összegubózva, és nem néz fel sem. Arcomra nem engedtem kiülni, de aggódtam. Nem engedett be a fájdalom burokba, és nem reagált. Néha volt egy olyan érzésem, hogy a kín miatt pár percig eszméletlen volt.
A dobogás - amiért ezt az egész dolgot csináljuk - nem változott, maradt az egyenletes ütem.
Ültem a lány előtt, akit mindennél jobban imádok, és imádkoztam, hogy minél hamarabb vége legyen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani ez az egész, de nem tudtam semmit tenni.
A fájdalmat jelző hangok egyszer csak halkulni kezdtek, és komolyan azt hittem, hogy vége.
Meglepetésemre zokogást hallottam, mire egyből a karjaimba zártam, csitítottam, simogattam és mindent megpróbáltam, hogy jobb legyen neki.
Egy hosszú fél óra múlva csend lett.
Elaludt.
Nem engedtem ki a kezeim közül, továbbra is az ágyon ültem, vele a karjaimban.
- Nem is mondtad, hogy barátok lettetek - nosztalgiázott a testvérem. Pillantásomat elkapva és azt, hogy Bri a mellkasomhoz simult, gyengéd pillantásomat látva leesett neki - Ez több, mint barátság, ugye? - rémült meg a felismeréstől. Aprót bólintottam, mire a levegőt kezdte el kapkodni - Te jóságos!
Mosolyra szaladt a szám, és leraktam a kedvesemet a párnák közé, betakargattam, majd kirángattam a megsemmisült nőt a szobámból.

*Bridgit szemszöge*
Mikor felkeltem az iszonyatos fájdalom, amilyet még nem éreztem abbamaradt, és visszaállt nyugalom. Nick ágyába voltam. Ezer közül is felismerem.
A délelőtt történtekre nem emlékszem részletesen, mert örültem, ha levegőt kapok.
Körülnéztem a szobába és csalódottan vettem tudomásul, hogy egyedül vagyok. Kikecmeregtem a fekhelyemről, majd a lábamra csúsztattam a szandám, és elindultam a többiek felé.
Kinyitottam az ajtót és próbáltam a zajokat kiszűrni. Végigmentem a lépcső előtti folyosón, majd le a lépcsőn. A nappaliba észrevettem Anne apró fejét, így arra mentem tovább. Gondolom hallotta, hogy jövök, mert hátrafordult. Kíváncsian néztem szét, majd mikor megláttam Nicket elindultam felé. Mosoly terült szét az arcán, ahogy érzékelte, hogy minden egyed gyorsabb dörömbölés miatta van. Karjaiba kapott mikor oda értem hozzá és forogni kezdett velem.
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire kedvel, meg minden; de ez számomra boldogságom fő kulcsa volt.
Nem foglalkozott azzal, hogy nem csak ketten vagyunk a helyiségben, mert megcsókolt.