Part 24

Sziasztok!

Alig kettő nap alatt a 4500 látogatóról 4800ra növekedett. Ez nagyon boldoggá tett. 

Megható komikat is kaptam a csajoktól, amiket köszönök!

Itt egy kicsit romantikusabb rész, és remélem, hogy ez nem baj.
Nem a leghosszabb, de az elkövetkezők azok lesznek! 

Legyetek rosszak!

Xoxo, Dodó

Az ajkait az enyémekhez tapasztotta...

Minden haragom elszállt ebben a pillanatban és csak élveztem, hogy a vérem ezerrel pezsegni kezdett, ahogy a szikrák felpattantak a levegőben. Meglepett a tette, de nem ellenkeztem lehunytam a szemem és visszacsókoltam. Miközben csókoltuk egymást a nyakába karoltam a kezemmel, ő a derekamnál feljebb húzott, hogy egy magasságba legyen a fejünk. Nyelve bejutásért esedezett, amit meg is kapott.

Pillanatra elváltunk egymástól, és belenéztem a gyönyörű kék szemébe. Mosolya láttán elöntötte az arcomat forróság, majd magamhoz húztam. Halkan felkuncogott, de nem ellenkezett.

Mohón kaptam ajkai után, és élveztem az érzést, amely az érintéseivel járt.
Pár perc múlva letett a földre, és a kezeimet kivettem a nyakából. Álltunk egymás előtt, ő azt arcom fürkészve - már amennyire tudta, mert le hajtottam a fejem zavaromban.
- Tudod, hogy amit nálunk mondtál nem igaz. Meg kell beszélnünk - mondta, szinte alig hallhatóan.
Aprót köhintettem és leültem az ágy szélére. Állva maradt és megállt tőlem olyan távolságra, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam, miközben felnézek rá.
Szeme csillogott és alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam totál vörösen.
- Soha nem voltam jó a vallomásokban, de most úgy érzem, hogy össze kell szednem magam, vagy különben elveszítelek - arcom elkomorodott és figyelni kezdtem - Nem rég azt mondtad, hogy el akarod ezt az egészet felejteni. Én nem! Mert tudom, hogy eszméletlen nagy barom voltam, és remélem, miután a kis beszédem végére érek megérted. Az elmúlt hónapok akkor is jók voltak, nekem. Az egészet egyedül én rontottam el a bunkóságommal. Kezdve a sikertelen erőcsere utáni kirohanásommal, és azzal, hogy mindig szapultalak. Soha nem volt igazam ezekkel kapcsolatban, mert a legtöbb dolog, cselekedet, varázslat tökéletes volt, és ezt valahogy nem tudtam elviselni. Hisz, ha mindent tudsz, akkor nincs szükséged tanárra... - hosszú másodpercekig csend volt és nézte a földet, aztán mélyet sóhajtott és folytatta - A fő oka az ordibálásomnak a szíved dobbanása volt. Akkor még nem tudtam erről az elvarázsolt dologról, és nagyon dühített, hogy nem kezdett el egy picit sem jobban dobogni mikor velem vagy. És mi tagadás én totál belédzúgtam időtlen idők óta - mosolyogni kezdtem ezen a mondatán - Úgy gondoltam ez nem lényeges, mert egy ilyen gyönyörű lány nem jön össze egy ilyen szörnyeteggel, mint én. Ezért mindent megtettem, hogy megutálj és így hátha távol tudok tőled maradni, bár a fiúk ezt eléggé ellenezték. Az önként távoltartásomat kidobtam az ablakon a múlt pénteken, mikor nem sok kellett, hogy elveszítselek, véglegesen. Reményt láttam, mikor gyógyulásod közben rám mosolyogtál, nem húztad el a kezed, mikor simogattam, és mellettem, vagy inkább rajtam aludtál. Mai viselkedésemre semmi mentségem nincs, mert nem tudom mért csináltam. Talán a tény, mert boldog vagy nélkülem, vagy a saját nyomorúságom miatt volt.
Ünnepélyesen bocsánatot kérek minden egyes elkövetett bűnöm miatt, tudom, hogy ezzel nem lehet azokon a dolgokon változtatni, de ha továbbra is maradhatnék az életedben jóvátenném azokat - arca megkínzott volt, amit fájt látnom. Felálltam az ágyról és lassan, nagyon lassan közelebb mentem.
- Szóval azért viselkedtél úgy ahogy, mert tetszettem neked és azt gondoltad, hogy nincs esélyed? - önelégült vigyort nem lehetett levakarni az arcomról. Szája sarkában a nevetőráncok jelezték, hogy mulattatja a kérdés.
- Igen, és nem gondoltam, tudtam - lesütöttem a szemem, mert nem igazat állított. Időközben odaértem hozzá, és bizonyítás okáért, hogy igenis van esélye - csak neki van - lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Akkor maradhatok az életedben? - levegővételnél kinyögte a szavakat.
- De még mennyire - mosolyogtam.
- Milyen szerepben?
- Tanár - csókoltam meg - Barát - újabb csók következett - És ha szeretnéd akkor a pasi szerepét is megkaphatod - válaszként közelebb húzott magához, és követelőzően csókolt újra és újra.
Elképesztő boldogság járta át a testem, és el sem hittem, hogy ez velem történik. Nyelvünk vígy táncot jártak egymással, a levegőben érezni lehetett a forróságot kettőnk között.
- Akkor nem lesz több idegbetegeskedés? - szakítottam meg most én a csókot.
- Nem. Úgy érzem minden az enyém, amit akartam - a legszebb mosollyal ajándékozott meg a bolygón, s, hogy meg ne lássa az elvörösödött fejemet megcsókoltam.
- Akkor nem haragszol rám? - könyörgő szemeinek nem tudtam ellenállni, így nemet intettem a fejemmel. Szorosan megölelt, mintha

nem lenne holnap, és örömmel karoltam át és szívtam be az illatát. A világon más már nem is érdekelt, se a szüleim, se a többi gonosz lény a planétán, hisz valaki szeret és nem csak azért mert a rokoni kapcsolat miatt muszáj.
- Mennyit sírtál ma? - nézett rám szelíden, még a kezeinkkel babrált.
- Honnan veszed, hogy sírtam? - játszottam a lányt, aki semmiről nem tud.
- Látszik a szemeden - az alatta lévő helyet megérintette az ujjával, majd homlokon csókolt.
- Nem érdekes - vontam meg a vállam.
- De, az. Soha nem láttalak még sírni, de felbosszant, hogy miattam megtetted - mondtam neki, hogy a hét összes stressze kijött rajtam, ne eméssze magát.
- Biztos,  jól átgondoltad, hogy egy magamfajta szörnyeteggel akarsz járni - simított ki egy tincset az arcomból. Bólintottam, mire csak felragyogott a szeme.
- Mennem kell, megjött a Nagyid! - mondta csalódottan - Mit csinálsz este? - kérdezte az erkély fele menet.
- Nem tudom. Nincs programom - nem akartam, hogy elmenjen, így erősen kapaszkodtam a kezébe.
- Most már van! Tízre érted jövök!
- Hova megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Meglepetés - titokzatoskodott - Vegyél fel fürdőruhát! - mosolygott, majd küszöböt elhagyva visszafordult, és megcsókolt. Aztán már ott nem volt.
Vigyorogva mentem le a lépcsőn...