Part 26

Halihó!

Megérkeztem egy kicsit hosszabb résszel, ami még mindig a romantikus kategóriába sorolható.

Remélem tetszik majd neketek!

Nagyon köszönöm nektek, hogy az előző részt +200-an lestétek meg.
Ennek köszönhetően +5500 a látogatottság!!!! Ezer köszönet! :*

Remélem a lelkesedés ezután is megmarad!

Legyetek rosszak! ;)

Xoxo, Dodó

Éjfélig úszkáltunk a vízben, baromkodtunk, csókolóztunk. Nick unszolására kijöttem a vízből és varázslattal megszárítottam magam és elindultunk haza. Csak úgy tudott rávenni arra, hogy kiszálljak, hogy megígértettem vele, hogy jövünk még ide. Mosolyogva beleegyezett.
Rendkívül jól éreztem magam és az idő is csak úgy repült. Örültem, hogy vele lehetek, de féltem, hogy vége a napnak...

Halkan lépkedtünk a házunk környékén, majd egy fél pillanat alatt a teraszomon voltunk. Hála a varázserőnek, minden zaj hiányában kinyílt az ajtó. A benti meleg levegő jól esett a kiázott tagjaimnak. Ledobtam magam a székre és hallgatózni kezdtem. A ház valamely részéből hangok jöttek, így feltételeztem, hogy a nagymamám még fent van.
- Ugye nem mész el? - kérdeztem szomorúan. Arcán apró mosoly jelent meg.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - állt be elém. Bólintottam, mire megcsókolt, és biztosított róla, hogy marad.

- Lezuhanyozom, oké? – rendeztem egy csomóba a hajam, hogy összetudjam fogni.

- De az előbb másztál ki a vízből – nézett rám bambán. Meghúztam a hajgumit a copfomon.

- Akkor sem fekszem le koszosan – érintettem meg a mellkasát és a gardróbba siettem. Mire kijöttem egy halom ruhával a kezemben, Nick teljesen más ruhába volt.

- Mikor öltöztél át? – mosolyogtam, mert elképesztően jól nézett ki. Szürke nadrág és fekete póló. Egyszerű, de mégis nagyszerű!

- Most. Gyorsan hazaugrottam – vonta meg a vállát – Hol van Bear? – nézett körül.

- Valószínű lent nézik a főzőcsatornát Nagyival - csuktam be az ajtót magam mögött.

Lenézek, mire kész leszel; jövök! – fejembe a mondat csengett.

Megnyitottam a csapot, levettem magamról minden ruhát, és beálltam a meleg víz alá. Nem érdekelt, hogy a hajam is olyan lesz, mert a barátomnak hála megtudom fél másodperc alatt szárítani. Felnyitottam a tusfürdő kupakját és a fürdőszivacsra folyattam. Megmártottam a víz alatt és szétkentem a testemen. Hagytam egy fél percet magamon, addig az arcom megmostam, hogy ébredjek fel. Na, nem mintha tudnék aludni, ha ez az isten a szobámba van.

Megelégeltem a habokat, és bosszúból lemostam mindet magamról. Elzártam a csapot, és kiszálltam a száraz talajra. Magam köré csavartam egy törölközőt, hogy addig is legyen rajtam valami, még fogat mosok. Az arcom a tükörben ragyogott. Jobban belegondolva soha nem voltam még ilyen boldog.

Utólag rájőve talán mindig is oda voltam érte, de az utálat felé, eltakarta ezt az érzést. Az a múlt volt, és ez jelen. Jelen, amelyben egy olyan – elképesztő, okos, helyes, kedves, természetfeletti – srác a barátom, akiről álmodni sem mertem; nem számít a múlt, sem az, hogy mi lesz holnap, csak azok a dolgok, amik most történnek.

Megtöröltem magam és a ruháim felé nyúltam. Felvettem őket, majd a hajam kibontottam, megszárítottam és kifésültem.
Térdig érő pólómban és rövidnadrágba mentem ki a szobámba, ahol egyedül voltam. Ránéztem az órára, ami hajnali fél egyet mutatott, majd bebújtam a takaró alá, és az oldalamra fordultam.

Egy perc sem kellett, Nick bebújt mellém, és a karját átfonta a derekamon, és úgy ölelt.

Bear, aki időközben felfedezte, hogy még élek és itthon vagyok, felugrott az ágyra és a kezemnek dörgölőzött.

- Mi volt lent? – fogtam meg a kezét.

- Elég furcsa dolgok – válasza hallatán megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.

- Ez mit jelent? – húztam össze a homlokomon a bőrt.

- Elmondom, oké? – mutatóujjával a ráncokat eltűntette az arcomról, majd ismét összekulcsolta a kezünket – Lementem hozzá, és kérdezte, hogy jól éreztük-e magunkat, meg minden. Az arca olyan sejtelmes volt, mintha tudna rólunk. És szerintem tuti rá is jött. Aztán mikor jöttem fel megkérdezte, hogy van a bordád – szemeim kidülledtek és ijedten pillantottam rá – Egyáltalán nem tűnt mérgesnek, meg semmi – nyugtatott meg – És kérdeztem, hogy honnan tudja, és azt mondta, hogy majd reggel elmondja. Biztos volt benne, hogy itt töltöm az éjszakát, és mégsem ellenkezett.

- Akkor szerinted tudja? – kérdeztem halkan.

- Igen, de nem úgy tűnik, mint aki bánja – mosolygott, és megcsókolt. A levegő körülöttünk csak úgy vibrált, ahogy Nick a hátára feküdt, ezzel magára húzva engem. Halkan felkuncogtam, mikor a fenekem alá nyúlt, ezzel is felhúzva engem. Bear nem volt oda az eseményekért, mert minden másodpercben csinált valamit, ami miatt mi nem tudtunk semmit.

- Ahj, te kutya – ültem fel Nick csípőjére, mert Bear a mellkasára telepedett. Dühösen fújtattam egyet, majd visszafeküdtem mellé.

A fiúm – Istenem, de jó érzés kimondani – letette az ebet az ágyról és felém fordult.

- Orchidea? – furán néztem rá, mert most sem volt fogalmam, hogy miről beszél – A tusfürdő – segített.

- Jah, igen – esett le a tantusz.

- Imádom – nézett a szemembe. Bear pont jókor csatlakozott újra hozzánk, mert ha ő nem jön elpirulok és nem kicsit. Észrevettem, hogy egyre többször leszek vörös, ha a közelemben van.

Berni pásztorom nem sokáig maradt köztünk, mert rájött, hogy semmi érdekes nem folyik itt – szerinte – és továbbállt.

- A múltkor nagyon dühös voltam, mikor azt mesélted, hogy a szüleid egy világhírű gyereket akartak – rögtön tudtam, hogy mi a téma, így hegyeztem a fülem – Nem rád, hanem rájuk. Hisz láttam a gyerekkori képeidet, és lehet, hogy nem voltál Amerika leghíresebb babája, de eszméletlenül gyönyörű voltál, és vagy is – nem bírtam tovább: az arcom lángba borult. Soha nem mondta nekem ezeket a szavakat senki, így reagálni se nagyon tudtam rá – Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért nem veszik észre ami a szemük előtt van – szemei fogva tartották az enyémeket, így nem tudtam lesütni azokat.

- Ne törődj ezzel! Megszoktam, hogy nem felelek meg az elvárásunknak – hangom halk és erőtlen volt.

- Pont ez az! Milyen elvárásoknak? Hisz nem az a legfontosabb a szülőknek, hogy a gyerekük egészséges és boldog legyen?

- Mindkettő vagyok -  nyögtem be.

- Boldog vagy mellettem? – hitetlenkedett, mintha ez nem lett volna egyértelmű.

- Nagyon is – nyomtam az ajkaim az övére, de mielőtt visszacsókolt volna elhúzódtam.

- Ne törődj azzal amit mondanak, mert nekem tökéletes vagy – gyengéden ejtette ki a szavakat, és alig hittem el, hogy ezt mondja – Oké, beszéljünk másról! – váltott témát. Kérdően néztem rá, hogy mondjon valamit, hogy miről beszéljünk – Mért pirulsz el folyton? – a szemével valami eszméletlen dolgot csinált, mire a fejemre kaptam a kezem, hogy eltakarjam a szemem.

- Ne csináld ezt! – vinnyogtam.

- Mért nem? Nem jön be? – ült most ő az én csípőmre.

- De ez a baj, hogy nagyon is bejön! – suttogtam. Felkuncogott, és a kezeivel lehámozta a szememről a mancsaimat.

- Szeretem, mikor elpirulsz – megint azt csinálta a szemével, de most nem ellenkeztem ellene.

- Akkor figyelj, mert kb. minden egyes percben pirulok, ha a közelben vagy – vágtam egy grimaszt, mire csókokat kaptam.

- Aludnod kéne – finoman megérintette az arcomat.

- Nincs kedvem aludni – húztam el a számat.

- Akkor elmondok valamit, ami miatt megfogsz ölni, utána biztos jobban megy majd az alvás – szomorúságomra leszállt rólam, majd maga felé fordított. Lábaink összegabalyodtak kezeink összekulcsolva, és vártam, hogy mondjon valamit, ami miatt kinyírnom kellene.

- Szóval tudod van ez a biztonsági óvintézkedés, hogy semmi gonosz lélek ne jöjjön a közeledben. Én lettem az éjszakai őrszem, mivel átvettem mindenkitől. És lehet, hogy furcsán fog hangzani, de mindig néztelek. Mármint, nem mindig, csak mikor a szobába voltál, és sokszor azt, mikor alszol.

- Ohh, szóval leselkedtél? – húztam mosolyra a számat.

- Nem is haragszol? – döbbent le.

- Mért kéne? Csináltál mást is, ami miatt ki kellene nyírjalak? – incselkedtem, miközben a mellkasán végighúztam a kezem.

- Ohh, nem baby. Nem hiszem – szemei mosolyogtak, és örültem, hogy elmondta ezt és nem tartotta titokban. Ez magyarázatot adott arra is, hogy honnan tudta, hogy gyógyszerekkel akartam elaltatni magam, meg ilyenek.

- Alujd, gyönyörűm – suttogta és megfordultam, hogy át tudjon karolni. Csendben simogatta a hasam, de akármennyire is ki voltam merülve, kíváncsi voltam valamire.

- Nick! – szinte leheltem a szavakat.

- Hmm? – jött a hang a fülem mögül.

- A vámpírok tudnak aludni?

- Tudnak. Csak nem nagyon szoktunk. Ez amolyan különleges dolog nálunk. Megvagyunk nélküle is, de ha alszunk egy kicsit, akkor olyan frissek leszünk, mintha most lettünk volna vámpírok. És tudod, mi az érdekes?! Mégsem alszanak. Azt mondják, hogy különleges okok miatt alszanak a vámpírok – fejezte be az eszmecserét. Belepuszilt a hajamba, de a többire már nem emlékeztem, mert elnyelt az álom.

Part 25

Sziasztok!

Mindenek előtt szeretném megköszönni a 4 komit és a +5100 megtekintést.

Wow! Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember olvassa majd, és nagyon boldog vagyok!

Meglepiként itt egy másik romantikus rész ( most már nagyjából ilyenek lesznek, pár kivételével!)
Még mindig lehet szavazni a blogra (az előző bejegyzés erről szól!)

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

Az este nagy részét azzal töltöttem, hogy eldöntsem, hogy a kék vagy a fekete bikinimet vegyem-e fel. Soha nem voltam az a Strandoljunk! fajta, de azért volt egy-kettő fürdőruhám. Végül a fekete mellett döntöttem, mert az egy csöppet többet takar, mint a kék, így magamra aggattam, és felvettem rá egy nacit és egy felsőt.
Izgatott voltam, hogy vajon hova megyünk este tízkor, ahol víz van, hisz a közelben nem igen van uszoda, se semmi ilyen. Feltételeztem, hogy nem a tengerbe akar fürödni, aminek a hőmérséklete 0˚C alatt van.
A nagyim néhányszor összehúzta a szemöldökét, mert nem igazán értette, hogy mitől ér fülig a szám; de nem kérdezett semmit sem.
Hamar felmentem az emeletre, hogy készülhessek. Semmi sminket nem tettem fel, hisz vízbe megyünk - remélem -, hajam egyszerűen kifésültem; majd az ágyamon ülve telefonoztam. Sam még mindig azzal nyaggatott, hogy olvassam el azt a hülye naplót, de én hallani sem akartam a dologról. Julie meghalt és nem tudom visszahozni hiába is olvasom el...
Tíz előtt pár perccel a nagyi úgy gondolta, hogy benéz hozzám mi a helyzet, és épp mondani akartam neki valakit amivel kitessékelhetem a szobából, még mielőtt a barátom megérkezik; ám ebben a pillanatban a vámpír már a teraszon várt. Halkan köhintettem, majd beengedtem.
- Mehetünk? - nézett rám, miután köszönt Nagyinak. Szörnyen ideges lettem, mert Nagyi valószínű, hogy levágta a helyzetet, de a legjobban attól féltem, hogy azt mondja, maradnom kell.
Reménykedve néztem rá, és megkönnyebbültem mikor elmosolyodott és bólintott. Telómat ledobtam az ágyra, majd Nick karjába kapaszkodtam, aki eszeveszett száguldásba kezdett. Fantasztikus élmény volt így utazni, de nem tartott sokáig, mert hamar odaértünk a bizonyos hely közelébe.
- Oké, most megyünk normális tempóba, mert szeretném látni az arcodat - mondta halkan. Izgatottan szorítottam meg a kezét, amik egymásba voltak kulcsolva.
Ahogy közeledtünk víz csobogást hallottam, és alig vártam, hogy csobbanhassak. Mikor kiértünk a fák mögül, egy csodálatos helyre toppantunk. Álltam, és ámultam. Egy vízesés hangját hallottam már messziről, ami egy forrás szerű helyre folyik. A kis "medencén" egy aprócska fadarabokból álló hidacska volt, ami a kilátást még gyönyörűbbé tette. Mivel semmi mesterséges nem volt benne - ha a fahidat kivesszük -, sötétben ezerszer jobban festett, mint nappal. Sehol nem volt egy lámpa, csak a csillagok világítottak.

- Wow! - tudtam kimondani nehezen. A látvány lenyűgözött, de a férfi aki mellettem állt még jobban.
- Tetszik? - mosolygott. Az arcomat nézte és boldogság csillogott a szemeiben.
- De még mennyire! Honnan tudsz erről a helyről? - kérdeztem, miközben mentünk közelebb.
- Egyszer épp erre vadásztam, és majdnem beleestem - nevetett - Szóval belemegyünk? - fürkészte az arcom.

Felsegített a hídra és végigmentem rajta, mert a tőlünk távol eső oldalán volt egy nagy fa placc, ahová majd a ruhákat rakjuk. Onnan, fentről még lenyűgözőbb volt minden. Megvártam még odajön hozzám, de a látványt, még sétálgat felém is eléggé élveztem.

- Szóval, gyönyörűm; - szólított meg, mikor már előttem állt. Becézésétől mosolyognom kellett - lenne kedved csobbanni velem egyet? - kacérkodott.

- Jössz vagy maradsz? - kérdeztem, miközben kibújtam a szandámból.

- Mivel túl hideg a víz, gondoltam kicsit varázsolok és felmelegítem. Mit szólsz hozzá? - kérdezte, miközben a tornacipőéből.

- Jól hangzik! - mondtam és az övemet kapcsoltam ki. A kezével pillanatok alatt meleggé tette a vizet, hogy az gőzölni kezdett.

- Nem fog elpárologni? - kérdeztem miközben megszabadultam a nadrágomtól, és összehajtottam, majd a földre leraktam a lábbelim mellé.

- Az elvarázsolt víz nem párolog sehova - mosolygott és adott egy puszit a fejem tetejére.

Szememet forgatva vettem le az egyetlen ruhadarabot a fürdőruhán kívül. A vámpír már fürdőgatyára vetkőzve nézte a kínlódásomat. Ledobtam a földre a felsőm, és kérdően néztem rá, mert a szeme fel-le siklott a testemen.

- Mi az? - kérdeztem kipirosodva.

- Gyönyörű vagy - mondta mosolyogva és hajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Nekem több sem kellett megragadtam a vállát, és belelöktem a vízbe. Még mielőtt felfoghatta volna, hogy mi történik csobbant a vízben. Utána ugrottam, hogy elkerüljem a bosszúját. Vigyorogva köszöntöttem, mikor feljött a víz tetejére.
- Ezt még visszakapod! - kiáltotta és elindult felém úszni. Halk sikkantást hallattam és menekülni kezdtem, már amennyire ez lehetséges volt a nyakig érő vízben.
Persze semmi esélyem nem volt ellene, pedig keményen próbálkoztam. Könnyedén elkapta a derekam és nem hagyta, hogy tovább ússzak.
- Ez nem volt szép tőled - próbálta visszatartani a nevetését, de nem nagyon sikerült neki.
- Tudom, de megérdemelted! - kezemmel végigsimítottam az iszonyú kockás hasán.
Kezével felemelte az állam, és megcsókolt. Ez a csók teljesen más volt,  mint az előző. Majdnem olyan feelingje volt, mint a legelsőnek: lassú, finom és romantikus. A hátánál összekulcsoltam a kezem és magamhoz húztam.
A legutóbbi pasim hatodikba volt, és vele csak puszik voltak meg minden, és így magamhoz ölelni Nicket... Szavakat sem tudok hozzákapcsolni.
Talán a varázslatos, természetfeletti és a mennybeli megfelelő lenne, de még ez sem az igazi.
A másik kezét - ami addig a derekamon tartózkodott - levette és a hajamba túrta. Mivel az volt az egyetlen száraz testrészem - már ha lehet annak nevezni - dússága miatt Nick keze szinte eltűnt benne, de éreztem, mikor a tarkómat megfogta.
- Hogy van a szíved? - kérdezte, mikor befejeztük a csókcsatát.
- Dobog, de pár másodperc és biztos kiugrik - grimaszoltam egyet, mire elnevette magát.
- Mikor szedjük már le ezt a hülyeséget róla? - kérdeztem, miközben a kezét fogtam.
- Mit szólsz a holnap délutánhoz? - arca aggodalommal teli volt, de igyekezett rejteni ezt.
- Tökéletes - lelkesedtem, hogy végre megszabadulok a varázslattól.
- Nagyon fog fájni - simogatta meg a szabad kezével az arcom - És még mindig utálom magam, mert belementem - túrt a hajába - De ott leszek, bármi is történjen! Oké? És nem csak a varázslattörlésről van szó - válaszként megöleltem. Szorosan fonta körém a karjait, és kizártam a külvilágot, s csak rá koncentráltam.
- Mit szólnál ahhoz, ha nem mondanánk el senkinek sem a kapcsolatunkat, hanem hagynánk rájönni őket - jött elő a jó ötlettel, mikor a "medence" szélén egy üllő helyet talált, engem meg az ölébe ültetett arcal neki.
- Jó ötlet, bár szerintem Anne hamar levágja - kezem a nyakánál volt összekulcsolva, még ő a hátamat támasztva közvetlen a mellkasához vont.
- Hogy, hogy nincs nincs hideg? - kérdeztem, miközben a vállára hajtottam a fejem.
- Tavasz van és a víz is forró. Hideg van csak nem érzékeled - egyik kezét átrakta a combomra és simogatni kezdte. Pillanatra megállt, mire felhajtottam a fejem és arra néztem amerre ő: a combom felé.
- Mi ez? - kérdezte halkan két apró kis fogyási csíkot felfedezve.
- Fogyási csík - mondtam halkan. Értetlen arckifejezését látva folytattam a mondandóm -  A múlt év elég hosszú volt és lejött rólam pár kiló. Persze a nagyi még mindig azt hiszi, hogy anorexiás vagyok, pedig messze állok tőle.
- Nagyi örömére felfoglak hizlalni - mosolygott, majd a combomnál fogva felálltunk és elindultunk ki tudja hova.
- Igen, jól fogok kinézni ötszáz kilósan - gúnyolódtam.
- Nekem akkor is tetszenél - súgta a fülembe, mire levegő után kapkodtam

Verseny=segítsetek!

Hali! 

Az új rész is felkerül nemsoká, de addig is szeretném ha tudnátok jelentkeztem egy blog versenyre. 

http://kiscsima.blogspot.hu/ ezen a blogol oldalt a blogom nevére kattintva tudtok szavazni.

Mindenkinek köszönöm, aki vette a fáradságot és rakott nekem egy szavazatot.

Ti vagytok a legjobbak!

Viszlát nem is olyan soká, Dodó

Part 24

Sziasztok!

Alig kettő nap alatt a 4500 látogatóról 4800ra növekedett. Ez nagyon boldoggá tett. 

Megható komikat is kaptam a csajoktól, amiket köszönök!

Itt egy kicsit romantikusabb rész, és remélem, hogy ez nem baj.
Nem a leghosszabb, de az elkövetkezők azok lesznek! 

Legyetek rosszak!

Xoxo, Dodó

Az ajkait az enyémekhez tapasztotta...

Minden haragom elszállt ebben a pillanatban és csak élveztem, hogy a vérem ezerrel pezsegni kezdett, ahogy a szikrák felpattantak a levegőben. Meglepett a tette, de nem ellenkeztem lehunytam a szemem és visszacsókoltam. Miközben csókoltuk egymást a nyakába karoltam a kezemmel, ő a derekamnál feljebb húzott, hogy egy magasságba legyen a fejünk. Nyelve bejutásért esedezett, amit meg is kapott.

Pillanatra elváltunk egymástól, és belenéztem a gyönyörű kék szemébe. Mosolya láttán elöntötte az arcomat forróság, majd magamhoz húztam. Halkan felkuncogott, de nem ellenkezett.

Mohón kaptam ajkai után, és élveztem az érzést, amely az érintéseivel járt.
Pár perc múlva letett a földre, és a kezeimet kivettem a nyakából. Álltunk egymás előtt, ő azt arcom fürkészve - már amennyire tudta, mert le hajtottam a fejem zavaromban.
- Tudod, hogy amit nálunk mondtál nem igaz. Meg kell beszélnünk - mondta, szinte alig hallhatóan.
Aprót köhintettem és leültem az ágy szélére. Állva maradt és megállt tőlem olyan távolságra, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam, miközben felnézek rá.
Szeme csillogott és alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam totál vörösen.
- Soha nem voltam jó a vallomásokban, de most úgy érzem, hogy össze kell szednem magam, vagy különben elveszítelek - arcom elkomorodott és figyelni kezdtem - Nem rég azt mondtad, hogy el akarod ezt az egészet felejteni. Én nem! Mert tudom, hogy eszméletlen nagy barom voltam, és remélem, miután a kis beszédem végére érek megérted. Az elmúlt hónapok akkor is jók voltak, nekem. Az egészet egyedül én rontottam el a bunkóságommal. Kezdve a sikertelen erőcsere utáni kirohanásommal, és azzal, hogy mindig szapultalak. Soha nem volt igazam ezekkel kapcsolatban, mert a legtöbb dolog, cselekedet, varázslat tökéletes volt, és ezt valahogy nem tudtam elviselni. Hisz, ha mindent tudsz, akkor nincs szükséged tanárra... - hosszú másodpercekig csend volt és nézte a földet, aztán mélyet sóhajtott és folytatta - A fő oka az ordibálásomnak a szíved dobbanása volt. Akkor még nem tudtam erről az elvarázsolt dologról, és nagyon dühített, hogy nem kezdett el egy picit sem jobban dobogni mikor velem vagy. És mi tagadás én totál belédzúgtam időtlen idők óta - mosolyogni kezdtem ezen a mondatán - Úgy gondoltam ez nem lényeges, mert egy ilyen gyönyörű lány nem jön össze egy ilyen szörnyeteggel, mint én. Ezért mindent megtettem, hogy megutálj és így hátha távol tudok tőled maradni, bár a fiúk ezt eléggé ellenezték. Az önként távoltartásomat kidobtam az ablakon a múlt pénteken, mikor nem sok kellett, hogy elveszítselek, véglegesen. Reményt láttam, mikor gyógyulásod közben rám mosolyogtál, nem húztad el a kezed, mikor simogattam, és mellettem, vagy inkább rajtam aludtál. Mai viselkedésemre semmi mentségem nincs, mert nem tudom mért csináltam. Talán a tény, mert boldog vagy nélkülem, vagy a saját nyomorúságom miatt volt.
Ünnepélyesen bocsánatot kérek minden egyes elkövetett bűnöm miatt, tudom, hogy ezzel nem lehet azokon a dolgokon változtatni, de ha továbbra is maradhatnék az életedben jóvátenném azokat - arca megkínzott volt, amit fájt látnom. Felálltam az ágyról és lassan, nagyon lassan közelebb mentem.
- Szóval azért viselkedtél úgy ahogy, mert tetszettem neked és azt gondoltad, hogy nincs esélyed? - önelégült vigyort nem lehetett levakarni az arcomról. Szája sarkában a nevetőráncok jelezték, hogy mulattatja a kérdés.
- Igen, és nem gondoltam, tudtam - lesütöttem a szemem, mert nem igazat állított. Időközben odaértem hozzá, és bizonyítás okáért, hogy igenis van esélye - csak neki van - lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Akkor maradhatok az életedben? - levegővételnél kinyögte a szavakat.
- De még mennyire - mosolyogtam.
- Milyen szerepben?
- Tanár - csókoltam meg - Barát - újabb csók következett - És ha szeretnéd akkor a pasi szerepét is megkaphatod - válaszként közelebb húzott magához, és követelőzően csókolt újra és újra.
Elképesztő boldogság járta át a testem, és el sem hittem, hogy ez velem történik. Nyelvünk vígy táncot jártak egymással, a levegőben érezni lehetett a forróságot kettőnk között.
- Akkor nem lesz több idegbetegeskedés? - szakítottam meg most én a csókot.
- Nem. Úgy érzem minden az enyém, amit akartam - a legszebb mosollyal ajándékozott meg a bolygón, s, hogy meg ne lássa az elvörösödött fejemet megcsókoltam.
- Akkor nem haragszol rám? - könyörgő szemeinek nem tudtam ellenállni, így nemet intettem a fejemmel. Szorosan megölelt, mintha

nem lenne holnap, és örömmel karoltam át és szívtam be az illatát. A világon más már nem is érdekelt, se a szüleim, se a többi gonosz lény a planétán, hisz valaki szeret és nem csak azért mert a rokoni kapcsolat miatt muszáj.
- Mennyit sírtál ma? - nézett rám szelíden, még a kezeinkkel babrált.
- Honnan veszed, hogy sírtam? - játszottam a lányt, aki semmiről nem tud.
- Látszik a szemeden - az alatta lévő helyet megérintette az ujjával, majd homlokon csókolt.
- Nem érdekes - vontam meg a vállam.
- De, az. Soha nem láttalak még sírni, de felbosszant, hogy miattam megtetted - mondtam neki, hogy a hét összes stressze kijött rajtam, ne eméssze magát.
- Biztos,  jól átgondoltad, hogy egy magamfajta szörnyeteggel akarsz járni - simított ki egy tincset az arcomból. Bólintottam, mire csak felragyogott a szeme.
- Mennem kell, megjött a Nagyid! - mondta csalódottan - Mit csinálsz este? - kérdezte az erkély fele menet.
- Nem tudom. Nincs programom - nem akartam, hogy elmenjen, így erősen kapaszkodtam a kezébe.
- Most már van! Tízre érted jövök!
- Hova megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Meglepetés - titokzatoskodott - Vegyél fel fürdőruhát! - mosolygott, majd küszöböt elhagyva visszafordult, és megcsókolt. Aztán már ott nem volt.
Vigyorogva mentem le a lépcsőn...

Part 23

Hali!

Köszönöm Imola Szunyognak és Eszter Nyemetznem a komikat. 

Sokat jelentettek nekem ezek a szavak.

Szóval köszönök mindent, és hálám jeléül itt az egyik legjobb rész!

Nem fogok ódákat zengeni, hogy komizzatok, pipáljatok, mert nem ezért írom, csupán mert szeretem ezt a történetet, és meg akartam valósítani azt ami a fejembe van.

Szóval komizzon aki akar, senkit nem fogok kényszeríteni.

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

A reggeli ébredés könnyen ment, mert az ébresztőóra pittyogása előtt felébredtem. Pihent voltam és nyugodt, szinte biztos voltam benne, hogy ez egy jó nap lesz. Bear is érzett valamit, mert őrült rohangálásba kezdett a szobába. Nevetve húztam el a függönyöket, és indultam a gardróbba. Laza öltözetet választottam és a hajam kifésülése után mást nem is csináltam vele. Alapos fogmosás és semmi smink. Az csak nem baj, ha cuki akartam lenni, ugye?

Mivel alkudoztam egy kicsit Nickkel tegnap délután, ma már a saját kocsimmal indulhattam útnak. Egész nap boldog voltam és nem törődtem a tegnap és az az előtt történtekkel. A Nagyival minden oké, és az ősök ajándéka meg bekerült a többi közé a dobozba.
A sulihoz menet énekeltem a rádióval, ami nagyon nem vallott rám. Borzalmas hangom berekesztettem az iskolához érve, ahol egész nap pörögtem és jó kedvemmel kiborítottam az embereket, főképp Samet; de még Nick is meglepődött a vigyorgásomon. Hamar otthagyott minket, mert közölte átragasztottam rá a mosolygást és körülnéz ő tud-e valakit kiborítani...
A suli utáni fürdő egyszerűen feltöltött - már ha ez egyáltalán lehetséges. Friss voltam és vagyok is, de a jövőben - kb. egy óra múlva mikor valakit vagy valamit püfölni fogok, nem vagyok benne biztos, hogy az leszek.
Mosolyt, próbáltam mikor egyedül vagyok hanyagolni, de akkor is fülig ért a szám, mikor a szűk szárú melegítőalsómat vettem fel. Fekete pántos top és egy melegítőfelső tette teljessé a szerelésem. Hajam felkötöttem, és a cipőm bekötése után indultam az autómhoz. Nem kockáztattam meg az egy héttel történteket, így még ha több idő is az utazás, megérte, mert biztonságban vagyok; nagyjából...
Lassan lépkedtem az autómhoz, majd kinyitottam az ajtót és beültem. Gázt adtam és már úton is voltam az első nagyon komoly edzésem felé. Tudom, hogy kicsit más lesz ez, mint a baleset előtt, mert azóta edzésrendszer van kiállítva, amit izgalommal várok.
Leparkoltam Anne nem kicsit autója mellett, majd a kezembe dobálgatva a kulcsot mentem be a házba. Még mindig ketten voltak itthon, mert a család többi része még mindig a Sötétség Vámpírjait üldözik, vagy vadásznak, vagy valami ilyesmi.
Anne az ajtóba várt, akit jól megölelgettem, mert már jó ideje nem láttam.
- Hiányoztál, Csajszi! - mosolygott - Nick a terembe vár! - intett egy nagy ajtó felé. Bólintottam, majd a kulcsot a zsebembe csúsztatva elindultam. Eléggé meglepett, mikor kinyitva azt egy kisebb tornatermet tekintettem meg, ahol pár boxzsák és szőnyegek álltak.
- Wow. Nem is mondtad, hogy tornatermetek is van - néztem elismerően rá, mikor kimászott a boxzsák mögül. A szokásos szerelés volt rajta fekete nadrág és fehér póló. Elképesztően festett.
- Nem szeretek dicsekedni - elnevettem magam, majd a pulcsimat ledobtam az egyetlen székre a teremben - Készen állsz az edzésre? - felálltam, majd bólintottam, mire folytatta - Akkor nyomás! Gyere ide, ehhez a zsákhoz! - a kezével egy előbb említett tárgyra mutatott, és követtem az utasításait.
- Oké, szerintem eleget tudsz kézzel harcolni, de a lábtechnikádon lehet mit javítani. Szóval próbáld meg a lábaddal rúgni, mintha az életed múlna rajta. Majd szólok ha befejezheted! - neki is fogtam én a feladatnak, de az első pár találkozás a boxzsákkal után fájni kezdett a bokám. Jött a főnök, és megmutatta, hogy mi módon fordítsam a bokámat, hogy az ütés nekem ne fájjon, de neki annál inkább.
- Kérlek, mondd, hogy abbahagyhatom! - kérleltem, de nem hatotta meg a kérlelésem, csak lazán állt tőlem nem messze.
- Jól van, fejezd be! - mondta végül egy órás kínlódás után. Hálám jeleként lerogytam a földre és szétterültem, mint egy béka. Addig a szőnyegeket kezdte el rendezgetni, és őszintén kezdtem félni, hogy mi lesz a következő feladat.
- Most pontosan mi is lesz a feladatom? - ültem fel. egy vizes palack repült felém. Vicces, mert még bele nem kortyoltam nem éreztem, hogy szomjas vagyok.
- Megmutatom, hogy hogy ess el úgy, hogy közben nem fáj. Ennek ha harcra kerül sor biztos hasznát veszed majd - cseppet sem tűnt vidámnak, nyoma sem volt a délelőtti önmagának.
- És pontosan honnan is fogok leesni? - sétáltam oda hozzá.
- Én feldoblak, vagy valami ilyesmi, te meg próbálsz élve leesni.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? - bizontalanodtam el. Nem azzal volt baj, hogy nem bízok benne, hanem inkább magamba. Hisz akárhányszor megérint eldobom az agyam, és ha ez megtörténik abból jó nem fog kisűlni.
- Segítek, ne parázz! Van egy tanácsom számodra! Mindig próbálj valamelyik oldaladra esni. Így ha tegyük fel eltörik a kezed, a másikkal még tudsz küzdeni.
- Dokikám, és mi van abban az esetben, ha az orsócsontom átszór valamilyen fontos szervet az oldalamban? - érdeklődtem. Megnevezésére átfutott az arcán a mosoly, de hamar el is tűnt.
- Max. a bordádat, de azt már túlélted. Ne félj, vigyázok! - sóhajtva csatlakoztam hozzá, és hagytam, hogy kedvére játszon velem kerek másfél óráig.
- Menjünk ki a levegőre! - kezébe fogott egy parafatábla méretű szivacsféle dolgot, felkaptam a felsőm, és mentünk ki. Az időjárásra tekintettel felvettem a pulcsim
- Ez könnyű feladat lesz, neked. Fogom ezt az izét, taddig te üsd, ahogy tudod. Fél óráig sima kézzel, majd felvehetsz egy boxkesztyűt is. Láss hozzá! - a hangneme furcsa volt, és nem tetszett. Nem tettem szóvá, csak csináltam amit mondott.
Az ujjaim vörösek lettek, a csuklóm meg pokolian fájt az ütések miatt. Egyszer sem tudtam elérni, hogy az ütésem nagyságtól lépjen egyet hátra, pedig nagyon is szerettem volna.
Ledobta a földre a cuccost, és segített felvenni a kesztyűt. Meglepő volt, hogy csak a jobb kezemre adta fel, a balra nem engedte.
- A balon mért nem lehet kesztyű? - csalódottságtól csöpögött a hangom.
- Az gyenge, erősíteni kell.
- Azzal nem lesz erős, ha eltöröm! - kontráztam.
- Talán mégis! - vonta meg a vállát és visszamet a helyére. A jó kedvemnek már lőttek, de csináltam amit kellett.
- Erősebben! - mondta. Bele adtam minden erőmet és püfölni kezdtem. Odaképzeltem a disznó vámpírnak a képét, aki megölte az egyik legjobb embert a Földön.
- Erősebben! - Második utasítására ugyanúgy reagáltam, mint az elsőre, jobban küzdöttem. Nagy levegőt vettem, közben pedig igyekeztem nem tudomást venni az oldalamba nyilaló levegőhiánnyal. Levegővétel után hármat-négyet ütöttem, de meg kellett utánnuk állnom, az oxigéncsere miatt. Csak akkor voltam képes ebben az állapotomban ütni, hogy nem vettem levegőt.
- Erősebben! - követelte.
- Nick, próbálom! - bosszankodtam.
- Az Isten szerelmére ne próbálkozz, hanem csináld élőben! - hangját kicsit feljebb emelte, mint amit megszoktam tőle a héten.
- Erősebben! - ordibálta. Nem csináltam tovább, abbahagytam. Felment bennem a pumpa és innestől nem volt menekvés.
- Én ezt befejeztem! - közöltem vele.
- Mi a frászról beszélsz? Nem mondtam, hogy hagyd abba! - bosszankodott.
- Tudod, mit?! Nem érdekel. Elegem van belőled meg ebből az egészből. Mióta csak betettem a lábam ebbe a városba, nem titkolod, hogy nem vagy oda a fejemért, és szívesebben látnál halva. Befejeztem! Mindent! - emeltem fel annyira a hangom, hogy komolyan vegyen. Reakcióm láttán felvonta a szemöldökét, és várta, hogy mi lesz az egészből - Kezdve a boszorkánysággal! Nem érdekel! Jöjjenek, öljenek meg! Hajrá! Minimum kétszer próbáltak kinyírni, és őszintén szólva, ha lehetne egy kívánságom, biztos az lenne, hogy bár elérték volna a céljukat. Hogy mért? Mert akkor nem kellene mindig azt hallgatom tőled, hogy erre sem vagyok jó, meg, hogy gyenge kis boszi vagyok, akit védeni kell! Közlöm veled, hogy nem! Köszönöm szépen, eddigi életem során is meg voltam a segítséged nélkül, és most is megleszek. Viszont a mindennapi lenézést, amit felém tanúsítassz, nem vagyok köteles elviselni! Lehet, hogy nem vagyok a bunyóban egy nagy ász, de próbálkozom. És sokszor azért adtam fel, mert cikiztél, és közelsem azért, mert nem bírtam. Iszonyat nagy barom voltál e hét kivételével. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy normális lettél, és nem csak egy idegbeteg, mert az a srác, aki a saját vérével itatott, nem te vagy! Szóval - megdöbbent arckifejezését figyelmen kívül hagytam, és kicsatoltam a kesztyűt - nem jövök többet, és te se gyere! El akarom ezt felejteni! További jó szórakozást! - ezzel ledobtam a földre a kesztyűt és a kocsimhoz sétáltam. Könnyek marták a szemem, mégsem ez volt az oka, hogy nem mertem hátranézni.
Dühösen csaptam be otthon az ajtót, és a fürdőszobámba rohantam, ahol az összes koszos ruhát ledobtam magamról és úgy gondoltam a forró zuhany jó lesz. Ha másra nem, még a víz jön a sírásom se hallatszik. Farmert vettem fel és egy fekete Linkin Parkos ujj nélküli felsőt. Összekócolódott hajam kifésültem, és elindultam ki a szobából. a fejemben már jó párszor elterveztem, hogy mit fogok mondani a Nagyinak, de valahogy egyik sem tűnt meggyőzőnek. Magamat ismerve rögtönözni fogok.
Az asztalomhoz mentem és a telefonomon néztem, hogy nem érkezett-e üzenetem vagy hívásom, de semmi nem várt. Sóhajtottam és igyekeztem minél hamarabb elhagyni a szobát, de egy apró köhintés épp az ajtóban megakadályozta. Bear már leszaladt a lépcsőn, és szívem szerint indultam volna utána, de mégsem tettem. Az ajtófélfába kapaszkodva lassan megfordultam.
Szemem egyből észrevette, hogy átöltözött és fekete felsőt vett fel a nadrágjához.
- Mondtam, hogy ne gyere ide! - hangom idegesen csengett.
- Beszélnünk kell! - az ő hangja teljesen más volt, mint eddig bármikor. Nem volt dühös, inkább szétesett és aggódó.
- Nem! - grimaszt vágtam és az asztalon csörgő mobilomhoz mentem - Elmondtam amit akartam - nem is foglalkozva a hívással lelöktem az ágyra a telefonomat, és kicsit távolabb húzódtam tőle - és, hogy őszinte legyek, nem érdekel a kioktatás.
- Én komolyan beszéltem - jött közelebb.
- Én is. Túl sokszor hallgattam végig, hogy minősíted a képességeimet és engem is. Belefáradtam ebbe - nyugodt hangnemben megfordultam és épp indultam volna el, mikor elkapta a kezem, visszarántott, majd az ajkait az enyémekhez tapaszotta.

Part 22

Halihó!

Ma reggel meglepődtem, mikor észrevettem, hogy tegnap este az új részt +150-en néztétek meg.

Rettentően boldog vagyok, hogy ennyi ember érdeklődik ez iránt. Mint kiírtam a csoportomba ma több rész is jön, és tudom, hogy tetszeni fog nektek. 

A csoportot I T T találod meg, ha be akarsz lépni.

Eszternek köszönöm a kitartó komizást és mindazoknak a pipákat, akik vették a fáradtságot és olvasták.

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

Reggel a hangulatom a föld alatt volt. Anyuék pár órás látogatása eléggé kikészített, pedig csak délután jönnek. Dühömben a párnát a tévéhez dobtam, ami majdnem le is esett. Aggasztott, hogy csak úgy hazaugornak pár hónap különlét után egy kis vacsorára, majd itt sincsenek.
Az eszem azt mondta, hogy ne is foglalkozzak ezzel az egésszel, de bennem volt az a szorongás, hogy most vajon mit fog anya kritizálni rajtam. Apa az utazások során kritikus, mikor menni kell a hotelbe...
Anya ezzel szemben teljesen más. Ő a tökéletesség elvárója, és valószínű, hogy ezért sem jöttünk ki soha jól, mert én nem vagyok az.
Bear felkapta a fejét a repülő párna láttán, és felrohant hozzám az ágyra. Megsimogattam a hátát, majd elvonultam a fürdőbe. Semmi sminket nem kentem magamra kedvetlenségem okáért. Öltözködni sem volt kedvem, így csak az első megtalált ruhákat vettem fel. Kedvetlenül mentem le a konyhába, ahol bedobtam a táskám a pultra. Bear leviharzott a lépcsőn, és egyenesen a Nagyihoz futott. Tegnap este összehaverkodtak, és nem is volt belőle baj, hisz nem kell etetni meg semmi...
- Szia, Aranyom! - nem voltam biztos benne, hogy a kutyának vagy nekem mondta, így nem is reagáltam rá. A kapcsolatunk még elég fagyon volt, a tegnap miatt. Kivettem a narancslevet a hűtőből, majd töltöttem magamnak és visszahelyeztem a helyére. Hallottam, ahogy egy kocsi áll a ház elé, ezért gyorsan megittam a reggelimet, és siettem ki.
Mivel a motor ment nem akartam, hogy megint nyitogassa az ajtót, így sebesen bevágódtam mellé. Magyarázhatok ezer meg ezer dolgot is össze-vissza, de nem vagyok hozzászokva az ilyen kedvességekhez, mint az ajtónyitást; így ha lehet el is kerülöm az ilyen helyzeteket, mert nem tudom kezelni...
- Szia! - mondta, csöppet sem vidáman. Visszaköszöntem, majd imádkoztam, hogy minél hamarabb induljon el a kocsi.
A suliig szín tiszta csendben ültünk, és ezen egyikünk sem akart változtatni. Jól esett a csend az esti ordibálás után. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk együtt magyarra.
- Akkor ma nem lenne baj, ha kihagynám az edzést, az ősök miatt? - rám nézett miközben sétáltunk és úgy éreztem kicsit közel van az arca, mire reakcióul az elvarázsolt testrészem őrült dobogásba kezdett.
- Nem baj. Átrakjuk holnapra. Feltéve ha a varázslat nem üt ki.
Észrevettem, hogy sokáig nézi az arcomat.
- Mi az? - érdeklődtem, még mielőtt jobban piros nem lettem volna.
- Nem vagy kifestve? - sóhajtottam egyet. Nem erre a válaszra vártam.
- Nem. Mért? - idegesített, hogy megjegyezte az arcom kinézetét.
- Semmi. Cuki! - ezzel be is sietett a terembe. Alig hittem a fülemnek, így szó nélkül követtem.
- Cuki vagyok smink nélkül? - ültem le mellé, és nem zavartattam magam, hogy nem is itt ülök.
- Ezt mondtam, nem? - rendkívül élvezte a helyzetet.
- Máskor egy szempillaspirál van rajtam, és akkor nem vagyok cuki? - háborodtam fel ezen a hülyeségen. Csak mérges voltam a szüleim miatt, és rajta töltöttem ki a mérgem, de ő ezt jól tudta.
Anne leparkolt az előttünk lévő padba, így abba kellett hagynunk a furcsa párbeszédet.
Mivel a volt padtársa észrevette, hogy elfoglaltam a helyét, máshova volt kénytelen ülni, én meg ott maradtam egész órán.
- Ne stresszeld magad a szüleid miatt. Minden rendben lesz! - mondta mikor jöttünk ki az óráról
Szerettem volna, hogy igaza legyen, és minden simán alakuljon ma este. Elhatároztam magam, hogy a béke érdekében a kedvébe járok az anyámnak, így mikor hazaértem rendet raktam a ház minden részében, a varázscuccokat felvittem a nekik létrehozott szobába, a saját kuckómban is minden csak úgy csillogott, és sehol sem volt egy könyv vagy kutyalabda sem. Felöltöztem az egyik elegáns ruhámba, majd a hajam feltűztem, mint a minap, kezelésbe vettem a szempillámat egy kis spirálral.
Ma reggelre visszatért a varázserőm, így még a nagyi a terítéket rendezte, és az egyik híres new yorki étterem legfinomabb falatait varázsoltam a konyhára. Négy órára jönnek, így főzésre nem volt idő...
Idegesen vártam, hogy megérkezzenek, és járkáltam a lakásban, hogy megnézzem minden úgy van-e, ahogy szeretik.
Ha volt is a házban művirág, el lett távolítva, helyére vágott virág került. A párnák szépen el voltak rendezve az összes üllőgarnitúrán.
Bear a szobába maradt csukott ajtóknál. Remélem, hogy nem kezdik el körbejárni a házta, mert akkor végem. Mindig ellenezték a kutyákat, mert azok olyan koszosak... Jah, persze...
Idegesen csaptam össze a kezem, mikor az autójuk felhajtott a bejáróra.
Az ajtóhoz siettünk, és kinyitottuk azt. Felvettem magamra a kamu vigyort és üdvözöltem a szüleimet. Betipegtek a házba, és az agyamban egy kis piros vetítő, afféle "Menekülj!" felirattal villogott. Úrrá lettem az aggodalmaimon, mikor levették a kabátjukat. Az idő ma eléggé különös volt, inkább volt csípős hideg, mint meleg.
- Hoztunk nektek valamit! - mosolyogtak, majd előhúztak kettő kis dobozt!
- Jaj, igazán nem kellett volna - ellenkeztünk szinte egyszerre a Nagyival.
- Megláttuk ezeket és tudtuk, hogy ők az igaziak! Na, bontsátok ki! - felszólításra kinyitottam a kis fekete dobozt. Egy kis mackó formájú kulcstartó volt. Tetszett, csupán egy gond volt az egésszel: akárhány országba utaznak, annyi mackós kulcstartót hoznak. Ebből a típusból is van minimum három. Leplezve a csalódottságomat megköszöntem az ajándékot és leraktam a pultra. A Nagyi is ugyanazt kapta.
Leültek az asztalhoz, míg mi hoztuk a levest. Anya ragaszkodott hozzá, hogy mellé üljek le, így ellenkezni nem akartam, helyet foglaltam.
A leves elfogyasztása közben olyan hangulat volt, mintha egy üzleti megbeszélésen lettem volna, és a helyzeten egy kicsit sem segített, hogy apa öltönyben, anya meg valami vörös térd felettig érő ruhába bújt. Haja tökéletesre behullámosítva, fülében a gyémántfülbevaló virított. Ennél előkelőbbek már nem is tudtak volna lenni.
- Szóval milyen a környék? - kérdezte apa.
- Csendes - mondtam zavartan. Mégis milyen kérdés volt ez?
- Elég sok itt a fa - húzta a száját anya, miközben a pulykahúst vágta - Nem bírnék ki egy napot sem - mormogott tovább. Komoly erőfeszítésbe telt, hogy ne essek neki. Idegeimre megy akármennyire is az anyám.
Nyugi. Nyugodj meg! - szólt hozzám Nick.
Mit keresel itt? - hitetlenkedtem. Képtelen voltam felemelni a fejem a tányér felől.
Jöttem, hogy ne csinálj semmi hülyeséget! - magyarázta - Hogy megy eddig? 
Komolyan kérdezed? Mert eddig csak 3 dolgot kritizált...
- Pedig jó itt lenni. Olyan friss minden. El is szoktunk menni sétálni sokat - hitegette őket a nagymamám. Ennek az első két mondata volt igaz, a többi, miszerint sétálni szoktunk nem igaz.
Mi volt az a három? - el sem hittem, hogy ezek a dolgok érdeklik a legjobban.
A cipőm, miszerint nem magassarkú; valami kifogás a fogassal és a város. Megjegyzem fél órája jöttek...
Súlyos eset! Elviszem Beart hozzánk, hogy ne történjen rosszabb, oké? 
Aha, kösz! 
Ezzel be is fejeztem vele a beszélgetést, de tudtam, hogy fülel, mint egy bagoly.
A saláta félúton a szám felé megállt, mert én lettem a téma.
- Kicsim leengedve sokkal jobb a hajad, mert akkor ez a tincs nem lóg  itt - mondta azzal a kritikus hangsúllyal - És kicsit előnyösebben is sminkelhetnéd magad, hisz fiatal vagy.
- Ha fiatal vagyok, mi szükségem sminkre? - kérdeztem vissza. Nem válaszolt. Lecsuktam a szemem és próbáltam higgadt maradni. rosszul esett. hogy így kritizál, apa meg nem tesz semmit ellene. Mikor az úri vacsorát befejezték, összeszedtem a tányérokat, a Nagyi közben tálalta a desszertet.
Az epertorta szeletelésre került, majd megvártam még nekem is nyújtja a tányért a nagymamám, és beleszúrtam a villát.
- Tudjátok, valamelyik nap találkoztunk egy modellel, aki nagyon szép volt, megkérdeztem tőle, hogy mi a titka. Azt mondta, hogy nem eszik édességet - Na, ez fájt! Mintha egy kést döftek volna a gyomromba, és megforgatták hatszor. Ez a rejtett sértés reakciójaként mikor rám nézett bekaptam egy adagnyi tortát és megrántottam a vállam.
ez talált, mert a vacsora többi részében nem szekált. Az asztal leszedése után áttértünk a nappaliba, ahol a párnák átrendezésre kerültek anya által.
Hallgattam az élményeiket, pedig igazán nem érdekelt az egész. Így mikor a csengő megszólalt elsőként pattantam fel, és igyekeztem az ajtó felé.
Mire kinyitottam az egész família a hátam mögött sorakozott, Nick kissé meglepődöttnek látszott.
- Nick. Hát te? - kérdeztem, majd intettem, hogy jöjjön be.
- Én csak a spanyol házi miatt jöttem - HAHA! Jó kifogás, barátom!
- Ohh, oké. Ők itt a szüleim, és ő pedig Nick.
- Üdv, Mr és Mrs Hope. Örülök, hogy megismerhetem önöket.
- Mi is! - mondta anya és mosolygott. Első mosoly mióta itt van, ez már haladás.
- Oké, akkor mindjárt jövök! - mondtam és igyekeztem kihúzni Nicket a házból. A kabátom leakasztottam, majd becsuktam az ajtót.
- Ennek mi értelme volt? - pislogtam, miközben belebújtam az ujjába.
- Ki kellett valahogy csalogassalak kintről, mielőtt még felrobbantál volna - mosolygott sexysen.
- Ezer köszönet - elindultuk az utcán, és élveztem, hogy nincs egyik ősöm se a közelemben.
- Szóval mától hat réteg smink lesz rajtad? - poénkodott anya tanácsán.
- Dehogy, hisz akkor hova tűnne a cukiságom?! - kekeckedtem.
- Jó indok - pillantott rám elismerően.
Egy félórát még sétáltunk, de aztán haza mentem, ő pedig lovagiasan az ajtóhoz kísért, majd elhajtott.
 Csalódottan mentem be a házba, mert a séta közben megemlítette, hogy ma este biztos, hogy nem varázsol vissza. Ellenkezni sem volt erőm, beletörődtem.
Sóhajtottam, majd felraktam a kabátom a többi mellé.
- Hűűűű. Ez a srác... - kezdett bele a mondókájába. Mivel hallani se akartam, ellenkezni kezdtem:
- Jaj, kérlek hagyd már ezt a folytonos izét
- ...tökéletes - fejezte be a mondatot, majd egyedül hagyott és elindult vissza a többiekhez, engem meg otthagyott a ledöbbentségemmel. Az anyám , aki mindenbe beleköt most mondta Nickre, hogy tökéletes...
Nem sokáig maradtak - szerencsére -, de mikor kigurult az autó boldog lettem.
Felsétálltam a szobámba, ahol ledobtam magamról az idióta lapossarkú cipőmet.
Bear visszatér valamikor? - kérdeztem, mikor kiszálltam a zuhany alól.
Az ágyadba fog várni - kaptam a szórakozott válaszát.
Köszönöm! 
És lássanak csodát, tényleg ott volt az én kis"gyöngyöm". Befeküdtem mellé, magamra húztam a takarót és reménykedtem, hogy minél hamarabb elalszom.

Part 21

Sziasztok!
Eljött az augusztus is!
A blog részei lassan elfogynak, és mivel a héten elég rendszeresen jönnek majd az újjak, lehet, hogy már végzünk is vele egy másfél hét múlva.
Technikai okok miatt csúszik a vége ennyit, de remélem, hogy ha továbbra is velem tartatok, akkor együtt izguljuk végig!
Legyetek rosszak!
Xoxo, Dodó


- Ezt nagyon nem értem - szóltam közbe - Miről beszélsz? - a hangom követelőző és tárgyilagos volt.
- Észrevettem, hogy akár tesi órán, vagy edzésen, esetleg az olyan veszélyes helyzetekben mikor jobban kellene vernie a szívednek, akkor is egyenletes - mondta tökéletes higgadtsággal.
- Ezt nem hiszem el - hüledeztem.
- Oké. Bizonyítékot akarsz? - ott állt az ágyam előtt, a maga tudja a jó ég hány centijével, és rájöttem, hogy egy normális ember nem kérdőjelezné meg amit mond, főleg ha tudja, hogy egy vámpír. Egy elképesztően sexy, okos vámpír.
Bólintottam, majd kiadta a parancsot, hogy fussak le a lépcsőn, majd jöjjek fel. Azt hittem, hogy hülyéskedik, de miután nem mozdult rájöttem, hogy nagyon nem.
- Várj itt! - mutattam rá. Lefutottam a konyhába, és ha már arra jártam megnéztem a sütőt is, és hála a technikának el volt zárva. Felsiettem az emeletre, de a vesém majd ki ugrott. A hatás kedvéért, hogy lássa mennyire elfáradtam az este kilenc órai tesinek köszönhetően lefeküdtem az ágyra, ahol hagytam, hogy a dobogások a mellkasomban lecsillapodjanak, és újra normális tempójúak legyenek.
- Bri. Teljesen normális tempójú - hallottam az asztalom felől.
- Nem, figyeld! - felültem az ágyon, majd a bal oldalra raktam a kezem. Lehetett látni, hogy mily tempóban mozog.
- Akkor mégis mi a frász folyik itt? - kérdezte ingerülten.
A telefonom megcsörrent. Indulni kell.
- Gyere és megtudod! - fogva a mobilomat elindultam le. Bear a teremtője utasítására a szobámban maradt. Arra még bele sem gondoltam, hogy mit fog hozzá szólni a nagyi. Tuti, kiakad majd...
Idegállapotomnak megfelelően elvette tőlem a kulcsot, pedig hiába mondtam, hogy ő idegesebb, mint én vagyok, előjött a szokásos vámpír vagyok, tehát jobban is vezetek témával, mire én csak legyintettem és mondtam, hogy induljunk.
Rettentő gyorsan szelte az utat, ezért nem bírtam magam rávenni, hogy megnézzem mennyivel is megy. Csak becsuktam a szemem, és vártam a pillanatot, hogy meghaljak.
Mivel a múlt héten az volt megbeszélve, hogy kint megvárom a parkolóban, mert ha bemegyek, akkor elkerüljük egymást. Amilyen közel csak tudtunk a bejárat közelébe foglaltunk helyet.
- Mit fogsz most csinálni? - nézett rám a vámpír.
- Nem tudom. Rettentően örülök, hogy itthon van, de a nyakba borulós üdvözlésnek nem most van az ideje.
Mikor feltűnt Nagyi a színen, kiszálltunk az autóból és elindultunk felé.
Megpusziltam, Nick meg átvette a csomagjait, amit nem sokkal később be is raktunk a csomag tartóba.
Beültem hátra, mert ha még egy percet Nick mellett ülök, nem bírom ki, hogy hozzá ne érjek. Valami történt bennem az elmúlt hetek alatt, és még nem tudtam rájönni, hogy mi.
A kocsiba csend lett, ahogy lassan zötyögtünk haza. Senki nem szólt semmit, csak Nick a fejembe szólogatott, és kérdezgette, hogy minden rendben van-e. A visszapillantó tükörben a szemünk találkozott, majd kifejezéstelen arcot vágtam, és kinéztem a sötétségbe. Aggódó pillantását nem bírtam elviselni, így becsuktam a szemem és hátrahajtottam a fejem.
Mikor a ház elé értünk, nem hagytam, hogy Nick meglógjon, intettem, hogy jöjjön be.
- Szóval valaki elmondaná, hogy mi folyik itt? - lepattantam a kanapéra, még játszotta az értetlent.
- Ohh én is ezt akarom megtudni - álltam a sarkamra - Mit csináltál a szívemmel? - lesütötte a szemét, gondolom rájött, hogy tudjuk valami nincs rendben.
- Honnan jöttetek rá? - leült az egyszemélyes fotel karjára. Nick a hátam mögött állt meg.
- Voltak jelek. Szóval? - céltudatosan néztem a nagymamámra. Ő volt számomra az egyik ember ezen a Földön, akiért mindent megtennék, de ez a kis húzása, hogy nem mond el semmit, kicsit elkergette a jóindulataimat felőle.
- Mikor kicsit voltál megtámadtak a vámpírok. Ányádék szerencsére nem tudtak semmiről. Megvédted magad. Ne kérdezd, hogy, mert nem tudom. Féltek tőled, de aztán a szívverésed elmondta nekik, hogy félsz. Ekkor közbeavatkoztam, és a nagy részükkel végeztem. Rádolvastam egy varázsigét, aminek következtében egy természetfeletti sem hallhat mást csak az egyenletes dobogást. Az emberek, ők érzékelik normálisan.
- Szóval csupán védelem céljából van rajtam? - bólintott, de én közel sem fejeztem be a mondandóm - És mi van akkor, ha az erdőbe vagyok és egy jólelkű vámpír nem hallja meg a segélytkérő dobbanásokat, így nem tud megmenteni és meghalok? Ekkor mi van? Mért titkoltad ezt előlem 17 évig? Mért nem tudtad elmondani? Nem számít, hogy nekem mi a véleményem róla? Vagy ez már nem számít?  - dühösen felálltam és nem is törődve a szólítgatásokkal, felsiettem az emeletre. A lépcsőfokokat gyorsan vettem, majd a szobába érve erősen becsaptam az ajtót és ledőltem az ágyra.
Szeretem a nagyit, de mostanában kezd túllőni a célon. Először el sem mondta, hogy boszorka vagyok, és ennek következtében majdnem meg is öltek; most meg ez a szívizé...

Lecsuktam a szemem és vártam, hogy jöjjön az álom a szememre. Két perccel az alvás próbálgatása közben Nick jött be a szobába. Nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam ő az - megismertem az illatáról.
- Tudom, hogy nem alszol, de csak hallgass meg! Nem kell mondanod semmit!  - leült az ágyra, nem messze mellém, és belekezdett a mondandójába:
- Ez az egész helyzet nagyon bonyolult. Teljesen igazad volt, hiba volt előled eltitkolni. De néznünk kell a dolgok jó oldalát: azért csinálta, hogy megvédjen téged, még ha ezzel csak még jobban bajba is sodort. Utánnanéztem az előbb a varázslatnak, és kis híján lehetetlen visszacsinálni.
- Várj! - kaptam fel a fejem. Idegesség látszott a szemében - Azt mondod, hogy nem lehetetlen visszacsinálni? - idáig hallottam, hogy forognak a kerekek a fejében, hogy mit is mondjon most.
- Ööö..Bri én nem ezt mondtam. Ohh, Istenem. Téged soha nem lehet lebeszélni semmiről, igaz? - elismerő pillantással jutalmaztam, mert ily hamar kiismert - Ebben az esetben hazudtam. Egyáltalán nem lehetlen ez az egész, csak rendkívül fájdalmas. Belehalni ugyan nem lehet...
Kék szemeit az enyéimmel egy magasságba emelte.
- Kérlek mondd, hogy megcsinálod a varázsigét! - kiskutya szemeimet használtam, s reménykedtem, hogy hatással van rá.
- Megőrültél? Nem teszlek ki ennél több fájdalomnak - ám csak a hangjában találtam fájdalmat, sehol máshol; így nem értettem, hogy miről beszél.
- Mi a csodát hordassz itt össze? Milyen több fájdalom? - felálltam az ágyról, és felültem az asztalomra. Ő még mindig nem mozdult az ágyról, csak halványan felém mozdította a fejét.
- A vámpírtámadás estéje. Azon az estén, amikor nem ittad meg a vérem, amit küldtem, és így egész éjjel alig voltál tudatodnál a fájdalomtól. Erről beszélek. Túl sok lenne neked - hangja először kicsit bosszúsnak tűnt, de aztán lenyugodott az emlék hatása alól és csendes tempóba mondta el a végét.
- Több fájdalmat elviseltem már e 17 év alatt, Nick; mint amire gondolsz. Nem kérem többé, hogy varázsolj vissza, mert tudom nem tennéd, de van más boszi is a környéken- ezzel feugrottam, sebesen elviharoztam mögötte és lesiettem a lépcsőn.
- Hé, Nagyi! - felpillantott rám a varászkönyv alól - Visszavarázs... - a mondatot nem tudtam befejezni, mert Nick a szavamba vágott.
- Oké, megteszem! Visszaváltoztatlak! oké? De nem ma este! - elégedett vigyor ült ki az arcomra és úgy fordultam meg, hogy egyeztessük a részleteket.
- Holnap suli után? - kérdeztem reménykedve.
- Kicsim, az nem lesz jó! A szüleid itt vacsoráznak holnap - mondta a Nagyi.
- Mi? - kiáltottam - Mért jönnek? - széttárta karjait, miszerint nem tudja. Kezembe temettem a fejem, és egy sóhajtás után feltettem az újjab kérdést:
- Holnap este? - a pillantásukat elkaptam, miszerint beleegyeznek, majd nyugodt hangulatba átszellemülve felsétálltam a lépcsőn Nickkel a nyomomban.
- Igazi hisztériának tartasz, igaz? - csuktam be az ajtót magunk mögött.
- Csak egy kicsit, de ennyi kell! - mosolygott - Megyek, hagylak pihenni, hosszú este volt. Elindult a terasz felé. Nem is értettem, hogy mért ott közlekedik, mikor van ajtó, de ez is biztos valami vámpír kényelmi izé lehetett. Kinyitottam neki az ajtót, ő meg intett, majd elindult a sötétségbe. Igyekeztem hangot nem adni a csalódottságomnak, hogy elment, mert nem akartam, hogy meghalja, hogy sóhajtok, mert tuti levágná, hogy mit érzek...