Part 19

Halihó!

Megérkezett a folytatás, és most egy kicsit romantikusabb részt hoztam, remélem, hogy ez nem baj. ^-^

Köszönöm a +4000 látogatót, soha nem gondoltam volna, hogy összejön... :)

Komizzatok, pipáljatok!

Xoxo, Dodó

*Bridgit szemszöge*

Nick elengedte a kezem - sajnálatomra - és elindult mosolyogva az ajtó felé. Felültem az ágyon, mert nem tudtam, hogy mik is a tervei, hogy most el akar menni, vagy mi? 

Kinyitotta, de nem mozdult, majd a fejével bólintott egyet; ugatást hallottam, majd egy apró berni elindult felém. Egy pillanatra ledermedtem. Ez most komoly? Egy kutya?

Az apróság felugrott az ágyra, majd odalépkedett elém, és a gyönyörű kis szemeivel nézett rám.

- Ezt. Mégis hogy? Mármint ezt? Mért? - összezavarodott mondataimat hallgatva mosolyra húzódott a szája. Leült az ülőkére a sarokba és minket nézett.

- Szerettél volna egyet, én pedig megcsináltam. Örülsz? - fel sem fogtam, hogy milyen aranyos dolgot tett értem, mert már is kérdezősködni kezdett.

- Igen! - fülig ért a szám, miközben felvettem a kis gombócot, aki egyből benne volt, abban, hogy rosszalkodjunk.

- Mi lesz a neve? - Nick hangjára visszazökkentem a valóságba és komoly gondolkodásba kezdtem.

- Egyáltalán fiú vagy lány? - néztem rá.

- Nincs neme. Olyan nevet adsz neki, amit csak akarsz... - a kis picur nyalogatni kezdte a kezem, ezzel felhívva magára a figyelmet.

- Oké. Akkor Bear.

- Jó név. Találó. Látnod kell majd mikor naggyá változik. Akkor igaz lesz rá a név. Kapd el! - majd felém hajított egy apró kék labdát. Bear egyből kivette a kezemből, és rágcsálni kezdte.

***

A reggeli befejezte után, úgy döntöttem, hogy lezuhanyzom, mert Bear minden részemet nyalogatta és már ragadtam a nyálától. Az újdonsült kutyám úgy döntött velem tart, amit én csak válrándítással, Nick pedig nevetéssel fogadta. Kinyújtottam rá a nyelvem, ezzel is gúnyolódva rajta, mi szerint engem választott Bear. Becsuktam az ajtót, Bear pedig a sarokkád előtti szőnyegre feküd.
- Fordulj el! - morogtam rá, ő pedig engedelmeskedett.
Gyorsan levettem a ruhám, és beálltam a zuhany meleg vize alá. Élveztem, hogy most mar nem csak a hideg vizet bírja el a testem és ennek örömére megmostam a hajam. Màr nem számított, hogy kijön a göndörség belőle; mert nem hiszem, hogy az esélyeimet Nicknél növelné...
Mikor már kellően tiszta voltam, kimásztam a zuhany alól, de a vizet hagytam folyni, mert be akartam kenni magam testápolóval, és miután mindenem tiszta krém lesz, nem igazán tudom majd kinyitni a csapot, hogy közben újra fogat mossak...
Még az orchideás krémet fogyasztottam, addig Bear a vízzel ismerkedett. Visszahúzott farokkal indult el a zuhany felé, majd belemerészkedet, de, amint a víz hozzáért rohant is ki onnan.
Elkezdtem nevetni, de Bear nem volt nagyon oda a dologtól, mindenképp szabadulni akart a kellemetlen érzéstől - mi szerint vizes - így a szőnyegen kezdett el hancúrozni.
Mi folyik odabent? Party van amire nem vagyok hivatalos? - hangjára a szívem egy hatalmasat ugrott.
Honnan tudtad?! Kimaradsz a buliból, bocsi... - hecceltem, majd tovább fésültem a hajam.
Áá, nem gond! Majd talán legközelebb! 
Talán. De ne bízd el magad! Ide külön meghívó kell! - mondtam, és nem is zavart, hogy épp arról beszélünk, hogy együtt fürödnénk....
- Úú, akkor gyorsan szereznem kell egyet.
Ekkor jutott eszembe, hogy nem hoztam be semmi ruhát, amit felvehetnék. Az agyam őrült tempóban kezdett el kattogni, hogy mit is csináljak.
Magam köré tekertem egy sötétkék törölközőt, és reméltem, hogy eleget takar belőlem, még végig megyek a szobán.
- Figyeld rám, Bear! Szaladj le a konyhába! - adtam ki az utasítást neki, majd egy résnyire nyitottam az ajtót, ő pedig kiiszkolt.
- Nick visszahoznád? - mondtam, és kész voltam rá, hogy amit utána ered, én rohanok is a gardróbba.
- Aha - laza válasza után hallottam, hogy már hussan is. Kijöttem a fürdőből, és épp a szoba felénél tartottam, mikor hallottam, hogy visszajön. A vámpírsebességgel nem számoltam...
Erőt vettem magamon és megfordultam. Nick kérdően nézett végig rajtam, mert valószínű, hogy erre nem számított. Nem hibáztatom!
- Mit csinálsz? - húzta össze a szemöldökét, én pedig jobban magamon a törölközőt.
- Megyek öltözni - igyekeztem nem a szemébe nézni, elvörösödés okáért.
- Oké. Nem lenne kedved sétálni? Olyan jó idő van! Ráadásul, szerintem Bear is jól érezné magát.
- Benne vagyok, csak hadd öltözzek fel, és szárítsam meg a hajam! - mosolygott egyet, majd az ujjával csinált valamit, mire a hajam totálisan száraz lett - Nem tudom, hogy pontosan, hogy csináltad, de köszi. Sietek! - és beiszkoltam a gardróbba. Felkapkodtam magamra a ruhákat és kiléptem a gardróbból. Örültem, hogy az előbbi esettől eltérően most viselek némi ruhaneműt.
- Mehetünk? - ugyanazon helyen állt, kezében a kutyusammal.
Bólintottam, majd elindultam utánuk le a lépcsőn. Telefonom a dzsekim zsebébe rejtettem. A bejárati ajtónál mire kiszedtem a kulcsot a zárból eltelt vagy három perc. Idétlenségemnek oka ismeretlen volt, de Nick nyugodt volt, eljátszott a kis törpével, még szenvedtem.
Végre valahára elindultunk a kihalt utcán. Nyugtalan nem voltam, sőt! Úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, mint a hétvégén.
Bear előttünk ment két lépéssel és olyan boldog volt, hogy össze-vissza futkosott. Meglepődtem, mikor Nick megfogta a kezem és a másik kezére tette, hogy karoljak belé. Örömmel eleget tettem az "utasításának". Úgy néztünk ki, mint egy nagyon modern pár, akik épp most viszik el sétáltatni a KÖZÖS kutyájukat. Csendben mentünk egymás mellett, még meg nem szólalt:
- Nem fura, hogy nincs most varázserőd, de mégis tudunk beszélgetni a fejünkben?
- Most, hogy mondod...  A varázserőhöz van köze? - néztem fel rá.
- Eddig azt hittem, de most már nem vagyok benne biztos. Ha nem tudsz varázsolni, akkor ezt se... Nem tudom. Bonyolult - a homlokát kezdte el dörzsölni, hátha ennek következtében kap választ.
- Felesleges ezen rágódni! Ebben a világban semmi nem történik úgy, ahogy az ember várná! - mondtam csendesen.
Az út további részét beszélgetéssel ütöttük el. Én elmondtam neki, hogy a Nagyiék megnyerték a versenyt, ő meg a varázslatról mesélt nagyon érdekes dolgokat.
A házunk előtt Anne állt és rendkívül idegesnek látszott. A telefonom a zsebembe megszólalt, de nem törődtem vele, csak az után, hogy Anne kijelentette: négyszemközt akar vele beszélni. Félravonultam és fogadtam a hívást.
- Szia, Sam. Mizujs?
- Ezt én is kérdezhetném! Nem voltál ma suliban? Minden rendben? - hangja nyugtalan volt, de feltételeztem, hogy nem e miatt.
- Öhhm, igen. Majd elmondom. Mi a baj?
-  Emlékszel a naplóról, amiről beszéltem? - be mentem a házba és igyekeztem úgy csinálni a telefont, hogy ne halljanak semmit a vámpírok.
- Hogy ne emlékeznék!? Mi van vele? - most már én voltam nyugtalan.
- Felhoztam a szobámba, és szerintem meg kellene néznünk! - a háttérből hallottam, hogy nekem szólnak, így igyekeztem a hívást a legjobb barátnőmmel megrövidíteni.
- Ohh, mennem kell. Holnap beszélünk. Szia - idegesen tettem le a telefont, majd a hangok felé fordultam.
- Minden rendben? - kérdezte Nick barátom, majd leült az egyik bárszékre.
- Igen, minden. És nálatok?
- Teljességgel! - kicsit furcsa volt ezt a választ kapni, hisz ha Anne ennyire ideges volt, akkor valószínű nagy a baj. Bár, ki vagyok én, hogy tudnom kelljen?!
- Hol vannak? - a hűtőhöz léptem és kivettem belőle egy szénsavmentes ásványvizet.
- Játszanak valahol - a pillantàsa elárulta, hogy rendkívül szórakoztatja, hogy van egy eb a hàznàl.
A délután tovàbbi része hamar eltelt: a testvérek versenyeztek, hogy ki tud nekem finomabb kaját csinálni. Mindannyian élveztük; ők a versengés - én pedig, a miatt, hogy megint nem magamnak kell csinàlni az ételt.
 A kis házi versenyünk lényege nem csak az volt, hogy eldöntsem kié a finomabb, hanem, nekik kell kitalálni, hogy mit szeretek jobban.
Száműzve voltam a szobámba, így visszaírtam a Nagyinak, aki már szerintem a repülőn ülhetett -  haza fele jövet.
A földszintről már isteni illatok jöttek, így a fejemben üzentem Nicknek, hogy siessenek, mert éhen halok.
Mikor végre leértem a nyál is összeszaladt a számban. Rettentő jó illatok voltak, mintha valami öt csillagosétterembe lennék.
Mivel az ebédlőasztalt teleraktam könyvekkel, a bárszékre pattantam fel és vártam az ebédeim.

- Ezt én csináltam. Marha, sültkrumlival és kéksajtos salátával! - raka elém az első tányért Nick. Ezt nem hiszem el! Mosolyogva néztem az ételre.
- Ez pedig tészta kolbásszal és brokkolival, valamint a kedvenc szószommal - Anne büszkén rakta elém, majd Nickre nézett amolyan Fogadunk, hogy ezt válassza! pillantással.
Tudom melyiket fogod választani! - Nick hangja a fejemben rádöbbentett, hogy jobban ismer, mint Anne és nem csak az ételek kapcsán.
Nekiálltam megkóstolni az ételeket, pedig már tudtam ki lesz a nyertes.
Mikor mindkettőből ettem kíváncsiskodó szemek hada pislogott rám.
- Nos ez egyértelmű! - néztem rájuk - Nick nyert! - válaszomra Anne arcáról eltűnt a mosoly, Nick viszont rendkívül elégedett volt magával.
- Tudod mit? - nézett rám Anne, mosolyra húztam a számat, mert tudtam mi jön - Megeszem! - felé nyújtottam a tányért, ő elvette és átvonult a nappaliba, hogy elfogyassza.
- Szóval legyőztem a kis séf hugomat? - a pult másik oldalára könyökölt, hogy egy magasságba legyen a szemünk.
- Úgy látszik - mosolyogtam - Mert, ez - mutattam a tányéromra - isteni finom.
- Örülök, hogy ízlik! Megbékítem a tesóm, addig egyél. Utána pedig innod kell, mert ma még nem került rá a sor.

A délután további része kész káosz volt. A jó kis vámpír testvérek marakodtak, majd megint versenyezni kezdtek a vacsorán, de mondtam, hogy hagyják abba, gabonapelyhet eszek; mire fintorogva hazamentek. A szabadságom kettő percig tartott.
Épp a menüm dobozának hátulját olvasgattam, mikor valaki rácsapott az asztalra.
- ÁÁÁ! - ijedtemben kiesett a kezemből a doboz, de a settenkedő Nick elkapta, mielőtt az összes kiömlött volna belőle.
- Nyugi! - mosolygott halál nyugodtan. Hátradőlt a széken, és nézegette a csomagolást.
- Hogy nyugodjak meg, ha a szívbajt hozod rám? - a kanállal mutogatni kezdtem rá.
- Ááá nem aggódok e miatt.
- Holnap menni kell a suliba? - váltottam témát, majd egy golyót kezdtem el üldözni a tálban.
- Aha. De nem lesz sok óránk. Tudod a matek verseny vagy mi. Te indulsz? - összevont szemöldöke sem rejtete el a csillogó szemeit.
- Most viccelsz? Én meg a matek? - a kiürült tányéromat beraktam a mosogatógépbe a többi edény mellé, és elindítottam.
-Jó vagy belőle, nem? - felállt, majd nézte, hogy keresgélem a mobilom.
- De. De, nem annyira, hogy versenyezzek. Samnek megy...
- Az emeleten van! - nézése arról árulkodott, hogy fáradt. A hülyeségem miatt...
- Oké. Megyek lezuhanyzom. Bear remélem addig nem tesz tönkre semmit. Sietek.
Felrohantam, a ruháimat magamhoz vettem és beültem egy kád meleg vízbe.

***

Nagyon régóta ismerem már. És tuti megzakkannék, ha ő nem lenne velem! - az ágyamba ültem, ő pedig a kis kanapémon, és a fejünkbe beszélgettünk, miközben úgymond néztük egymást. Persze nem így, mintha "nem tudok hova nézni, mert a csillogó szemei megbabonázták az enyémeket"
Ez csak amolyan....á nem tudom.. Én már semmit nem tudok.. Minden olyan zavaros, hogy képtelen vagyok belelátni!
És mindig ilyen komolytalan volt? - nevetni kezdtem a kérdésén. Kétség kívül a legrájellemzőbb szóval illette.
Nagyjából. De, ha akar, akkor tud normális lenni. Bár ez elég kevésszer van... - most ő nevetett fel, és érezhető volt a levegőben a jókedv.
Hosszú percek teltek el és egykünk sem szólt semmit. Nem volt semmi feszültség, csak az a jól eső csend. Amit Nick tört meg.
Hazudtam neked! - kijelentése után lehajtotta a fejét, mintha szégyelné magát.
Miről? - nem voltam rá mérges, hanem inkább csodáltam, mert bevallotta.
Délután, mikor Anneval beszéltünk, azt mondtam, hogy nincs semmi baj. Ez nem volt igaz!
Akkor mi az igazság? - felemelte a fejét. Arcán idegsség cikázott, de igyekezett elrejteni.

Emlékszel a vámpírokra az első találkozáskor? - bólintottam - Ők egy halálos csoport tagjai, A Sötétség Vámpírjainak. Arra vannak nevelve, hogy a boszorkányokat megöljék, mielőtt még 18-ak nem lesznek, és az erejük nem fejlődik ki teljesen. A pasas, aki összetörte a bordáidat is a tagja. Általában nem támadnak egyedül, így tudtuk, hogy valami nem stimmel. Anne ma reggel látta, hogy egy egész csapat elmegy Olympból. Nem tudjuk az okát, mert miért mennének el, ha te itt vagy? Már bocsi. 
Akkor találtak mást, akit kínozhatnak? - arcomon reménykedés tükröződött.
Nem tudom. Apáméknem szóltunk a dologról, követni kezdték őket, majd kiderül. De attól félek, hogy valami egésszen másról van szó, mint korábban - nem néztem az arcába, a takaró mintáját elemeztem.
Mért mondtad el ezt nekem? - hangom halk volt, de tisztán kivehető.
Úgy gondolom, hogy jó ha tudsz róla. És mert még nagyobb lesz a bztonsági óvintézkedés, így mindenhová megyünk veled, ahova mész! Mi viszünk suliba, majd hozunk onnan. Valamint az edzésekre is nagyobb szükségünk van, így ki kell dolgoznunk egy programot, okés? - na, már előre félek....
Nekem nyolc - számat egy vonalba húztam, és vártam, hogy megmondja napi hány órában fogok üzni egy vámpírt.
Jól van! Suli után adnék egy óra pihenőt. Aztán négytől hétig kemény munka, majd hazahozunk. Ez csak csütörtöktől lépne életbe, addig még hadd gyógyulgass!
Bólintottam, majd ásítanom kellett, így a kezem a szám elé raktam.
Aludj - hangja gondoskodó és lágy volt. Újabb bólintás a részemről, majd fekvő helyzebe szenvedtem magam és igyekeztem a kényelmes helyet megtalálva elaludni, de csak szenvedtem tovább.
Milyen jó lenne, ha most úgy aludhatnék, mint szombaton...
Amint ezt a gondolatmenetet lejátszottam magamban, valaki elkezdett húzni maga felé.
Nick volt, hisz ki más lett volna? Odafeküdt mellém, majd a bal karjábal átölelt, és a fejem a mellkasára fektette.
- Honnan tu...? - befejezni nem tudtam, mert a fülem mellett csengtek a szavai, a szívem őrült tempóba váltott.
- Nem tudom - több válasz nem érdekelt, befészkeltem magam a karjai közé, és azt még épp felfogtam, hogy rám teríti a takarót...