Part 16

Haláj mindenkinek!
Köszönöm, hogy ennyien olvastok, mert a nézettség szám csak úgy megy felfele!
Köszönöm mégegyszer! :*
Pipáljatok!
Xoxo, Dodó


Az éjszaka kétszer keltett fel, hogy igyak, majd közvetlen azután el is aludtam. Úgy látszott, nem zavarta, hogy a mellkasán alszom, mondjuk engem se...
Kedves volt velem, és ez az énjét kezdtem megszeretni, de már vártam, hogy mikor lesz vége az álomnak és kezd el ordibálni. Utálom ha ordítozik meg kiabál velem, de nem tehetek ellene semmi, mert ha jól csinálok valamit akkor azért hord le a sárga földig, és ha valamit rosszul csinálok, akkor azért.
Most, hogy végre csend volt, normálisan elbeszélgettünk és olyan gesztusokat - csak jókat - kaptam, amit nem gondoltam, hogy tud adni. Mosolyog rajtam, segít, fogja a kezem, és oda von magához, hogy ott aludjak...
Reggel ott ébredtem, ahol elaludtam: a karjában. Be voltam takarva, kényelmesen elhelyezve. Tudtam, hogy tudja, fent vagyok, de a világért sem akartam felkelni. Próbáltam visszaaludni, de nem ment.
Jól aludtam. Elsőnek mióta ideköltöztem. Nem álmodtam semmit, ami elég jónak minősül. Kipihent voltam, talán elsőnek az ittlétem alatt. Végül aztán nem bírtam magammal, megszólaltam:
- Hány óra van? - Nick meg sem mozdult, reflexből mondta az időt.
- Fél kilenc - ahogy megszólalt a szívem ugrott egyet. Mi a franc bajom van nekem? A hideg végigszaladt rajtam, ezért jobban magamra húztam a takarót.
- Fázol? - bólintottam egyet - Ez is a mellékhatása a vérnek.
- Király! - mondtam a már szinte védjegyemnek számító apró mondatot. Igazgatta rajtam egy ideig a takarót, de nem segített vele sokat, így jobban magához húzott, ami be kell, hogy ismerjem hatásos volt.
Aztán a boldog idillnek a gyomrom korgása vetett véget.
Nick nem tűnt ma valami túl boldognak, de hát megértem; velem van még összezárva két napot!
Felkeltünk az ágyból - sajnálatomra - és Nick feltett egy kérdést:
- Mit kérsz reggelire? - épp nézte az erkélyen keresztül az erdőt, én meg mint egy idióta ültem az ágyon, nyakig betaraózva.
- Pizzát - válaszoltam, majd bementem a gardróbba elővettem amit ma felvenni szándékozok.
Átmentem a fürdőbe, és rendbe raktam magam, már amennyire lehetett. Nick még mindig nem mozdult az üvegtől, így teljesen beletörődtem, hogy ott fog állni egész nap...
Kimentem a fürdőből és az órákat kezdtem el számolni, hogy mikor ihatok. Tulajdonképpen nem volt olyan rossz dolog, mert utána jobban voltam egy kicsit, és az álom is azonnal vitt magával, szóval nem volt vele bajom. Furcsa volt, hogy Nick vérét iszom, de lehetett rajta látni, hogy nem érdekli. Hát akkor engem miért?
- Szerinted van nyitva pizzázó ilyenkor? - hallottam a hangját, még rendbe raktam az ágyamat. Kihúztam az éjjeli szekrényem egyik fiókáját, ahová a múltkor elraktam egy nonstop pizzázó szórólapját, a Szilveszterét. Odamentem hozzá és a kezébe nyomtam.
- Négy féle ízű pizza akció? Mik vannak! - hallottam a hangját és mosolyognom kellett - Mégis ki adja azt a nevet az éttermének, hogy Szilveszter? - háborgott - Na jó, milyet kérsz?
- Sajtos-sonkás; tojásos-szalámis, hamburgeresből jöhet kettő - mondtam neki a rendelésemet, még ő rezzenéstelen arccal figyelt.
- Ez most komoly? - nem értettem, hogy mire mondja, összehúztam a szemöldököm - Hamburgeres pizza? - kérdezte. Hamar leesett, hogy mi van ezért elkezdtem magyarázni neki.
- Az nagyon finom. Van a pizza tészta, és a hamburger hozzávalói vannak rátéve, majd van a tetején egy paradicsomos pizza. Nagyon gusztustalan, de finom - magyaráztam kézzel-lábbal és ekkor láttam, hogy végre nevet. Elégedetten ültem le az ágyra.
- És, hogy fogsz megenni belőle kettőt? - értetlenkedett.
- Nem mondtam, hogy mindkettő az enyém lesz! - válaszoltam és láttam, hogy kezd rájönni, hogy mi van.
- Azt akarod, hogy ember kaját egyek? - nézett rám kérdően. Vagy szánakozóan... Mindegy!
- Pontosan! - mosolyogtam. Csak a szemét forgatta, és tárcsázni kezdte a számot. A hajammal kezdtem szórakozni, amely immár egyenes volt. A pulcsimat igazgattam magamon, mert eléggé fáztam. Nem is gondoltam, hogy figyel Nick még addig még a nagy beszélgetés közepette a gardróbból egy kék plüss takaróval jött ki. Csodálkoztam, hogy tudja, hol van, de ez volt most a legkisebb bajom. Ő vámpír, mindent tud...
Elém jött, és a hátamra terítette, majd úgy bebugyolált vele, hogy csak na.
Figyelmen kívül hagyta a csodálkozó tekintetemet, és továbbra is adta le a rendelést.
Van ami soha nem változik...
A pizzás elég amatőr lehetett, mert legalább ötödjére mondta el neki Nick a menüt, de neki még mindig nem sikerült leírnia. A vámpírnak eszébe jutott az ivás idő, így telefonon beszélgetett továbbra is, de a vérző csuklóját odatartotta nekem. Nem volt más lehetőségem, inni kezdtem, de nem voltam nagyon happy feelingű. Olyan lekezelően nyújtotta nekem, mintha egy kis élősködő lennék a hátán. Ami nagyon nem igaz, mert felőlem simán elmehet, elvagyok Anne-val vagy akár egyedül is. Nincs szükségem Mr. Hero-ra...
Azon gondolkodtam mit csinálhattam rosszul, ami miatt ilyen ma. Talán azért, mert tegnap felhoztam a családját? Vagy mert vele aludtam? De, ő vont magához....
Férfiak!
Hamarabb abbahagytam az ivást, mint kellett volna, és ki is mentem a szobából. Éreztem a hátamba fúródó kíváncsi szempárt, de nem vagyok az az ember, akit megszánásból kell csak elviselni.
Lementem a lépcsőn, és igyekeztem szedni a lábaimat - amin már a zúzódások eltűntek, hála a vérnek - ne, hogy utólérjen Nick. Bár ha akarja meg tudja tenni...
Az ajtónál kapott el, és az egyik csuklómat a fejem felé "szegezte" és a testével nyomott neki az ajtónak.
- Hova mész? - kérdezte csöppet ingerülten.
- Mit érdekel az téged? - néztem rá, de nem kellet volna ezt a választ adnom neki, mert a lábait erősebben nyomta az enyémnek. Még ebben a szorult helyzetben is kap egy plusz pontot a pozitív dolgok listájára, mert tudta, hogy az nem fáj, ellenben a többi tagommal.
- Én felügyelek rád, szóval eléggé! - válaszolta.
- Hát nagyszerű felügyeletet biztosítassz! Egyszer tök jó fej vagy, máskor meg egy nagy barom! Csak tudnám mégis mi a fene bajod van! - mondtam, majd ellöktem magamtól a szabad kezemmel, és a konyhába mentem, és leültem az egyik bárszékre, és a vékony takaróval vacakolam, mert nem tudam magara teríteni. Megállt a hátam mögött, és kivette a kezemből a takarót.
- Nem tudom mi ütött belém. Sajnálom! - mondta, majd elkezdte a takarót "rám adni".
- Már megint kezded - figyelmeztettem.
- Mit?
- Kedves vagy. De mikor fogsz robbanni? - néztem rá.
- Ki mondta, hogy nem lehet hatástalanítani a robbanni készülő vámpírokat? - ült le mellém. Nem értettem, de hát 160 éves, csak nem érthetem minden szavát.
Ott ültünk kb. 20 percig egymás mellett csendben, majd a rendelésre 33 percre rá megjött a pizzás, akinek vigyorogva mondtuk, hogy ez több volt, mint fél óra; tehát a pizza ingyen van. Csalódottan adta át nekünk, majd elrobogott a kis motorkáján. Örömmel az arcomon mentem a konyhába.
- Megbocsájtasz nekem, ha kérésedre megeszem a hamburgeres pizzát? - nézett rám Nick.
- Hát nem is tudom...  húztam az agyát, majd kiraktam neki az ő részét egy tányérra és elé csúsztattam.
- Jó étvágyat! - vigyorogtam.
- Történelmi pillanat lesz emberek, mert ilyen többet nem fog előfordulni! - mondta, majd beleharapott. Az arca meg tele lett paradicsom szósszal, amin nevetni kezdtem.

- Ez nem is rossz! - mondta - Mért nevetsz? - nézett rám.
- Tiszta olyan a fejed! - nevettem tovább.
- Nem érdekel, mert finom! - mondta önelégülten.
Én is nekifogtam az én hamburges finomságomnak, de én vigyáztam arra, hogy ne legyek tetőtől talpig olyan. Mivel direkt a kisebbet adtam magamnak, csodálkoztam mikor egyszerre fejeztük be.
- Na jó, inkább segíts ezeket elpusztítani, mert egyedül nem fog menni - mutattam a még fél doboz pizzára. Enyém lett a sajtos-sonkás, ő pedig a tojásos ízét élvezte.
Mikor befejeztük  "reggelit", majd kipukkantam, annyira tele voltam. Leültünk a nappaliba, és Nick lehozott pár varázs könyvet, és azokat kezdtük el lapozgatni, mikor megjelent Anne.
- Hali! - jött be hozzánk - Látom nagy munkába vagytok! - ült le mellém.
- Jaja, elvagyunk havazva - gúnyolódott Nick.
- Az vér vagy ketchup az ingeden? - nézett felé.
- Ketchup! - mondtuk egyszerre, mire kapkodni kezdte a fejét köztünk.
- Oké. Menj haza, öltözz á, én maradok addig Brigdittel! - mondta Anne és a hajamat kezdte nézegetni. Nick lassan felállt, felszaladt a zakójáért, és az ajtó felé haladt.
- Begöndöríthetem a hajad? - hallottam Anne szavát mellőlem, de Nick látványa valahogy jobban lekötött, mint kellett volna.
- Azt csinálsz vele, amit akarsz! - mondtam, majd sóhajtva csuktam be a könyvet és hallottam, hogy csukódik az ajtó.