Part 22

Halihó!

Ma reggel meglepődtem, mikor észrevettem, hogy tegnap este az új részt +150-en néztétek meg.

Rettentően boldog vagyok, hogy ennyi ember érdeklődik ez iránt. Mint kiírtam a csoportomba ma több rész is jön, és tudom, hogy tetszeni fog nektek. 

A csoportot I T T találod meg, ha be akarsz lépni.

Eszternek köszönöm a kitartó komizást és mindazoknak a pipákat, akik vették a fáradtságot és olvasták.

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

Reggel a hangulatom a föld alatt volt. Anyuék pár órás látogatása eléggé kikészített, pedig csak délután jönnek. Dühömben a párnát a tévéhez dobtam, ami majdnem le is esett. Aggasztott, hogy csak úgy hazaugornak pár hónap különlét után egy kis vacsorára, majd itt sincsenek.
Az eszem azt mondta, hogy ne is foglalkozzak ezzel az egésszel, de bennem volt az a szorongás, hogy most vajon mit fog anya kritizálni rajtam. Apa az utazások során kritikus, mikor menni kell a hotelbe...
Anya ezzel szemben teljesen más. Ő a tökéletesség elvárója, és valószínű, hogy ezért sem jöttünk ki soha jól, mert én nem vagyok az.
Bear felkapta a fejét a repülő párna láttán, és felrohant hozzám az ágyra. Megsimogattam a hátát, majd elvonultam a fürdőbe. Semmi sminket nem kentem magamra kedvetlenségem okáért. Öltözködni sem volt kedvem, így csak az első megtalált ruhákat vettem fel. Kedvetlenül mentem le a konyhába, ahol bedobtam a táskám a pultra. Bear leviharzott a lépcsőn, és egyenesen a Nagyihoz futott. Tegnap este összehaverkodtak, és nem is volt belőle baj, hisz nem kell etetni meg semmi...
- Szia, Aranyom! - nem voltam biztos benne, hogy a kutyának vagy nekem mondta, így nem is reagáltam rá. A kapcsolatunk még elég fagyon volt, a tegnap miatt. Kivettem a narancslevet a hűtőből, majd töltöttem magamnak és visszahelyeztem a helyére. Hallottam, ahogy egy kocsi áll a ház elé, ezért gyorsan megittam a reggelimet, és siettem ki.
Mivel a motor ment nem akartam, hogy megint nyitogassa az ajtót, így sebesen bevágódtam mellé. Magyarázhatok ezer meg ezer dolgot is össze-vissza, de nem vagyok hozzászokva az ilyen kedvességekhez, mint az ajtónyitást; így ha lehet el is kerülöm az ilyen helyzeteket, mert nem tudom kezelni...
- Szia! - mondta, csöppet sem vidáman. Visszaköszöntem, majd imádkoztam, hogy minél hamarabb induljon el a kocsi.
A suliig szín tiszta csendben ültünk, és ezen egyikünk sem akart változtatni. Jól esett a csend az esti ordibálás után. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk együtt magyarra.
- Akkor ma nem lenne baj, ha kihagynám az edzést, az ősök miatt? - rám nézett miközben sétáltunk és úgy éreztem kicsit közel van az arca, mire reakcióul az elvarázsolt testrészem őrült dobogásba kezdett.
- Nem baj. Átrakjuk holnapra. Feltéve ha a varázslat nem üt ki.
Észrevettem, hogy sokáig nézi az arcomat.
- Mi az? - érdeklődtem, még mielőtt jobban piros nem lettem volna.
- Nem vagy kifestve? - sóhajtottam egyet. Nem erre a válaszra vártam.
- Nem. Mért? - idegesített, hogy megjegyezte az arcom kinézetét.
- Semmi. Cuki! - ezzel be is sietett a terembe. Alig hittem a fülemnek, így szó nélkül követtem.
- Cuki vagyok smink nélkül? - ültem le mellé, és nem zavartattam magam, hogy nem is itt ülök.
- Ezt mondtam, nem? - rendkívül élvezte a helyzetet.
- Máskor egy szempillaspirál van rajtam, és akkor nem vagyok cuki? - háborodtam fel ezen a hülyeségen. Csak mérges voltam a szüleim miatt, és rajta töltöttem ki a mérgem, de ő ezt jól tudta.
Anne leparkolt az előttünk lévő padba, így abba kellett hagynunk a furcsa párbeszédet.
Mivel a volt padtársa észrevette, hogy elfoglaltam a helyét, máshova volt kénytelen ülni, én meg ott maradtam egész órán.
- Ne stresszeld magad a szüleid miatt. Minden rendben lesz! - mondta mikor jöttünk ki az óráról
Szerettem volna, hogy igaza legyen, és minden simán alakuljon ma este. Elhatároztam magam, hogy a béke érdekében a kedvébe járok az anyámnak, így mikor hazaértem rendet raktam a ház minden részében, a varázscuccokat felvittem a nekik létrehozott szobába, a saját kuckómban is minden csak úgy csillogott, és sehol sem volt egy könyv vagy kutyalabda sem. Felöltöztem az egyik elegáns ruhámba, majd a hajam feltűztem, mint a minap, kezelésbe vettem a szempillámat egy kis spirálral.
Ma reggelre visszatért a varázserőm, így még a nagyi a terítéket rendezte, és az egyik híres new yorki étterem legfinomabb falatait varázsoltam a konyhára. Négy órára jönnek, így főzésre nem volt idő...
Idegesen vártam, hogy megérkezzenek, és járkáltam a lakásban, hogy megnézzem minden úgy van-e, ahogy szeretik.
Ha volt is a házban művirág, el lett távolítva, helyére vágott virág került. A párnák szépen el voltak rendezve az összes üllőgarnitúrán.
Bear a szobába maradt csukott ajtóknál. Remélem, hogy nem kezdik el körbejárni a házta, mert akkor végem. Mindig ellenezték a kutyákat, mert azok olyan koszosak... Jah, persze...
Idegesen csaptam össze a kezem, mikor az autójuk felhajtott a bejáróra.
Az ajtóhoz siettünk, és kinyitottuk azt. Felvettem magamra a kamu vigyort és üdvözöltem a szüleimet. Betipegtek a házba, és az agyamban egy kis piros vetítő, afféle "Menekülj!" felirattal villogott. Úrrá lettem az aggodalmaimon, mikor levették a kabátjukat. Az idő ma eléggé különös volt, inkább volt csípős hideg, mint meleg.
- Hoztunk nektek valamit! - mosolyogtak, majd előhúztak kettő kis dobozt!
- Jaj, igazán nem kellett volna - ellenkeztünk szinte egyszerre a Nagyival.
- Megláttuk ezeket és tudtuk, hogy ők az igaziak! Na, bontsátok ki! - felszólításra kinyitottam a kis fekete dobozt. Egy kis mackó formájú kulcstartó volt. Tetszett, csupán egy gond volt az egésszel: akárhány országba utaznak, annyi mackós kulcstartót hoznak. Ebből a típusból is van minimum három. Leplezve a csalódottságomat megköszöntem az ajándékot és leraktam a pultra. A Nagyi is ugyanazt kapta.
Leültek az asztalhoz, míg mi hoztuk a levest. Anya ragaszkodott hozzá, hogy mellé üljek le, így ellenkezni nem akartam, helyet foglaltam.
A leves elfogyasztása közben olyan hangulat volt, mintha egy üzleti megbeszélésen lettem volna, és a helyzeten egy kicsit sem segített, hogy apa öltönyben, anya meg valami vörös térd felettig érő ruhába bújt. Haja tökéletesre behullámosítva, fülében a gyémántfülbevaló virított. Ennél előkelőbbek már nem is tudtak volna lenni.
- Szóval milyen a környék? - kérdezte apa.
- Csendes - mondtam zavartan. Mégis milyen kérdés volt ez?
- Elég sok itt a fa - húzta a száját anya, miközben a pulykahúst vágta - Nem bírnék ki egy napot sem - mormogott tovább. Komoly erőfeszítésbe telt, hogy ne essek neki. Idegeimre megy akármennyire is az anyám.
Nyugi. Nyugodj meg! - szólt hozzám Nick.
Mit keresel itt? - hitetlenkedtem. Képtelen voltam felemelni a fejem a tányér felől.
Jöttem, hogy ne csinálj semmi hülyeséget! - magyarázta - Hogy megy eddig? 
Komolyan kérdezed? Mert eddig csak 3 dolgot kritizált...
- Pedig jó itt lenni. Olyan friss minden. El is szoktunk menni sétálni sokat - hitegette őket a nagymamám. Ennek az első két mondata volt igaz, a többi, miszerint sétálni szoktunk nem igaz.
Mi volt az a három? - el sem hittem, hogy ezek a dolgok érdeklik a legjobban.
A cipőm, miszerint nem magassarkú; valami kifogás a fogassal és a város. Megjegyzem fél órája jöttek...
Súlyos eset! Elviszem Beart hozzánk, hogy ne történjen rosszabb, oké? 
Aha, kösz! 
Ezzel be is fejeztem vele a beszélgetést, de tudtam, hogy fülel, mint egy bagoly.
A saláta félúton a szám felé megállt, mert én lettem a téma.
- Kicsim leengedve sokkal jobb a hajad, mert akkor ez a tincs nem lóg  itt - mondta azzal a kritikus hangsúllyal - És kicsit előnyösebben is sminkelhetnéd magad, hisz fiatal vagy.
- Ha fiatal vagyok, mi szükségem sminkre? - kérdeztem vissza. Nem válaszolt. Lecsuktam a szemem és próbáltam higgadt maradni. rosszul esett. hogy így kritizál, apa meg nem tesz semmit ellene. Mikor az úri vacsorát befejezték, összeszedtem a tányérokat, a Nagyi közben tálalta a desszertet.
Az epertorta szeletelésre került, majd megvártam még nekem is nyújtja a tányért a nagymamám, és beleszúrtam a villát.
- Tudjátok, valamelyik nap találkoztunk egy modellel, aki nagyon szép volt, megkérdeztem tőle, hogy mi a titka. Azt mondta, hogy nem eszik édességet - Na, ez fájt! Mintha egy kést döftek volna a gyomromba, és megforgatták hatszor. Ez a rejtett sértés reakciójaként mikor rám nézett bekaptam egy adagnyi tortát és megrántottam a vállam.
ez talált, mert a vacsora többi részében nem szekált. Az asztal leszedése után áttértünk a nappaliba, ahol a párnák átrendezésre kerültek anya által.
Hallgattam az élményeiket, pedig igazán nem érdekelt az egész. Így mikor a csengő megszólalt elsőként pattantam fel, és igyekeztem az ajtó felé.
Mire kinyitottam az egész família a hátam mögött sorakozott, Nick kissé meglepődöttnek látszott.
- Nick. Hát te? - kérdeztem, majd intettem, hogy jöjjön be.
- Én csak a spanyol házi miatt jöttem - HAHA! Jó kifogás, barátom!
- Ohh, oké. Ők itt a szüleim, és ő pedig Nick.
- Üdv, Mr és Mrs Hope. Örülök, hogy megismerhetem önöket.
- Mi is! - mondta anya és mosolygott. Első mosoly mióta itt van, ez már haladás.
- Oké, akkor mindjárt jövök! - mondtam és igyekeztem kihúzni Nicket a házból. A kabátom leakasztottam, majd becsuktam az ajtót.
- Ennek mi értelme volt? - pislogtam, miközben belebújtam az ujjába.
- Ki kellett valahogy csalogassalak kintről, mielőtt még felrobbantál volna - mosolygott sexysen.
- Ezer köszönet - elindultuk az utcán, és élveztem, hogy nincs egyik ősöm se a közelemben.
- Szóval mától hat réteg smink lesz rajtad? - poénkodott anya tanácsán.
- Dehogy, hisz akkor hova tűnne a cukiságom?! - kekeckedtem.
- Jó indok - pillantott rám elismerően.
Egy félórát még sétáltunk, de aztán haza mentem, ő pedig lovagiasan az ajtóhoz kísért, majd elhajtott.
 Csalódottan mentem be a házba, mert a séta közben megemlítette, hogy ma este biztos, hogy nem varázsol vissza. Ellenkezni sem volt erőm, beletörődtem.
Sóhajtottam, majd felraktam a kabátom a többi mellé.
- Hűűűű. Ez a srác... - kezdett bele a mondókájába. Mivel hallani se akartam, ellenkezni kezdtem:
- Jaj, kérlek hagyd már ezt a folytonos izét
- ...tökéletes - fejezte be a mondatot, majd egyedül hagyott és elindult vissza a többiekhez, engem meg otthagyott a ledöbbentségemmel. Az anyám , aki mindenbe beleköt most mondta Nickre, hogy tökéletes...
Nem sokáig maradtak - szerencsére -, de mikor kigurult az autó boldog lettem.
Felsétálltam a szobámba, ahol ledobtam magamról az idióta lapossarkú cipőmet.
Bear visszatér valamikor? - kérdeztem, mikor kiszálltam a zuhany alól.
Az ágyadba fog várni - kaptam a szórakozott válaszát.
Köszönöm! 
És lássanak csodát, tényleg ott volt az én kis"gyöngyöm". Befeküdtem mellé, magamra húztam a takarót és reménykedtem, hogy minél hamarabb elalszom.