Part 20

Sziasztok!
Megérkezett a 20. rész, remélem tetszik majd!
Xoxo, Dodó

Reggel arra keltem, hogy a telefonom ébresztőórája csipogni kezd, majd Nick villámgyorsan kinyomta. Kedves volt tőle, hogy nem akarta, hogy felkeljek, de ezzel elkésett. Tegnap azt hittem, hogy csak álmodtam mindennel kapcsolatban, de mikor a szemem kinyitottam és a mellkasán feküdtem, nem akartam, hogy álom legyen.
Pillantásom a bal karja mellett fekvő Bearre esett, aki kinyúlva az igazak álmát aludta.
- Nick - suttogtam.
- Hmm? - kérdezett vissza, miközben a kezét a hátamon tartva simogatta azt.
- Ő mit keres itt? - nem kellett tudatnom vele, hogy kire gondolok, megértette.
- Az éjszaka közepén csatlakozott - mondta szórakozottan.
Halkan kuncogtam, hogy fel ne keltsem.
- Nem tudok mit tenni, csak úgy ragadnak rám a nők - megjegyzésén löktem egyet a másik vállán, nem azon, amin feküdtem.
Ekkor hírtelen a földszinten csörögni kezdett a mobil. Felpattantam és elindultam le a lépcsőn, közben pedig igyekeztem az egyensúlyomat megtartani, mert a hirtelen felállástól forgott a világ körülöttem. Óvatosan nyúltam a készülék után, tudva, hogy ezen soha nem szoktak felhívni...
Most sem egy világot megrengető probléma miatt hívtak, csak el akartak adni valami ingatlant. Udvariasan leráztam, majd kiszedtem a hajamba lévő hajgumit. Beletúrtam a hajamba, miközben ráébredtem, hogy megint nem volt rossz álmom.
Most már kétségtelen: ha Nickkel alszom nincs álom.
Mosolyogva nyitottam ki a hűtőt, majd felhajtottam egy ivó joghurtot.
Nick kipihenten lépkedett le. A mázlista nem is alszik, de mégis olyan kipihent...
- Ingatlanos? - húzta össze a szemét. Fintort vágva bólintottam, majd megkérdeztem tőle, hogy mennyi idő van még a suliig.
- Fél óra.
- Oké, akkor sietek! Nick! Mi lesz Bearral?
- Mi lenne? - értetlenkedett.
- Hát nem fogja összepisilni a házat? - nevetni kezdett, mire kapott egy adagot a szúrós tekintetemből.
- Nem eszik, iszik. Biztos vagyok benne, hogy nem fog semmit összepisilni...- jót szórakotozott rajtam, de nem vettem figyelembe se; bólintottam majd a kukába dobva az üres palackot, felmentem az emeletre. Gyorsan a fürdőbe mentem, megmostam az arcom, majd a fogam. Megfésültem a hajam és feltűztem. Szempillaspirált kentem magamra, majd mentem is át a gardróbba. Hála a kivételesen napos időnek, feltudtam venni az első ruhát, ami a kezembe akadt. Felöltöztem. A táskámba belehajigáltam néhány könyvet, majd felvettem az egyik órám, és még keresgéltem a cipőm fülbevalóval gazdagítottam az öltözékem. Általában nem szoktam szoknyát felvenni, ami fel is tűnt Nicknek, aki mosolyogva fogadta a szerelésem.
- Ne nevess! - mondtam neki, ezzel is kinyilatkozva, hogy mennyire nem vagyok békességbe a testemmel - akárcsak a többi tini.
- Nem nevettem. Csak meglepődtem, hogy ilyen hamar kész vagy. Mármint Anne egy évet tölt minden nap azzal, amit most elintéztél pár perc alatt. Tanítsd meg neki, és örökké hálás leszek! - mosolygott, majd felkapta a kocsikulcsot a pultról és elindult ki. Bezárkáltam az ajtót, és Nick után mentem. Az anyósüllés felőli ajtót kinyitotta nekem, majd megvárta még beülök, és becsukta.
A figyelmessége furcsa volt számomra, de meglepően jól esett.
Mielőtt elindította volna a motort a kezembe nyomott egy papírt.
- Mi ez? - húztam össze a szemem.
- Felelésmentes. Mivel semmit nem tanultál, gondolom szükséged lesz rá! - kacsintott. Gyorsabban kezdtem venni a levegőt, majd bólintottam, és beleraktam a táskámba.
- Mi lesz az igazolással? - kérdeztem az ablakon kinézve, mert immár elindultunk.
- Apám elintézi. Nyugi, Bri - sóhajtottam és tovább bámészkodtam.

***

A harmadik óra után a szekrényemnél álltam, és pakoltam be azokat a könyveket, amit isten tudja mért raktam be a táskámba, mikor megjelent Sam.

- Mutatnom kell valamit! - mondta izgágán, majd a táskájában kezdett kutakodni.

- Sam, túl korán van a hülyeségekhez - mondtam szomorkásan. Szomorúságomnak Nick volt az oka. Mármint nem azért amit értem tett a 3 nap alatt; hanem, mert direkt MIATTA öltöztem ki és úgy látszik, hogy ez egy cseppet sem érdekelte. Semmi dicséret...SEMMI...

Nem is tudom mért foglalkozok ezzel...

- De ezt látnod kell! - előhúzott a piros táskájából egy bőrkötéses, vastag füzetet. Pontosan tudtam, hogy mi az. Julie naplója.

- Megőrültél? - kérdeztem kicsit túl hangosan, mire több szem nézett ránk.

- Meg kell néznünk! Tudnunk kell az igazságot! - a táskáját ledobta a földre és oda nyújtotta nekem a kis könyvet.

- Nem, nem kell! Ez magánügy! - toltam vissza hozzá.

- Figyelj, ez a múlt! És, hogy tovább tudjunk lépni, be kell csukni a múlt kapuit! - tolta a kezemhez. A szemem sarkában láttam, hogy Nick bekanyarodik a folyosón, és tudtam, hogy a hallásának köszönhetően minden szavunkat hallhaja, és nem akartam neki magyarázkodni.

Kikaptam a kezéből, behajítottam a szekrényembe, majd dühösen becsaptam az ajtaját, és elviharoztam.

A hátam mögött még hallottam, hogy Nick faggatja, hogy mi bajom, de Sam csak legyintett, és elindult a másik oldalba.

Nick az ötödik óra után a szekrényemnek dőlve várt rám.

- Hé! Mehetünk? - féloldalas mosolyt kaptam. Sietősen kinyitottam a szekrényem, mielőtt észrevehette, hogy totál elpirultam. Két füzetet bedobtam a táskámba, majd villámgyorsan a naplót is belemélyesztettem.

- Aha - vállamra vettem a batyum és követtem.

- Mit csinálsz ma? - állt meg a házunk előtt.

- Tanulok - fújtam ki egy adag levegőt - Elég sok mindennel el vagyok maradva.

- Mikor jön haza a nagyid? - érdeklődött.

- Úúú, tényleg, az ma lesz! - kaptam a fejemhez.

- Elfelejtetted? - nevetett fel.

- De még mennyire! Mennem kell, mert millió dolgom van! - kapcsoltam ki az övemet.

- Beszélünk ma még? - kérdezte, mikor nyitottam ki az ajtót. Bólintottam, de közben a gyomromban pillangók ezrei repültek fel. Beszélni akar velem!

Kiszálltam, majd az ajtóhoz igyekeztem. Megvártam még elhajt, majd kinyitottam a bejárati ajtót. Bear leszaladt a lépcsőn, mint egy villám, majd amint lelettem a cuccom az ölembe is vettem.

- Hiányoztam, kispajtás? - simogattam meg a hátát - Csináljunk valami finomat a Nagyinak? - ugatását igennek vettem, így letettem, hogy megnézhessem mi van a hűtőben.
Sertést találtam meg egy csomó zöldséget, így miután a hússzeleteket beraktam a pácba, előkészítettem a salátát. Felvagdostam az összes zöldséget, majd egy edénybe beleszórtam, hogy hadd érjen össze az ízük.
Örültem, hogy a tegnap üzent, hogy hamarabb indulnak, mert valaki beteg lett; mert ha az eredeti terv szerint szerda dél körül érkezett volna, beteget kellett volna játszanom, hogy eljöhessek a suliból...
Gondolataimat félresöpörve összekavartam egy kis mártást a salátához.
Elég jól ismerem a nagyit ahhoz, hogy tudjam egy ilyen nehéz jellegű húshoz legjobban a zöld köretet szeretni, mert az könnyű.
Kivettem a hűtőből a húst, majd egy tepsibe berakva a sütőbe helyeztem, hogy hadd süljön. Levettem magamról a kötényt, miután eltakarítottam a konyhát és elindultam fel, hogy átöltöttek, valami kényelmesebbe.

A nyugalmas alvásomat a matekkönyvön Nick kopogása zavarta fel.
Nem is emlékszem, hogy elaludtam volna, arra meg főleg nem, hogy matekot tanultam...
Összeszedtem minden erőm, és kinyitottam neki a terasz ajtaját, majd a szememet dörzsölve csuktam is be azt.
- Zavarok? - nézett kíváncsian.
- Nem, dehogy. Ha nem jöttél volna, reggelig alszom! - a telefonom órája szerint kilenc óra múlt. A hús nem érdekelt, a tűzhely elzárta magát, miután három órát sütöttem.
- Még nincs itthon? - lehuppantam az ágyra, még ő az időközben felvándorló Bear-t simogatta.
- Nem, de bármikor hívhat, hogy menjek érte. Beszélni akarsz vele? - kíváncsiskodtam most én.
- Igen, van egy-két dolog - na erre felkaptam a fejem.
- Például micsoda? - szemeim a méretük háromszorosára nőttek.
- Például az, hogy mért dobog a szíved minden alkalommal - akármennyit futsz - egyenletes tempóban?!