Part 14

Hali!

Köszönöm nektek az oldalmegjelenítéseket!

Jó olvasást!

Xoxo, Dodó

Éreztem, hogy felemel és a legközelebbi öltözőbe visz, ahol bezárta az ajtót. Hallottam, hogy rendesen szitkozódik, miközben leültetett az ölébe. Rendes körülmények között ilyen soha nem történt volna meg, de a mi világunk nagyon messze van a normálistól.

- Bridgit! Nyisd ki a szemed! - könyörgött, és a csuklómon próbálta kitapintani a pulzusomat. Sok sikert! Legutóbb az orvosnak fél órába telt! - Nyisd ki, kérlek szépen! - a fülem mellett búgott a hangja. Egy olyan hangja, amit pozitív reakciókkal fogadtam. Nagy nehezen eleget tettem a kérésének és ránéztem. Arcán megkönnyebbülés látszott.

- Oké, megteszed amire kérlek? - felvette a kiismerhetetlen arcát, így halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mit érez vagy mire gondol.

- Van más választásom? - néztem fáradtan a szemében. És az sem zavart, hogy éppen az ölében ülök.

- Akkor ezt meg is beszéltük! - mondta, majd a zakóját az ingével együtt a könyökéig felhúzta - Muszáj innod egy kis vért, az segít a gyógyulásban! Oké? - Nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy vámpír vért igyak, de jobban kellett, hogy legyek, mert ez az állapot szörnyű volt. Ezért csak bólintottam. Elővillantotta a gyönyörű hófehér fogait, és a csuklójába mélyesztette azokat.

A kezembe rakta a csuklóját, és én a számmal szívni kezdtem a vérét. Tulajdonképpen nem is volt olyan szörnyű. Nem volt rossz íze, és amint nyeltem le, éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Lecsuktam a szemem, mert nem volt további erőm a nyitva tartásához, az egyensúlyomat is Nick biztosította, aki a szabad kezével hátulról fogta a derekam. Félig voltam csak tudatomnál, mert az még érzékeltem, hogy mondja nekem, hogy a hátsó ajtón kimegyünk, miután megtalálta a táskám. Immár mindkét keze szabad volt, és a táskám után kutakodott a padon. Meglelése után kinyitotta az ajtót, majd egy kis hátsó ajtón távoztunk és úgy mentünk az autójához, ami nem a parkolóban volt, hanem a hátsó bejárattól nem messze.

Az utazásra nem emlékszem, csak arra, hogy felemel, karjait a hátamra és a térdem hajlatához helyezi, majd mikor az ajtóhoz érünk, letesz, két lábra, kinyitja a zárat, majd megint az ölébe kap, és vámpír sebességgel haladunk az emeletre. Letett az ágyra, leszedte a cipőt a lábamról, és betakart. 

- Ne hagyj itt! - mondtam neki, mikor hátat fordított nekem, és tényleg azt hittem, hogy megint csak elmegy.

- Nem megyek sehova. Pihenj, addig telefonálok egyet! - majd kiment az erkélyre. Még mindig öltönyben volt én pedig a kicsit sem kihívó ruhámban. Folyamatos beszédbe kezdett a vonal túlsó végén lévő személlyel, és néha észrevettem, higy bele-bele túr a hajába, ami jól állt neki. Nem hiszem el, hogy ezt én mondtam... Kezdek megbolondulni...

Néhány percre becsuktam a szemem, de aludni nem tudtam. Fáradt voltam, fájdalmaim ugyan kicsit csökkentek, de még mindig makacsul sajgott a testem. Elkezdtem piszkálni a takarót, így mikor visszatért tudta, hogy nem alszom, beszélni kezdett.

- Akkor se tudnál szabadulni tőlem, még jó pár napig ha akarnál. Apám parancsba adta, hogy négy óránként vér kerüljön a szervezetedbe, amit én fogok biztosítani. Kedden megyünk suliba leghamarabb, addig meg kell, hogy gyógyulj.

- És a négy óránkénti ivástól meggyógyulok? - résnyire kinyitottam a szemem.

- Csak ha megfelelően táplálkozol és alszol mellette. És mivel én itt vagyok, segítek.

- Király! - mutattam az ujjammal egy "Like" jelet, mire egy kicsit nevetett - Éjszakai is inni kell? - kérdésem kicsit meglepően érintette, mert nagyon vicces arcot vágott, és ha nevetni tudnék a bordáimtól, megtettem volna, de csak egy mosolyra futotta.

- Igen. De ha akarod, injekción keresztül is kaphatod, és így nem kell, hogy felkeltselek.

- Isten őriz! Inkább felkelek négy óránként, de hogy tű nem fog hozzám érni, az tuti! - mondtam neki csukott szemmel. 

- Rendben, főnök! - mondta.

- Nick, ideadnád a mobilomat? Írnom kell Samnek, hogy ne keressen! - mondtam neki álmosan.

- Aludj, majd én beszélek vele! - kivételesen nem ellenkeztem csak mondtam neki egy köszit és aludni kezdtem.

Nyolckor felébredtem, és meglepetésemre még itt volt, az asztalomnál ült, és valami könyvet nézegetett. Egy óra még volt az ivásig, és nem akartam visszaaludni. Nagy nehezen felültem az ágyon, bár a szenvedéseim során Nick is észrevette, hogy felkeltem. Nem értettem a vámpírokat. Hisz tök jó kis életük van, mindent jobban látnak, hallanak meg minden, mint az emberek, de mégis az embereket utánozzák. Kifejtem! Itt van például Nick. Fogadnék, hogy hamarabb tudta, hogy ébren vagyok, mint én a fantasztikus hallásának köszönhetően. Tehát mikor felkeltem teljesen másként vettem a levegőt, mint álmomban, és tudom, hogy figyelt rám, így hallotta; de csak akkor hitette el velem, hogy észrevette, hogy felkeltem, mikor nagy nehezen felültem az ágyra és hátrafordult hozzám. Szóval én kiegyezek azzal a ténnyel, hogy lehetetlen egy alakok...

- Éhes vagy? - nézett rám, majd összecsukta a könyvet és visszarakta  polcra. Ekkor vettem észre, hogy az nem könyv, hanem fotó album.

- Nem. Kutakodsz a magánéletemben? - mosolyogtam.

- Csak egy kicsit! - mondta és közelebb jött - Ami viszont az evést illeti, kellene - méregetett furcsán. 

- Esküszöm, hogy nem vagyok éhes, semmi nem menne le a torkomon! - sóhajtott egyet, majd megadóan levette a zakóját és a székemre tette.

- Reggel enni fogsz! - mondta és még a választ várta elkezdte nézni a DVD-ket.

- Rendben. Most viszont elmegyek lezuhanyozni. Te maradj! - mondtam, és kikecmeregtem az ágyból. A gardróbban összeszedtem minden ruhát az alváshoz, és átsurrantam a fürdőbe. Megkönnyebbülten csuktam be az ajtót, miszerint mindjárt levehetem ezt a pasi hívogató ruhát. Nos, azzal is szenvedtem egy tíz percet minimum. Aztán meghallottam Nick hangját a fejemben: Nem gondoltam, hogy ilyen veszélyes levenni a ruhát! - aztán nevetett egy sort, én pedig csak a szememet forgattam. Hülye vámpír hallás!

Kukkolsz, Nick? Ezt azért nem gondoltam volna rólad! - szóltam neki vissza a fejemben, ahol megint nevetni kezdett.

Eddig nem csináltam, de most valami nagyon felkeltette a figyelmem! - kaptam rá a választ.

Te most flörtölsz velem, Nick? - kérdeztem hitetlenkedve.

A kérdés az, hogy te flörtölsz-e velem? - elnevettem magam a válaszán, majd megengedtem a hideg vizet, mert nem hittem, hogy a meleget kibírnám. A tükörben előtte észrevettem, hogy kipirosodott az arcom. Biztos, csak a ruha miatt van, egy ezer év volt, mire levettem. 

A hideg zuhany jó dolog. Ha az ember valaha is fáradt volt, ezentúl nem lesz. És nagyon egészséges is, legalábbis ezt olvastam valahol, hát nekem aztán édes mindegy, hogy egészséges vagy sem, valamivel le kell mosni magunkról a koszt. Mikor kellően tisztának éreztem magam, kiszálltam a jéggé fagyás előtt. Felvettem egy melegítő alsót és egy pólót, arra meg egy zipzáras pulcsit, mert fáztam, és nekikezdtem a fog mosásnak. Hajamból igyekeztem kifésülni a hullámokat, de lehetetlennek tűnt, így alábbhagytam a kisérletezéssel. Mivel a telefonom mindig jön velem fürödni, mert mindig akkor hív valaki amikor a zuhany alatt állok, és mire kiérek a szobába, leteszi. Szóval ez ideális megoldásnak tűnt. Bementem az üzenetekbe, hogy lássam mit írt Samnek, de csak az én reggeli SMS-em virított a kijelzőn.
Eközben kimentem a szobába és amilyen gyorsan csak tudtam beültem az ágy közepére. Nick rajtam tartotta a szemét, éreztem.
- Azt mondtad, hogy írsz Samnek! - mutattam fel a telefonom, mint bizonyíték, hogy semmit nem küldött neki.
- Írtam neki, az enyémmel - érkezett a válasz közelebbről.
- Mit? - néztem rá. Fél másodperc múlva egy fekete IPhone repült felém. Elkaptam, majd gyorsan semmilyen más üzit nem akartam látni bementem a "Sam" nevezetűbe és elolvastam azt a pár szót amit írt: Bridgit velem van, ne aggódj! Nick
- Hát ez aztán volt a lényegre törő levél! - majd visszadobtam neki, amit gyakorlott mozdulattal kapott el.
- Csak azt írom, ami muszáj! - mosolygott és odajött mellém az ágyra.
- Menj arrébb, Hercegnő; hadd férjek én is ide! - mosolygott, majd megvárta, még jobbra megyek egy kicsit és leült mellém.